Klímaváltozás: globális válaszok

De negatívan hat a klasszikus értelemben vett politizálásra is. A klímarendszerben végbement változásokat okozhatják belsõ tényezõk (a klímarendszeren belül végbement vagy a klímarendszer komponensei közti kölcsönhatások eredményeképpen végbement változások), külsõ természeti tényezõk (a nap kibocsátotta energia változásai, vulkánkitörések, a Föld orbitális paramétereinek variációi), esetleg külsõ antropikus tényezõk, amelyek az emberi tevékenységbõl származnak (az atmoszféra öszszetételének megváltozása az iparosodást követõ üvegházhatást kiváltó gázmennyiség növekedése következtében, többnyire a fosszilis üzemanyagok használata miatt). Figyelembe véve, hogy az üvegházhatást kiváltó gázok hiányában a földgolyón a hõmérséklet –19 Celsius-fok lenne, világosan látható, hogy a földi életet az üvegházhatás teszi lehetõvé. Ha növekszik ezeknek a gázoknak a koncentrációja, fõképp a szén-dioxid-mennyiség, az üvegházhatás nõ, ez pedig megzavarja az energia- és nedvességcserét. Ez elõidéz egy sor egyensúlyzavart a klímarendszerben, amely a Földnek talán a legkomplexebb rendszere. Fel kell mérnünk, milyen hatásai lehetnek a klímaváltozásnak az elkövetkezõ idõszakra. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátás csökkentését célzó politikákat és lépéseket.

Az emberi tevékenység

okozta a klímaváltozást

A globális felmelegedés hatásait fõképp az mutatja, hogy az utóbbi 100 évben, különösen 1950 óta 0,74±0,18 Celsius-fokkal nõtt a föld átlaghõmérséklete. Más globális felmelegedést jelzõ mutatók a gleccserek és a jégtakaró felgyorsult olvadása – fõként nyáron –, a tengerszint 10–20 cm-rel való növekedése a 20. században, valamint a szélsõséges meteorológiai jelenségek gyarapodása. A kormányközi klímaváltozási szakértõi bizottság (IPCC) megállapította, a tudományos megfigyelések alapján gyors elõvigyázatossági intézkedések szükségesek. Az IPCC ez évi globális klímaváltozási jelentése azt mutatja: több mint 90 százalékban biztos, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység okozta. Ugyanez az IPCC-jelentés felméri azt is, hogyan tudnak a jelenlegi technológiák hozzájárulni az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátás csökkentéséhez. A 2006-os Stern-jelentés megemlíti, hogy a klímaváltozás megelõzésére tett mielõbbi lépések jelentõsen ellensúlyozhatják az elmulasztott cselekvés költségeit, és a globális felmelegedés problematikájának megoldása hosszú távú társadalomfejlesztési stratégia révén valósítható meg úgy, hogy ne akadályozza a fenntartható fejlõdést. A klímaváltozás megelõzése számos lehetõséget teremt azon országok számára, amelyek kevés szén-dioxidot kibocsátó létesítményekre alapozó gazdaság megteremtésén dolgoznak, és így nõ a versenyképességük, ugyanakkor megfelelnek az energetikai biztonság és a klímaváltozás kihívásainak is.

A Stern-jelentés volt az elsõ nemzetközi dokumentum, amely túllépett a szakértõi vitafórumokon – természetesen angol „ízû\" európai politikai taktika volt, amit azért vetettek be, hogy az Unió zárkózzék fel erõsebben a klímaváltozás elleni küzdelemben, és nyilvános válaszadásra késztesse az Egyesült Államok, Brazília, Dél-Afrika, Kína és India kormányait. A nemzetközi politikai válaszadás 15 éve kezdõdött, amikor elfogadták a klímaváltozásra vonatkozó ENSZ-keretegyezményt, amelynek fõ célja az üvegházhatást kiváltó gázok stabilizálása az atmoszférában. Ezt a stabilizálást meghatározott idõszakon belül kell elvégezni – amely alatt az ökoszisztémák alkalmazkodni tudnak a klímaváltozás hatásaihoz –, hogy ne veszélyeztessük az élelmiszeripart, és a gazdaság fenntarthatóan fejlõdhessen.

Energetikai és klímaváltozási uniós stratégia

Miután 1994-ben érvénybe lépett az ENSZ keretegyezménye, és 1995-ben megjelent az IPCC második globális kiértékelõ jelentése, a nemzetközi közösség arra kérte a fejlett országokat, határozzanak meg az üvegházhatást kiváltó gázok stabilizálásánál komolyabb célkitûzéseket, és tegyenek lépéseket az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátás csökkentésére. Így 1997-ben a keretegyezményt elfogadó felek harmadik konferenciáján elfogadták a Kiotói egyezményt. A gázkibocsátás csökkentésének szerepelnie kell minden ország célkitûzései között, függetlenül attól, hogy ez az ország fejlett, vagy fejlõdésben van. Ahhoz, hogy az iparosítási korszak elõttihez viszonyítva a hõmérséklet ne nõjön 2 Celsius- foknál többet, 2050-ig 50 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátást. Ennek megfelelõen az Európai Unió 2007-ben egy igen ambíciós energetikai és klímaváltozási stratégiát dolgozott ki, amely egy 2012 után kötendõ egyezmény keretében teljes képet nyújtana a klímaváltozásra adott globális válaszokról. Az egyezmény a Kiotói egyezményen alapulna, de kibõvítené azt. Egy ilyen globális, 2012 után kötendõ egyezménynek minden fejlett országot arra kellene köteleznie, hogy 2020-ig az 1990-ben mértekhez viszonyítva 30 százalékkal csökkentse az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátást.

Al Gore, Schwarzenegger

és a Balira utazó európaiak

Az Unió elõtérbe helyezte az egyezmény végsõ célkitûzéséhez szükséges közös víziót, az üvegházhatást kiváltó gázok csökkentésére vonatkozó határértékek növelését a fejlett országok esetében, a fejlõdésben levõ országok önkéntes és hatékony hozzájárulásának népszerûsítését, a szénpiac növelését, a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásba fektetett erõfeszítések növelését, az erdõkitermelés által okozott üvegházhatást kiváltó gázkibocsátás csökkentését. Az elmúlt két évben komoly nemzetközi tekintéllyel rendelkezõ politikusok kezdtek el beszélni a klímaváltozásról. Európában elõször Tony Blair, majd követte õt Amerikában Al Gore kampánysorozata, és nem utolsósorban Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó nyilatkozatai. Fõleg a szakavatott európai olvasó gondolja a klímaváltozással kapcsolatos közpolitikákról, hogy jelenleg Európán kívül ez senkinek sem érdeke. Az Amerikai Egyesült Államokban a többnyire demokrata vezetésû tagállamok már saját tagállami szintû megelõzési politikákat foganatosítanak. Ezenfelül meg Kalifornia állam, függetlenül attól, hogy republikánus kormányzója van (akirõl azt kell tudni, hogy a Kennedy család egyik lányát vette el feleségül), világszinten éllovas a szén-dioxid-kibocsátást csökkentõ politikák és technológiák gyakorlatba ültetésében. De sajnos ezek a tagállami törekvések csak részben tudták módosítani a szövetségi kormány politikáját. Ma az Amerikai Egyesült Államok hajlik egy Kiotó utáni periódusra vonatkozó egyezmény elfogadására, de mivel õ ebben a nemzetközi törekvésben késõ partnerként indul, arra törekszik, gazdasági bevételeket sejtve, hogy ezt az ENSZ-en kívüli mechanizmus keretében valósítsa meg. A Ban Ki Mun ENSZ-fõtikár által New Yorkban öszszehívott, A jövõ a kezünkben van címû klímakonferencia után két nappal (amelyen Romániát én képviseltem) a Bush-kormányzat a G8 államaira, Brazíliára, Dél-Afrikára támaszkodva informális klímaváltozási konferenciát szervezett. Az egyiket New Yorkban, a másikat Washingtonban szervezték. Az egyiket elsõ felszólalóként a kaliforniai reformista republikánus, Schwarzenegger nyitotta meg, a másikat a republikánus konzervatív Rice külügyminiszter. A két konferencia eredményessége abban különbözött, hogy az elsõ komoly felelõsségvállalások színhelye volt, a második szigorúan mandátumok bemutatására szorítkozott. És ha már az események bemutatásánál tartunk, érdemes egy pillantást vetni Al Gore kampányának szerepére. Az Amerikai Egyesült Államok volt alelnöke elsõsorban abban segített az emberiségnek, hogy a klímaváltozás témáját „megszemélyesítette\". Erre nagy szükségünk van, mert a társadalom – mindaddig, amíg nem kapcsolja azt össze ténylegesen a közszereplõkkel, véleményformálókkal, politikai vezetõkkel – nem tartja fontosnak a klímaváltozás elleni küzdelmet. Emlékezetes számomra Al Gore-nak az ENSZ szeptemberi államvezetõi konferenciáján tartott elõadása. Akkor éreztem elõször, mennyire hangsúlyos az õ tevékenysége a klímaváltozás ellen folytatott küzdelemben.

Technológiai forradalom

Ha a problémát kissé kiszélesítjük, államokra lebontva mérlegeljük, kiderül: a klímaváltozás ügyében technológiai forradalomra van szükség. A technológiák egy része már létezik, és a legfontosabb problémát ezeknek a globális szétosztása és ismertetése jelenti. A technológiai kutatásnak és újításnak a kormányzati és a magánszféra részérõl is támogatásra van szüksége. A megtett lépések semmiképp sem veszélyeztethetik a gazdasági fejlõdést, és a fõ cél mindig olyan globális gazdaság, amelyben kevés az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátás. Stabilizálni kell a szén-dioxid-kibocsátási igazolványok piacát, és a Kiotói egyezmény rugalmas mechanizmusait jobban le kell bontani – fõképp az erdõkitermelésre vonatkozó részt. A klímaváltozás kritikus pillanata nagyon közel van. Decemberben Baliban kerül sor az ENSZ-keretegyezményt, valamint a Kiotói egyezményt aláírt felek konferenciájára. Minden valószínûség szerint a konferencián elindul egy folyamat, amelynek eredményeképpen 2009-ben globális egyezményt fogadnak el, amely 2012 után folytatja a Kiotói egyezmény keretében megkezdett folyamatot. Minden más nemzetközi lépésnek, folyamatnak és tárgyalásnak egyeznie kell az ENSZ-folyamattal, és hozzá kell járulnia az ENSZ- keretegyezmény céljainak megvalósításához. A legutóbbi magas szintû találkozók azt mutatják, hogy a klímaváltozás a politikai napirend egyik fõ témájává vált, és komoly stratégiai kapcsolatai vannak egy sor fontos problémával, például az energetikai biztonsággal, a megújuló energiaforrásokkal, az energetikai hatékonysággal, valamint a szállítással.

Romániai lépések

Románia az ENSZ klímaváltozásra vonatkozó keretegyezményét (UNFCCC) az 1994-es évi 24-es számú törvénnyel fogadta el, ezzel mintegy megmutatta, hogy aggódik a klímaváltozás és a globális felmelegedés miatt, és van politikai akarat arra, hogy a ratifikálással felvállaltakat megvalósítsa. A Kiotói egyezményt Románia 1999-ben írta alá, így a fejlett és fejlõdésben levõ országok közül elsõként fogadta ezt el a 2001. évi 3-as törvénynyel. Az egyezmény értelmében 1989-hez viszonyítva Romániának a 2008 és 2012 közti idõszakban 8 százalékkal kell csökkentenie az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátást. Nemzetközi szinten a Kiotói egyezmény 2005. február 16-án lépett érvénybe. A legutóbbi felmérések szerint az 1989 és 2005 közti idõszakban Romániában 40 százalékkal csökkent az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátás. A Kyotói egyezmény értelmében kitûzött határértékeket még abban az esetben sem haladhatjuk meg, ha az ország erõs gazdasági növekedésnek indul, és nem teszünk semmilyen intézkedést. A 2005. évi 645. számú kormányhatározattal elfogadták Románia Nemzeti Klímaváltozási Stratégiáját. A stratégia keretet ad Románia klímaváltozási politikájának alkalmazására a 2005–2007-es idõszakban. Ugyanakkor meghatározza az ENSZ- keretegyezmény és a Kiotói egyezmény elfogadásából származó kötelezettségek betartására vonatkozó nemzeti politikákat, és az európai integrációs folyamatban elfogadott, klímaváltozásra vonatkozó tevékenységek alkalmazási tervét is tartalmazza. A stratégia alkalmazására vonatkozó tervet a 2005. évi 1877. számú kormányhatározattal fogadták el.

A fenntartható fejlõdést meghatározó elvek alapján, annak érdekében, hogy az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátást ésszerû költségekkel lehessen elérni, a Kiotói egyezmény 3 rugalmas mechanizmust foglal magában. Ezek: a közös alkalmazás (JI), a tiszta fejlesztés mechanizmusa (CDM) és a kibocsátások nemzetközi értékesítése (kereskedelme) (IET). Az elsõ két mechanizmus konkrét projektekre vonatkozik, amelyek az üvegházhatást kiváltó gázok csökkentése érdekében folytatott technológiacserét népszerûsítik.

Noha a Kiotói egyezménybe foglalt mechanizmusok fakultatívak, Románia sikeresen végigvitt olyan projekteket, amelyek beleférnek a közös alkalmazás (JI) kategóriába. A jóváhagyott projektek nagy része önkormányzati projekt, például új technológiák használata a fûtési rendszerekben (beleértve a megújuló energiaforrásokat, Szentegyháza vagy Gyergyószentmiklós esete), hulladéktárolók bezárása. Ezek a befektetések szociális szempontból is pozitív hatással bírnak (jobb életszínvonal biztosítása, elérhetõ áron kínált hõenergia, munkahelyteremtés). Hiszem, hogy Románia tapasztalata a centralizált gazdasági rendszer leépítésében, amely komoly szén-dioxidkibocsátás-csökkenést jelentett, eladható ismeretanyagot jelent a nemzetközi egyeztetéseken, és elõ tudja léptetni Romániát Közép-Kelet-Európa reális vezetõjévé.

Ha egyre több mai „Schwarzenegger, Al Gore és Balira utazó európai\" létezik a jövõben, lényeges elõrelépésekre számíthatunk. Hogy Romániának hol lesz helye ebben a konstrukcióban? Rajtunk múlik, hogy mi leszünk-e a balkáni, kelet-európai térség zászlóvivõi.

Korodi Attila

A szerzõ Románia környezetvédelmi minisztere