Kirándulók

Valamit mond a másiknak, aki felhajtja üdítője maradékát, majd a bádogdobozt egyetlen szorítással összegyűrve laza kézmozdulattal a patakba lódítja. Olyan másfél méterrel odébb, mint ahova az egyszer használatos műanyag poharakat, a pillepalackokat, mindenféle zacskókat, a mititej és a flekken szupermarketes csomagolását, a gyermekek gyümölcsleves dobozkáit reggel óta hajigálták.

Úgyhogy az immáron kiüresedett és összegyűrt bádog nem az innenső, nem is a túlsó parton, hanem a vidáman csobogó kispatak medre kellős közepén landol, másodpercek alatt alámerülve. Ennek már nincs túlélés, a víz és a rét közötti homoksávon szétdobált mindenféle szemétnek legalább van némi esélye arra, hogy egyszer majd, valamikor egy őrült természetbarát összeszedi, és valamelyik kukába dobja.

Szóval a másik, aki az imént kiitta üdítője maradékát, s a bádogdobozkát a patakba lódította, s szintén olyan kigyúrt, mint az, aki az imént mondott neki valamit, odamegy az ezüstszín mercihez, felnyitja a csomagtartót, és egy rövid nyelű fejszét vesz elő. Ami a kocsi rakterében mindenféle gond nélkül elfér, és tökéletesen alkalmas arra, hogy a patak menti éger- és fűzfák fiatalabb részét szabja-vágja-kaszabolja.

Fejszecsapások és dobszó, dobszó és fejszecsapások, azonos ütemben, összhangban, gyakorlottan, mert hiszen közben a kocsi hangszórójából bömböl a zenének becézett, meghatározhatatlan műfajú tudja a franc, hogy mi. Szerencsére a fejszecsapások hamarabb alábbhagynak, mint a zenei aláfestés, úgyhogy hamarosan sűrű szürke füst gomolyog.

Ezalatt a gyermekek egy része köveket dobál a patakba, békákat célozva, az egyik viszont minden kétséget kizáróan természetbarát lehet, mert egy mozdulatlanná rémült brekit hoz az anyukák és a lányok sűrű visítása közepette.

Egy harmadik, szintén tagbaszakadt pasas, nyugtatja a szebbik és gyöngédebbik nem képviselőit, hogy csak semmi pánik, mindjárt megoldódik a dolog, a béka különben is szelíd állat. Hát még amikor egy üres, kettőt fizet, kettőt s felet kap űrtartalmú műanyag flaskába gyömöszölik, s vizet töltenek rá, hogy a rögtönzött akváriumban úszkáljon. Ha van kedve hozzá.

A gyermeksereg a labdázást abbahagyva odatódul, mert kíváncsiak Istennek arra a teremtményére, aki a mesében királyfiból lett rút brekegővé, s látván, hogy az apróbb népet tovább lehet okítani a biológia titkaira, a tudományágban a jelek szerint jártas harmadik valaki kiadja a vezényszót: Utánam! S erre a társaságnak ez a része elindul, fel a patak mentén, hogy a fákat átkutatva madártojásokat s fiókákat keressen.

„De ugye, hogy ha sikerül megfognunk egy gólyát, hazavisszük és kitömjük?” – lelkendezik az egyik kisfiú, mire a tagbaszakadt, az a harmadik, helyeslőleg bólogat, hogy igen, természetesen, s ha majd megunják, hátraviszik a garázsba. S ha már ott is láb alatt van, a kukába. Eszerint apja lehet a gyerkőcnek a biológiaszakértő.

Míg a csapat vadászaton van, a hölgyek ivarérett része, szóval azok, akiknek már van személyazonossági kártyája, pletykál és füstöl, füstöl és pletykál, s azon szórakozik, hogy ki tudja kiégetni a virágra szállt pillangó szárnyát. Méhégetésre kevesebben vállalkoznak, de azért a tét az tét: egy pezsgő, aki mer, az nyer. 

Mire a második adag éger- és fűzfaág sisteregve leég, visszatér a vadászcsapat. Zsákmánnyal. Apró, színes tojáskákkal és egy agyonvert, kinyújtóztatott cserekígyóval. S amikor az eszem-iszommal végeztek, valamennyit a lassan hamvadó parázsra dobálják. Aztán a másik, aki órákkal azelőtt üdítője maradékát felhörpintve az összegyűrt bádogdobozkát laza kézmozdulattal a patakocska kellős közepébe lódította, beletapos ezüstszín mercije gázpedáljába.

A dízelmotor felbőg, s mivel a masina minden bizonnyal futott már jónéhány kilométert, mielőtt még szekond hend bejött, a kipufogón vastag fekete füst gomolyog kifelé. A leeresztett ablakokon dobszó, s az immár kifogyott pirosas-fehéres-ezüstös cigisdoboz.