Kína vidám arca

A hivatalosságok arra összpontosítanak, hogy megőrizzék presztízsüket, ezért szinte kizárólag Kína sikereit hangsúlyozzák. Ez a stratégia visszafelé sülhet el, mivel félreismeri a nemzetközi politika dinamikáját.
Kína üstökösszerű pályájának hangsúlyozása azt eredményezi, hogy a világ többi részén kevésbé értik meg a gyors gazdasági fejlődés fenntartásának szükségességét az ország 1,3 milliárd lakója elvárásainak teljesítésére. A kormányzat tudja, hogy törököt fogott, de nem tudatosítja sem Kínában, sem az ország határain túl.
A kereskedelmi feszültségek tovább fokozódnak. Az Egyesült Államok aggódik, miután a Kínával májusban folytatott „stratégiai gazdasági párbeszéd” minimális eredménnyel járt, a kongresszus pedig kikezdte a szigorú protekcionista intézkedéseket. Az Európai Unió is hasonlóan viszonyul a kérdéshez, így nagyon sok múlik majd azon, hogy Kína miként alakítja álláspontját a következő 18 hónap során, amikor a két fél egy széles körű partneri együttműködési megállapodásról tárgyal, amely a következő évtizedre meghatározza a kétoldalú kapcsolatok minőségét.
Angela Merkel német kancellár nemrég Pekingbe látogatott, Nicolas Sarkozy francia államfő pedig vélhetően nemsokára követni fogja. Mindketten tudatában vannak annak, hogy a nekilóduló kínai export hatására tavaly Kína megelőzte az Egyesült Államokat, mint a legnagyobb európai beszállítót.
Amit természetesen nem fognak meglátni, az a sok millió kínai, különösen a vidéki szegények kétségbeejtően alacsony életszínvonala. Ennek ellenére Kínának nincs ínyére beismerni a szegénységet, amikor a Nyugattal tárgyal. Pekingnek az a célja, hogy a lehető legnagyobb presztízsre tegyen szert a 2008-as olimpiai játékok és a 2010-re tervezett hat hónapos sanghaji világkiállítás révén.
Majd elválik, hogy ez a két esemény képes lesz-e Kína számára tartósan kedvező irányba fordítani a világ közvéleményét. A kormányzat gyanakvása a nemzetközi médiával szemben alkalmas lehet arra, hogy súrlódásokat váltson majd ki, amikor megérkezik a több ezer újságíró, és az atlétikán kívül elkerülhetetlenül tudósítani fog a politikáról és az emberi jogokról.
Kína jövőjének megítélése jelenleg töretlenül pozitív. A McKinsey tanácsadó cég azt jósolta, hogy 2025-re a kínai felső-középosztály létszáma eléri az 520 milliót – a kommunista mandarinok szeretik ezt a fajta előrejelzést, mivel a piacgazdaság és merev állami ellenőrzés általuk kitalált furcsa hibridjének elismerését látják benne. Mégis, épp az ilyen előrejelzésektől kellene tartaniuk a leginkább.
A mai kínai valóság nagyon különbözőnek látszik egy messzi tartományból, illetve a szédítő atmoszférájú Pekingben vagy Sanghajban nézve. Például az ország nagy részéhez hasonlóan a Kína földrajzi középpontjában elterülő Gansu tartomány a strukturális és szociális problémák széles körével küszködik. Az egy főre eső termelés éves átlaga mintegy 900 dollár, a tartomány 26 milliós lakosságának többségét képviselő földművesek éves átlagjövedelme pedig kevesebb mint 250 dollár.
Gansu tartományban a nehézségek skáláján minden megtalálható a nehézipar korszerűsítésétől a Góbi sivatag terjeszkedéséig. Miközben tapasztalható bizonyos lassú, de biztos előrelépés, a tartomány jövőjét beárnyékolja az egyre súlyosbodó vízhiány; a terület a Sárga folyó mentén fekszik, de a víz szintje folyamatosan és gyors ütemben csökken.
Pekingben a legfőbb gond a nemzeti összjövedelem 11 százalékos növekedésének biztosítása, és a nyugati kormányok megnyugtatása. Az idei év végére a kínai export szintje 24 százalékkal lesz magasabb, mint 2006-ban, és eléri az 1,2 billió dollárt, míg a kereskedelmi mérleg többlete 43 százalékkal lesz magasabb.
De a kereskedelem vélhetően nem a legfőbb gond Kína nemzetközi kapcsolataiban. Úgy tűnik, a probléma inkább a klímaváltozással kapcsolatos nyugati aggodalmakból ered. Az EU és az Egyesült Államok vezetése talán felismeri Kína globális gazdasági fontosságát, de a széles közvélemény szintjén az a kép alakult ki, hogy a kínai ipar erősen környezetszennyező.
A különböző termékek biztonságával és a szellemi kalózkodással kapcsolatos botrányok könnyen új, szigorúbb kereskedelmi korlátokat eredményezhetnek. A válasz nem az, hogy Kína fokozza PR-erőfeszítéseit. Ehelyett fel kellene fednie gyengeségeit és sebezhetőségeit, hogy elnyerje a Nyugat megértését. Ez pedig valóban kulturális forradalom lenne.

A szerző a brüsszeli székhelyű Friends of Europe központ főtitkára.
© Project Syndicate/Europe’s World, Krónika 2007.
Fordította: Fall Sándor