Ki akar békét a Közel-Keleten?

A palesztin kormány közigazgatásilag egységes, de politikailag megosztott. A palesztinoknak egy kormányuk van, amely azonban két politikai vonalat követ. Politikai síkon Iszmail Haníje palesztin miniszterelnök továbbra is ellenzi Izrael állam elismerését és a meglévő egyezmények tiszteletben tartását. Azt nyilatkozta, hogy támogatja az ellenállás minden formáját. Egy ilyen alapállásból milyen garanciái lehetnek a békekötésre irányuló jóhiszemű erőfeszítésnek?

Ez az a kérdés, amelyet az Európai Uniónak fel kell tennie, amikor arról vitázik, hogy felfüggessze-e a palesztin hatóságnak biztosított pénzügyi támogatást. Az EU-nak egyértelművé kell tennie a Hamász számára, hogy az Unió nem fogja finanszírozni a terrorizmust és a békekötés megtagadását. Ha a palesztinok európai segítséget akarnak – amit én teljes mértékben támogatok –, késznek kell mutatkozniuk a békekötésre. Tulajdonképpen nem a Hamász mint párt jelenti a problémát; a politikája az, ami kifogásolható. Semmi bajunk a Hamásszal, a háborúskodó politikáját ellenezzük, amelyen a jelenlegi kormányzata sem változtatott.

Egykor a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) helyezkedett ugyanolyan álláspontra, mint most a Hamász. Aztán a PFSZ megváltozott. Részünkről semmilyen probléma nem lesz, ha a jelenlegi palesztin vezetés módosítja álláspontját. Mi támogatjuk a tárgyalásokat, és támogatjuk a „két állam” -megoldást. Támogatjuk a közel-keleti „útitervet”. Egyedül a terrort ellenezzük.

Mindamellett nem érthetünk egyet a palesztinok „visszatéréshez való jogával”. Ha ez a jog elismerést nyerne, a zsidó többség helyét a palesztin többség venné át, ez pedig a zsidó állam végét jelentené. Ez nem vallási, hanem demográfiai kérdés: arab állam az, amelyben az arabok alkotják a többséget, és zsidó állam az, ahol a zsidók vannak többségben. A „viszszatéréshez való jog” ellentmond a „két állam” -megoldásnak, mivel egyetlen, palesztin államot eredményezne. Ezt pedig Izraelben senki nem fogadja el.

De a térségben más problémák is léteznek, amelyekkel Izraelnek és a világnak szembe kell néznie. A jelenlegi palesztin nemzeti egységkormány szaúdi közvetítés eredménye, ez pedig főként arra az iráni ambícióra volt válasz, hogy Teherán növelje befolyását nemcsak Irakban, hanem Libanonban és a Gázai övezetben is.

Ez a kérdés persze teljesen kívül esik Izrael ellenőrzésén. A muzulmán világban a szunniták és síiták közti harc a 17. századi európai protestáns-katolikus háborúskodásra emlékeztet. Így tehát nem kell azon csodálkozni, hogy a szaúdiak, Jordánia, Egyiptom és az Öböl menti államok megpróbálnak ellenállni Irán egyeduralmi törekvéseinek.

Mindazonáltal most a tét jóval nagyobb, mint a 17. században, mivel Irán olyan fenyegetést képvisel, amelyben vallási fanatizmus társul az atomfegyverek birtoklásának vágyával. Irán az egyetlen olyan állam, amely nyíltan vállalja, hogy szívesen elpusztítaná az ENSZ egy másik tagállamát. Ezt a fenyegetést pedig minden államnak komolyan kell vennie. Amikor egy ország elnöke őrült szónoklatokat tart, tagadja a holokausztot, és nem rejti véka alá a Közel-Kelet ellenőrzése iránti vágyát, ki szavatolhatja, hogy a fenyegetés nem komoly?

Ez a kérdés nem a közel-keleti nukleáris „egyensúly” helyreállításáról szól, ahogy az iráni vezetők hirdetik. Elsősorban Izrael senkit nem fenyeget. Izrael soha nem mondta, hogy elpusztítaná Iránt. Izrael soha nem jelentette ki, hogy urániumot dúsít atombombagyártás céljából, hogy elpusztítson egy másik országot. Ellenkezőleg: Izrael azt mondta, hogy elsőként nem fog atomfegyvert alkalmazni a Közel-Keleten. Ez azonban nem jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a bennünket elpusztítani kívánó országok egyértelmű fenyegetéseit.

A jelenlegi kedvezőtlen helyzet ellenére a közel-keleti stabilizáció felé még mindig a közös gazdasági projekteken át vezet az út. Izrael még most is egy új „békefolyosót” tervez, amely Jordániát, a palesztinokat és minket kötne össze. E tervezet keretében megpróbáljuk megállítani a Holt-tenger kiszáradását, Jordániával közös repülőteret és vízhálózatot akarunk építeni, és fejleszteni kívánjuk a turisztikai infrastruktúrát – minderre 5 milliárd dollárt szánunk. Megvannak a pénzügyi források, így tehát a pénzhiány nem akadályozza erőfeszítéseinket, amelyek meggyőződésem szerint sikerrel járnak majd.

Izrael békét és stabilitást akar a Közel-Keleten, és továbbra is minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében. Ezt a célt egyedül nem vagyunk képesek elérni, de nem tudunk tárgyalni azokkal, akik szerint Izraelnek nincs helye egy stabil és békés Közel-Keleten.

Simon Peresz

A szerző Izrael kormányfőhelyettese.

Fordította: Fall Sándor  © Project Syndicate/HVG, Krónika 2007.