Két régészeti kultúra emlékanyaga Sepsiszentgyörgyön

E gazdag õskori civilizáció kutatásának egyik legjelentõsebb epizódja zajlott le éppen száz évvel ezelõtt: 1907 októberében a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum õre, dr. László Ferenc régészeti ásatásokat folytatott Erõsdön. Munkássága nyomán a Tyiszk-hegyi település a Kárpát-medence egyik legfontosabb õskori régészeti lelõhelye, az említett kultúrkör erdélyi csoportjának névadója lett. Területén napjainkig megannyi ásatást folytattak, kérdésköre, leletanyaga számtalan tudományos dolgozat tárgyát képezte. Régészeti leleteinek nagy része a Székely Nemzeti Múzeumban található, de hírnevének köszönhetõen több nagy európai múzeum gyûjteményét is gazdagította.

László Ferenc ásatásainak centenáriuma alkalmából e nagy múltú lelõhely legszebb leleteit, történetét és neves kutatóit mutatjuk be múzeumunk idõszakos kiállításán.

A Kovászna-megye félreesõ sarkában, a Baróti-hegység lábainál, az Olt jobb partján megbúvó Erõsd 498 lakójával ma Árapatak községhez tartozik, egykor – hat másik szomszédos faluval együtt – a középkori oklevelekbõl ismert Székföldje (Terra Zech) részét képezte. A vidék nemcsak régészeti szempontból nevezetes – növénytani, madártani és geológiai ritkaságai egyaránt jelentõsnek számítanak. A híres lelõhely közvetlenül a falu felett emelkedõ Tyiszk-hegyen található, 558 m tengerszint feletti magasságban. Az õskori közösségek hosszas, évszázadokig tartó ittlétének nyoma a mai napig megmaradt. Kiégett, összedõlt házaik romját, mindennapi életük hulladékát, hátrahagyott tárgyaikat porral, avarral lepte be az idõ. Valóságos rétegek jöttek így létre, megõrizve az utókor számára a múlt tárgyi emlékeit. A település helyenként csaknem négyméteres rétegsora közel ezer év, két régészeti kultúra emlékanyagát rejtette magába. Az újkõkor (neolitikum) végére, a rézkor elejére keltezhetõ az Erõsd–Cucuteni–Tripolje kultúra népe (Kr. e. 5. évezred) – a település legtartósabb birtoklója. A kiállításon szereplõ tárgyaink többsége ennek a kultúrának képezik a tárgyi hagyatékát. Rövidebb ideig, jóval kevesebb leletanyagot hagyva lakott itt a kora-bronzkori Schneckenberg (csigahegyi) kultúra népessége, valamikor a Kr. e. 3. évezred elsõ felében.

Az erõsdi teleprõl szóló elsõ híradás Pesty Frigyestõl származik (1865), tulajdonképpeni felfedezõje Julius Teutsch brassói archeológus volt. A lelõhely módszeres feltárását 1907-ben kezdte meg a Székely Nemzeti Múzeum õre, László Ferenc. 1925-ig, hét ásatási szezon során igen nagy területet tárt fel, ma is figyelemre méltó pontossággal. Kora általános gyakorlatától eltérõen nem pusztán a tárgyi leletek összegyûjtését tartotta szem elõtt, de gondot fordított az úgynevezett régészeti objektumok, az egykori emberi létesítmények (házak, gödrök, kemencék stb.) módszeres feltárására is. A település rétegsorára vonatkozó megfigyelései a mai napig helytállónak bizonyultak. László a kiásott tárgyakból tárlatot is rendezett, munkája eredményeit szakszerûen publikálta. Váratlan halála azonban megakadályozta kutatásainak teljes közzétételét, a tragikus esemény pedig a lelõhely kutatását is hosszú idõre lezárta.

Az újabb ásatásokra csaknem ötven évvel késõbb, 1968-ban került sor a Román Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, illetve múzeumunk (akkor Kovászna Megyei Múzeum) együttmûködése révén. A munkát a neves román régészprofesszor, Ion Nestor, múzeumunk egykori régész-igazgatója, Székely Zoltán, valamint a Román Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa, Eugenia Zaharia vezették. A kisebb megszakításokkal egészen 1985-ig tartó kutatás nagy mennyiségû leletet, számos tudományos eredményt hozott, mindezeknek azonban máig csupán töredékeit közölték.

A kiállítás tárgyait a Székely Nemzeti Múzeum régészeti gyûjteményének leggazdagabb leletegyüttesét képezõ erõsdi anyagból válogattuk. A kelet-európai festett kerámiás kultúrkör erdélyi csoportjának legreprezentatívabb leletei ezek a tárgyak – ugyanakkor újkori történetük szorosan összefonódik múzeumunk történetével. Egy részük még László Ferenc ásatásaiból származik, a 20. század elsõ felében kerültek be a múzeumba, szerencsés módon túlélték két világháború zûrzavarát, s nem kis szerepet játszottak abban, hogy ez a kis múzeum európai hírnévre tegyen szert. Némely, egészen kivételes szépségû lelet, mint például a fõtablón is látható festett tál, szerepelt már az 1925-ös genfi világkiállításon is. A tárgyak többi része az 1968–1986 között folytatott ásatások során kerültek elõ, frissen restaurálták õket, most elsõ ízben láthatók a nagyközönség és a szakemberek számára egyaránt. A falakon látható képek a lelõhely és az ásatások történetéhez kapcsolódnak. Különösen érdekes, ma már muzeális értékkel bír ez a házmakett, amelyet László Ferenc saját kezûleg készített és az ásatás során feltárt egyik rézkori lakóházat jeleníti meg.