Kapcsok

Végre szabadon mehettek Erdélyből az anyaországba, széjjelnézni, felkeresni a barátokat, mert azért akármennyire is tiltotta, tagadta s nyeste a kommunizmus idején mindkét ország vezetése a magyarokat egybefűző szálak sokasága, egyszerűbben az együvé tartozás voltát, ez mégiscsak létezett. Nem kellett hozzá telefon, sem világháló, sem messzendzser, sem szkájp, hanem egyszerűen csak megvolt az érzés.

No, azért az utazás előzménye az volt, hogy előbb, amikor a karácsony előtti napokban Temesváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Aradon, Brassóban, Jászvásáron, Bukarestben s ki tudja merre még ropogtak a fegyverek, a Pest melletti barátok gyógy- és kötszerrel, ennivalóval, szóval segélyekkel felpakolva érkeztek, s nem kértek cserébe semmit, csak kézfogást. Evvel akkor sem, azelőtt sem volt senki részéről semmi baj, nem is lesz, csak a politikusok ne kavarnák állandóan, s akkor a kapcsolattartás és -ápolás huszonegyedeik századi, korszerű eszközeit az emberek nem arra használnák, hogy a határ két oldaláról folyton-folyvást oláhozzák, csonkamagyarozzák s anyázzák egymást (már elnézést a kivételektől). Hanem valami másra. No, szóval a Pest melletti barátok már akkor kérték Daniékat: március tizenötödikére várják őket, közösen ünnepelni, semmit ne vigyenek, csak épen s egészségesen ott legyenek.

Lőn. Isten hozott, virágcsokor, ölelés, terített asztal, magyar s székely himnusz várta őket, könnyek is csordultak, azt mondták, ez nem igaz, emberek csipkedjük meg magunkat, nem álom-e véletlenül az egész. Nem az volt, hanem maga a tiszta és megtestesült valóság, no, a lényeg, hogy másnap, tizenötödikén templomba ment a társaság. Dani nem vitt magával öltönyt, de a házigazda, ki legalább egy arasszal volt nagyobb nála, kölcsönadta neki egy napra a kékesszürkés ünneplőjét. Nem baj, ha egy kicsit lóg rajtad, de farmerosan mégsem illik bemenni Isten házába, főleg hogy szavalni is fogsz, Danikám, tette hozzá Pali, a házigazda. Micsoda?! Ééén?! Igen, bizony, ne is tiltakozz, tudom, hogy szereted Reményik Sándor verseit, biztosan megtisztelsz bennünket egy igazi erdélyi költő soraival, úgyhogy szépen elmondod, de legalább felolvasod a Templom és iskola című költeményt. Hidd el, hogy itt, Magyarországon is tanulságos. Daninak nem volt mit tennie, s bár a szereplés soha nem volt a kenyere, a nemzet érdekében vállalta a fellépést. Igaz, hogy a zsúfolásig megtelt hatalmas templomban a lelkész összekeverte vezetéknevét a születési helyével, de a lényeget megértette, hogy most ő következik.

A szíve úgy kalapált, hogy érezte, a mellkasa menten szétszakad, nem volt szokva ahhoz, hogy sok száz ember szeme és füle rátapad, s a mély csendben csak az ő szava hallik. De azért a felolvasás a jelek szerint tetszésére lehetett a gyülekezetnek, mert az ünnepi istentisztelet után a templomból kifelé jövet többen is megveregették a vállát, s megszorították a kezét, hogy: Köszönjük. Jó hangulata csak akkor keseredett meg egy kicsit, amikor szűk óra múlva már Pesten voltak, de ott a Kossuth téren az egyik, a Batthyány téren a másik, a harmadik téren a harmadik párt gyűlésezett. Később megértette, hogy az első szabad magyarországi választásokra hangolt mindenki, de akkor rossz kedve lett, amiatt, hogy a nemzeti ünnepet valamiféle korteskedésre használják a politikusok.

Másnap reggel hétkor, vendégszeretet ide, vendégszeretet oda, kiverték őket az ágyból. Hogy a helyi amatőr sárkányegyesület meghívja őket egy kis repülésre. Igaz, hogy a ferihegyi toronynak nem szóltak, de semmi gond, másfél-két óra az egész, igyekeznek a radar látókörén kívül maradni. Gedi, a pilóta egyenként vitte a magasba Trabant motor meghajtású gépével az erdélyi vendégeket. Volt ott bal csavar, jobb csavar, fel-le és fordítva, mindenki jól szórakozott. Hanem amikor a kis gépet csomagolták össze, Dani akkor vette észre, hogy a sárkány szárnyait mindössze egy kis hüvelykujjnyi kapocs rögzíti a vázhoz, tulajdonképpen ez a parányi mütyür tartja össze az egész szerkezetet. A földön is, a levegőben is. Gedi észrevette a meglepetést: elég annyi apróság, csak legyen.