Irtó jó tábor

Már önmagában ezekért is érdemes ellátogatni Visegrádra, a Nagyvillám-hegyre, ahol látni: hiába lüktet a város, hiába ont füstöt a gyár, a természet nem kérdez, csak befogad, megnyugtat és elringat. Ahol van egy irtás, ahol ihlet ébred, és valahogy jobban megy az írás.

Irodalomkedvelő, az írással próbálkozó Kárpát-medencei végzős gimnazisták, egyetemisták töltötték meg hangokkal és szavakkal augusztus első hetében ezt a vidéket, és a Szépírók Társaságának kortárs irodalmi alkotóáborában lelkesen költöztek be a faházakba. Néhányan írói ambíciókkal, néhányan csak a programok iránti érdeklődéssel ültek be az első előadásra, ahol Bíró-Balogh Tamás, Kosztolányi Dezső életének és munkásságának kutatója, a Nyugatról beszélve, tankönyvekben nem olvasható tényekkel támasztotta alá, hogy a mára nagynevű és rajongott írók ugyanolyan esendőek, önmagukat keresők voltak, mint bármelyikünk. Varró Dániel budapesti költő őszintesége, végtelen nyugalma, profizmusa mindenkit elbűvölt. Türelmesen hallgatta és válaszolta meg a neki címzett őrültebbnél őrültebb kérdéseket. Velünk ült az esti beszélgetésnél és a reggelinél is. Talán ha kicsit tovább marad, megszületik az – általa saját repertoárjából hiányzónak vélt – „hazafias tájvers” is.

A visegrádi vár megtekintése után Hizsnyai Zoltán volt a vendég, aki a szlovákiai magyar irodalomról, meg Tsúszó Sándor munkásságáról mesélt, és az „előkerült” Tsúszó-versek közül olvasott fel. A táborozók közösségét négy csapatra osztották. Csapody Kinga, Bíró-Balogh Tamás, Jenei László és Szabó Tibor Benjámin mentorálásával ismerkedtek egymás szövegeivel, ajánlott olvasmányokkal és a közös feladattal, hogy megszülető munkáinkban rejtsék el a tábor kulcsszavait: Nagyvillám, irtás, tábor.
Egyik este Háy János író, költő, képzőművész töltötte fel az ifjú lelkeket.

Aki eddig nem vágyott rá, most az is író akart lenni, hogy átélhesse, ahogy fülébe zeng a múzsa hangja, és ő viszszadúdolja azt. Géczi János író, képzőművész a reneszánsztól napjainkig kalauzolt el, ott pedig át lehetett szállni Aaron Blumm mellé a biciklire, és körbeutazni a Vajdaságot. Grecsó Krisztián mindenki nagy örömére a versei közül is olvasott fel, és még nagyobb meglepetésre gitározott is. Jenei László irodalmi folyóiratokról beszélt, majd Garaczi László novellát, Nagy Ildikó Noémi pedig a nyelvi identitásról szóló esszét olvasott fel. Balázs Imre József kolozsvári költő, szerkesztő Üveghegyen innen és túl címmel mesélt az erdélyi magyar irodalomról. Hogy honnan indult, merre tart, hogy mi minden kell ahhoz, hogy ilyen formában létezhessen. Beszélt kortársakról, a Bretter Irodalmi Körről, a Helikonról, a Székelyföldről és a Korunkról.

Ajándékba kaptunk is pár lapot és lelkesen ittuk magunkba az erdélyi magyar írók szavait. Imre nem hagyott magunkra ezután, hiszen nem csak előadóként, hanem zsűritagként és családjával együtt igazi táborlakóként maradt velünk a további napokban. Egy délutáni, a Duna-kanyarban megejtett hajókázás után Karafiáth Orsolya és Cserna-Szabó András ült le közénk. Bár az előre tervezett témáról kevés szó esett, Orsi verseket olvasott fel. Egy anya-ciklust. Könnyeket és tabukat feszegetett, a tőle megszokott módon. Szabó Tibor Benjamin az irodalmi portálok, lapok és blogok közötti rálátást és eligazodást segítette. Ezután „meg kellett nyilatkoznunk”, fel kellett olvasnunk saját alkotásainkat. Dicséretet és terelő szavakat kaptunk a Kalligram kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum által felajánlott könyvek és CD-k mellé, a legnagyobb elismerésünk mégis az volt, hogy Balázs Imre József úgy vélte, sikeresen „birizgáltuk a múzsát”. Talán jutalmul, talán csak a saját szórakoztatására fergeteges gitárkoncertet adott a tábortűz fényénél.

Kovács Judit