Hadd ne értsek egyet Sebők Mihállyal

Nos, elhiszem, hogy S. M.-nek, „politikai üldözöttnek” – ahogy elég pontatlanul meghatározza önmagát – volt dolga a Szekuritátéval, mint ahogy alulírottnak is, meglehetősen hosszú ideig (ugyanis a rám állított több tíz besúgó 1989. december közepéig – bizonyíthatóan – jelentett rólam). Azt is el kell mondanom, hogy ugyancsak kitartóan igyekeztek „beszervezni” (szintén bizonyíthatóan), sikertelenül. Ezért én nem tartom valamiféle hősnek magam, de miután évekig tartó zaklatást kellett emiatt eltűrnöm, jogosnak érzem, hogy elmondhassam ország-világnak. Mivel a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének alelnöke vagyok, elég sok volt bebörtönözöttet ismerek, főleg a magyarok közül, sajnálom, hogy S. M. nem részletezte azt, hogy miben állt politikai üldözöttsége. Utánanéztem a megjelent lexikális jellegű szakkönyvekben, de ilyen névvel nem találkoztam. Persze nem is ez a fontos. A fontos S. M. állítása B. Cs. kapcsán. Tehát miben nem értek egyet Sebők Mihállyal? Mivel engem is próbáltak zsarolni a beszervezés ismételt eljárása során, jól ismerem én is az S. M. által említett szekusmódszereket. Hosszas lenne a rám irányuló beszervezési szekusmódszereket, körmönfontságukat, hitványságukat idéznem, bár nem lenne érdektelen. A tény azonban tény marad: kibújtam a csapdából, nem sikerült beszervezniük. Pedig igencsak szükségük volt olyan magyar értelmiségiekre, akikben megbíznak a „célszemélyek”! Hogy mi mindent ajánlottak fel, most hadd ne írjam le. De egyet mégis: vállalták, hogy megfigyelik a barátnőmet, nem csal-e meg, ha aláírom a feladat elvállalását („angajament”). És még hány és hány csábos lehetőséget mutattak fel (pénzt, útlevelet ahányszor akarok, jobban fizető állást, stb.). Tehát: ki kellett bújni a felállított csapdából, de ehhez nemcsak „gerinc” kellett, hanem leszámolni a „nagy lehetőségekkel” is. Ugyanekkor, mint a bekerítő farkasfalka vettek körül a barátoknak mutatkozó besúgók, akik „vállalták”, s nem restelltek „júdás-csókkal” ártani, nem az igazságot leírva megbízóiknak, hanem képtelen hazugságokat, hogy még inkább „víz alá” nyomjanak. Tudnék idézni ezekből, hiszen megvannak a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) jóvoltából, de nem célom (most). Tehát S. M. ezeknek a nyúlszívűeknek bocsájt meg – csak nem tudom, milyen jogon. Az pedig nem igaz, hogy csak a szeku számára használhatatlan információkat adtak. Adattáramból kiderül, hogy ilyennel nem elégedtek meg. Számukra csak a „célszemélyt” politikai ellenségeskedéssel vádoló információ volt érdekes. Persze voltak, akikről lemondott a szeku, de ezek vagy felfedték akarva-akaratlanul megbízatásukat, vagy használhatatlanoknak (nem voltak „jó” kapcsolataik) bizonyultak. Aztán volt olyan is, akiről az említett S. M. írásában is olvashatunk, akik beismerték megbízatásukat (nem napjainkban!) és kettős játékot űztek (erre is van írásos bizonyítékom), de nem sokáig, mert a besúgókat is ellenőrizték (szintén van rá bizonyítékom), és megtorolták a „hűtlenséget”, majd a delikvens is bekerült a „megbízhatatlanok” közé.

Tisztelt Sebők Mihály úr! Jó lenne azzal a tanulsággal maradnia, hogy nem kell kéretlen prókátornak szegődni, mert nem tudhatjuk a kósza hírek mögötti valóságot. Egy szekus „megbízott” számára az a legkevesebb, hogy mint az Ön „régi barátja”, töredelmes és az érintettekhez szóló beismerést tegyen piszkos munkájáról, majd bocsánatot kérjen.

Puskás Attila