2010. október 29., 10:092010. október 29., 10:09
Mínusz bácsi nem létezik. Ha létezne, ebben a csigaházban lakna. De Mínusz bácsi csak a képzeletemben létezik. A képzeletem ebben a csigaházban lakik. Mínusz bácsi a képzeletbeli barátom. Mínusz bácsi a csigaházbéli barátom. Ha létezne Mínusz bácsi, ebben a csigaházban lakna, és akkor a képzeletem bennem lakna, minden visszakerülne a helyére, én is visszakerülnék a helyemre, abban a nagy házban laknék, mert csigaházban mégsem lakhatok.
Ha kérdezek valamit Mínusz bácsitól, nem válaszol, mert ő nem létezik. Nem tud válaszolni. Pedig ha a képzeletemben létezik, kéne tudjon válaszolni, mert a képzeletem létezik. De a képzeletem nem tud válaszolni Mínusz bácsi helyett, mert a képzeletem ebben a csigaházban lakik Mínusz bácsi helyett. A csigaházak nem válaszolnak. Nem tudnak válaszolni.
Mínusz bácsi egy szent. Soha semmi rosszat nem tett. Igaz, soha semmi jót sem tett. Lehet, hogy Mínusz bácsi mégsem szent. Ha Mínusz bácsi szent lenne, minden szent lenne a világon, ami nem létezik. Hiszen minden szent a világon, ami nem létezik – most jut eszembe. Az igazság szent! Az igazság nem létezik. A béke szent! A béke nem létezik. A művészet szent! Nem, a művészet mégsem lehet szent, mert a művészet létezik. „A művészet hidegvér a pusztulásban.” „Szép az, ami nekem érdek nélkül tetszik.” A művészet szépség, de a szépség nem mindig művészet. Ha Mínusz bácsi létezne, azt hiszem, ezt mondaná.
Nem minden szép, amire azt mondják, hogy művészet. Besurrantam egyszer egy kiállításra. Egy nagy csoport ment be egyszerre, közéjük vegyültem. A terem közepén lebegett egy madzaggal a padlóhoz erősítve egy héliummal felfújt hullazsák. A címe ez volt: A nekrofil lelke. Azt írta a hullazsákon nagy betűkkel, hogy „dugnák”. Azt mondták rá, hogy ez művészet. Én nem tudom, mi az a nekrofil. És nem tudom, hogy a nekrofil mit akar eldugni. Én csak 12 éves vagyok. Egyébkét is úgy tudtam, úgy helyes, hogy „dugnék”, nem úgy, hogy „dugnák”. De ez az egész nem volt szép, mégis azt mondták rá, hogy ez művészet. Én is el akartam dugni egyszer valamit.
Elcsentem egy almát, jöttek a rendőrök és megpróbáltam eldugni. De nem hiszem, hogy én nekrofil vagyok, amiért el akartam dugni egy almát. Ha Mínusz bácsi létezne, ebben a csigaházban lakna. Most a képzeletem lakik ebben a csigaházban Mínusz bácsi helyett, ezért nem válaszol nekem a képzeletem, amikor kérdezem. A képzeletem előtt egy csiga lakott ebben a csigaházban. Most már ő sem létezik, mint Mínusz bácsi. A csiga egy szent.
Amíg nem volt gyerekszobám, addig szabad voltam. Most már van gyerekszobám, nagy fehér gyerekszobám van, de nem vagyok szabad. Amíg nem volt gyerekszobám, szüleim sem voltak. Most vannak szüleim is. Apa mogorva bácsi nagy fekete bajusszal. Anya is mogorva bácsi, de az ő bajusza fehér. Mindig fehér köpenyt viselnek. Amikor idehoztak engem ebbe a szobába, ezt kérdeztem: „Ez egy gyerekszoba?”. „Igen” – mondta apa, és rám zárta az ajtót. Azóta nem vagyok szabad. A szabadság szent.
Apa és anya már nem szeretik egymást. Mindig mogorván beszélnek egymással a nagy fehér köpenyükben. Apa szerint bele kéne vágni az agyamba, de anya tiltakozik. Azt hiszem, apa képletesen mondja azt, hogy „bele kéne vágni az agyamba”. Apa egy költő. Ilyeneket mond, hogy hipotalamusz, meg limbikus rendszer. Ezek valami költői szakszavak lehetnek. Apa egy költő. Anya nem érti ezeket a szavakat. Én sem értem, de szépek. A művészet szépség.
Ha Mínusz bácsi létezne, ebben a csigaházban lakna, és akkor a képzeletem bennem lakna, én meg abban a nagy házban laknék, amit a gyerekszobám ablakából látok. Ott szabad lennék, kimehetnék az udvarra, és nem verne meg apa, ha kitépem a karomból az infúziót. Ha apa megver, mindig egy sárga pirulát ad, hogy kiengeszteljen. Ettől boldog leszek és elalszom. Ha Mínusz bácsi létezne, ő a csigaházban, a képzeletem meg bennem lakna. Már csak azt kell kitalálni, hogy akkor hol lakna a csiga. Talán ebben a gyerekszobában. Ha neki is megfelel.