Fórum: Elűzött nemzedék?

A marosvásárhelyi „fekete március” kapcsán magyarázza a „bizonyítványát”, azaz hogy miért kellett a „sötét erők” által megszervezett események következménye elől elmenekülnie. Az fejthető ki az írásból, hogy bolyaisként részt vett az eseményekben (nem világos, hogy miként), és ezért írja: „az én generációm, az akkori 18–23 év közötti korosztály erdélyi magyarjai ezrével indultak el új otthont keresni... Nem ok nélkül”. L. F. a továbbiakban leírja, hogy még fél évig telefonálgatott egy román férfi az anyjának, fenyegetve a számonkéréssel L. F.-et.

Én akkoriban Sepsiszentgyörgyön, a megyei RMDSZ alelnökeként arra vigyáztam, hogy a készülődő helyi és környékbeli fiatalokat viszszatartsam attól, ami L. F. szerint magyarságunkra nézve végzetes polgárháború lett volna. Erre azért volt szükség, mert a „sötét erők” már valóban mozgósították a mindenfelől készülődő románságot a legképtelenebb magyarellenes vádakkal. Végül is tudjuk: cigányokkal vagy anélkül, csúfosan megfutamították a csak túlerőben bátor fejszéseket. L. F. szerint tehát „...a vásárhelyi fiatal generáció menekült nagyszámban.” Ekkor, tisztelt „menekülő”, váltott a többségi magyarból többségi románná Marosvásárhely.

És csak azért alig többségűvé, mert szép számban voltak olyan fiatalok, akik maradtak. Maradtak és vállalták az esetleges megtorlást, amelyet egyébként nem is annyira a fiatal magyarok, mint a középkorúak és a cigányok szenvedtek el. Marosvásárhely azóta, de talán már azelőtt is, a románság városa, jóllehet az RMDSZ meghatározó képviselői ott élnek. Nem csak az elmenekültek miatt, akiknek többnyire semmi okuk nem volt a jobb megélhetés reményén kívül elmenekülni, hanem a megalkuvás, a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, a párhuzamos közöny miatt. L. F. elment, mert akkor Magyarország még inkább Nyugat-Európa, a jóléti álmok Eldorádója volt.

Nos tehát kimondom: ezért „menekült” a mindig kalandvágyó fiatalság. Akik pedig maradtak, most már mindenbe belenyugodtak. Ezért nincs Marosvásárhelyen szinte nyoma se az egykori „székely fővárosnak”, ezért hallani majd mindenütt román szót, ezért nem lehet magyar feliratot feltenni, ezért lehetett csak kínkeservesen egyetlen magyar középiskolát visszavenni (a 20 százalék alatti Kolozsváron három színtiszta magyar középiskola van!), ezért lehet román polgármester. Ne soroljuk tovább...

Volt nekem is jó ismerősöm, aki családostól „elmenekült” akkor Marosvásárhelyről, pedig soha senki nem fenyegette. De ne felejtsük el, hogy akkor jó alkalom mutatkozott arra, hogy a frissen demokrata (?) Romániából „politikai üldözött” státussal a magyarországiak (azóta kiveszett) rokonszenvét, anyagi segítségét el lehessen nyerni. Természetesen abban igaza van L. F.-nek, hogy léteztek és léteznek a „sötét erők”, de én tudom (volt alkalmam megtapasztalni), hogy ezekre a sötét erőkre soha sem fog fénysugár vetődni...

Befejezésül motoszkál bennem a kérdés: ugyan miért nem térnek most haza? Mert könnyű bölcs tanácsokat adni onnan, ahol semmi vész nem fenyeget (a testvérháborún kívül), de a tanácsadó nagy hazafiaknak, ha tényleg azok, itt kellene szülőföldjük felvirágoztatásáért tenniük. Ha pedig nem ezt teszik, egyszerűen: hiteltelenek.

Szerző: Puskás Attila