Főhajtás Cseh Tamás előtt

A magyarországi világzenei és rockzenei színtér legrangosabb képviselői a szereplői annak a lemeznek, amely Eszembe jutottál – Főhajtás Cseh Tamás előtt címmel jelent meg május végén Marton László Távolodó író, újságíró zenei szerkesztő ötlete nyomán. Cseh Tamás életművének súlya és jelentősége mellett nem szükséges érvelni: arról, hogy a magyar könnyűzene történetének egyik múlhatatlan fényű ikonja volt, tucatnyi lemez, színházi előadás és film vall. Repül az idő. Augusztusban lesz egy éve annak, hogy hosszan tartó, súlyos betegség, tüdőrák következtében életének 67. évében elhunyt egyik legfontosabb dalszerzőnk, előadóművészünk.

Gyergyai Csaba

2010. július 02., 10:482010. július 02., 10:48

Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született, tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ezt követően, 1967–74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első közös lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte: az Antoine és Desiré (1978), a Fehér babák takarodója (1979), a Műcsarnok (1981), a Frontátvonulás (1983), a Jóslat (1984), az Utóirat (1987), a Mélyrepülés (1988), a Vasárnapi nép (1989), az Új dalok (1990), a Nyugati Pályaudvar (1993), a Levél nővéremnek II. (1994), A telihold dalai (1997), a Jóslat a metrón (2003), A véletlen szavai (2004), Az igazi levél nővéremnek (2004), és az Esszencia (2007) című albumok, valamint 2004-ben jelent meg az Ady című megzenésített verseket tartalmazó korongja.

Művészete felülemelkedett az idő és az aktuális divathullámok szorításán, folyamatosan jelen volt az elmúlt harmincöt évben. Élete és munkája a legkiválóbb példa arra, hogy vannak emberek, akik arra születnek, hogy megszólítsanak és megérintsenek másokat a zene nyelvén, annak is a lehető legegyszerűbb, legtermészetesebb és legőszintébb eszközeivel. Egyetlen út van csak, ami még ismeretlen Cseh Tamáshoz közelítve: nem tudjuk, hogy miben rejlik a hatása a kortárs magyar könnyűzene méltán népszerű előadói számára. Erről kíván vallani a Marton László Távolodó szerkesztette lemez. Olyan előadók közreműködésével, akik bár megannyi irányzatot képviselnek, mégis egyértelmű hitelességgel tudták feldolgozásaikkal a maguk képére formálni Cseh Tamás örökségét. Ők a Heaven Street Seven, a Csík Zenekar, Péterfy Bori & Love Band, PASO, Másik János, a Napra, a Bin-Jip, a Kistehén Melanko, Lovasi András, Palya Bea, a Balaton, a Quimby, a Besh o droM, a Legát, Bognár Szilvia és Herczku Ágnes, az Etnofon Zenei Társulás, valamint Tóth Evelin és Lantos Zoltán.
Rendkívül fontos és figyelemre méltó kiadvánnyal van tehát dolgunk, ami egészen biztos, hogy képes lesz egy újabb generációnak is megmutatni Cseh Tamás dalait – ez lehet véleményem szerint a legfontosabb célja.

Jó hír már az is, hogy a korongot indító budapesti a Vasárnapi nép című dal, melyet a Heaven Street Seven szólaltat meg a tőlük jól ismert, könnyed gitárcentrikus popzenés köntösben, már rendszeresen szerepel a magyar rádiók műsorában. A Csík Zenekar az Illegalitást dolgozta fel, a társulat élén ezúttal szokatlan módon Szabó Attila hegedűs áll, aki énekel és akusztikus gitáron játszik. Péterfy Bori és a Love Band a Forró város című dalt értelmezte újra úgy, hogy simán elférne akármelyik lemezén és természetesen az is érződik, hogy Bereményi Géza a legtöbb Bori-dal szövegírójára is hatással volt. Ezzel persze semmi baj nincs. A lemezen a Ten Years After című dallal közreműködő Napra azok csoportjába tartozik, akik elég erős kézzel nyúltak hozzá az eredeti Cseh Tamás-dalhoz, riffekkel, átkötő részekkel. Így járt el a Legát és a Kistehén Melankó is, utóbbiak Budapest-átdolgozása viszont eléggé gyengére sikeredett karcos, nyers hangzásával.

Az viszont nem volt meglepő, hogy a Besh o droM balkáni hangulatú dalt kavar ki az Ausztráliából, ők a szintén Marton László Távolodó szerkesztette Illés feldolgozáslemezen is megmutatták, hogyan kell egy klasszikus beatdalból kelet-európai csűrdöngölőt faragni. Kiváló lett a Bognár Szilvia és Herczku Ágnes által zenekari kíséret nélkül, több szólamra átírt Antoine és Désiré történelemkönyve, valamint Palya Bea markáns hangján megszólaló A képek dala is. Azon sem lehet csodálkozni, hogy a dunaújvárosi Quimby is alázatosan végzi el a feladatot. Kiss Tibiék a Benke és Pierre című dallal brillíroznak, míg Lovasi András a nosztalgikus hangvételű Gyerekkoromot énekli el egy szál elektromos gitár kíséretében a tőle megszokott előadásmódban és színvonalon. A Kossuth-díjas Kispál-frontember dalszövegeit ismerve eszünkbe juthat itt, hogy bizony a kiváló pécsi zenész is gyakran hallgatott Cseh Tamás-lemezeket. A legkellemesebb meglepetést viszont a Bin-Jip, Harcsa Veronika új zenekara okozza – a kiváló hangú énekesnő egyébként hivatalos kiadványon itt először énekel magyarul –, akik a Váróterem című intim hangulatú dalt tették varázslatos(abb)á. Egy korongon tizennyolc szín, tizennyolc hangulat, tizennyolc íz. Napjaink kultikus előadói – életkortól és stílusoktól függetlenül – emelnek itt kalapot Cseh Tamás előtt. Bizony megérdemli a kiadvány is.

Eszembe jutottál – főhajtás Cseh Tamás előtt. Etnofon Records, 2010. Értékelés az 1–10-es skálán: 8,5

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei