Felebarátod ökre, háza...

Íme a 35. oldal egyik bekezdése: „Megérkezvén pedig a városhoz, a vámsorompó nem nyittatott fel, míg vámot nem fizettünk. Hogy miért? Azt nem tudom, mert sem híd, sem út sehol nem létezett. De ők ebbeli okoskodásunkra hidegvérrel csak azt felelték, hogy „fizetni kell!” S mi bosszankodva fizettünk, így nyerhetvén engedélyt bémehetni az oly fényes Plojestbe.” A 43. oldalon pedig: „Megérkezvén, a Galacon hallott hírt igazolva találtuk. Nagyanyánk meg volt halva, házait a török papok tartották hatalmas körmeik között. De kit a haldokló anya végrendelete végrehajtójául s egyetlen leánya pártolásául, védőjéül nevezett ki (egy álnok görög) ellopván a felkelhetőket (ingóságokat), ékszereket s pénzt, a török papokkal egyesült ellenünk, hogy a számadástól menekülhessen. Ezen hatalmas koalícióval szemben mi elkezdhettünk perelni. Ügyvédünk, kit felvettünk, hogy ellenök védjen, megvesztegettetvén, vélek egyesült. S így azon per, mely a jogosság szempontjából tekintve (mivel anyám a boldogultnak egyetlen leánya volt) igen rövid ideig tarthatónak tetszett, elhúzódott s halasztódott. Ezen országban – hol semmi törvény nincs, hol a bírák magukat nyíltan megvesztegetni engedik, hol annak van jogos keresete, ki jobban tud fizetni – perelni igen bajos feladat. Naponta jártunk a törvényszékre, mindenütt zörgettük az igazság ajtait, melyek nekünk fel nem nyittattak.”

Miközben azt sem tudtam, hogy mérgelődjem-e, hülledezzem, örvendezzem, avagy legyintsem-e le az egészet mint jól tudottat – eszembe jutott valami. A nyilvánosság ezen útján tennék egy javaslatot szuperprofi kormányunknak: egy sürgősségi kormányrendelettel vonják már vissza a tízparancsolatot. Mit foglalkozunk még a mai világban olyan túlhaladott előírásokkal, hogy tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked; ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot…” Nem is hiszem, hogy egy modern ember megértené még mindezt. De a legérthetetlenebb, különösen egy magát ízig-vérig jobboldalinak tartó egyénnek a tizedik parancsolat: „ne kívánd a te felebarátodnak házát, feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, semmit se, ami a felebarátodé.”

Remélem, a mindezen hajmeresztő értelmetlenségeket visszavonó kormányrendeletben ott lesz az is, hogy Mózes eleve azért írta a második kőtábla végére a fentieket, mert maradt még üresen egy kis hely és nem mutatott volna jól. Meg egyáltalán: Mózes – hány ezer éve volt, azóta már jó sokat ment a világ elébb! Igaz, hogy a 20. században is akadt olyan – egy Dsida Jenő nevezetű, magát hívő katolikusnak tartó költő, aki olyasmiket írt, hogy „Felebarátod ökre, háza/után kívánságod ne légyen:/ ilyen szegénységekre vágyni/ nagy szegénység és csúnya szégyen.” Micsoda beszéd?! Hisz aki lenyúlja mások jövedelmét, az hogy lenne szegény?! És ha egyszer semmis a „ne lopj!” törvényi előírás, akkor miért volna csúnya szégyen?! S a vers alá írva a teljes nevét, még a felelősséget sem átallja vállalni Dsida ezekért a túlhaladott nem is tudom minek nevezzemekért. Ha a lopásért vállalná, az igen, az becsületes, derék dolog volna! De így! Élhetetlen egy fickó lehetett.

Hagyjuk a gúnyolódást. És hagyjuk a csúcsszuper mindent értő, mindenható kormányt is! Inkább olvassuk tovább a Dsida-verset, de nagyon figyelmesen. Mert félő, hogy az elkövetkezendőkben sokunknak ennyivel kell majd beérnie: „Orrodba édes illatot gyűjts,/ szívedbe békét és mosolygást,/ szemedbe fényt, hogy az utolsó/ napon is tudj örülni folyvást,/ s eképpen szólj csak és ne mondj mást:/ köszönöm, hogy tápláltatok/ hús, alma, búza, lencse, borsó!” Mondogassuk hát minél gyakrabban, hogy szokjuk. Csendben vagy hangosabban, mindegy. Fontos, hogy így, múlt időben szóljon!