Ezratov köpönyege

A környék lakói ilyenkor kiülnek a házak elé, a tetőkre vagy egyéb magaslatokra, hogy magukba szívják az utolsó sápadt sugarakat a hosszú tél előtt. A helyi mende-monda szerint hajdan egy kegyetlen zsarnok, Ezratov uralkodott a vidéken. Akkoriban az emberek még óriások voltak, és mindenki más nyelven beszélt, Ezratov pedig arra kényszerítette ezeket az óriásokat, hogy ássanak egy mélységes kutat, amelybe leereszkedve eljuthat a Makadonba, az állatok Paradicsomába, hogy kihozza onnan halott paripáját. Az óriások hiába próbáltak megszabadulni a zsarnok uralkodótól, mivel egyetlen szót sem értettek abból, amit a másik mondott, egy napon azonban afféle csoda történt, és egyetlen szempillantás alatt mindenki ugyanazt a nyelvet kezdte beszélni. Az öregek szerint így alakult ki a vidék furcsa keveréknyelve. Hogy végre szót értettek egymással, az óriások összeesküdtek Ezratov ellen, és megmérgezték a vakrángyökér főzetével, mielőtt meghalt volna azonban, Ezratov az égre terítette köpönyegét, hogy gyilkosai ne láthassák többé a napot. Így szól a legenda. Az öregek úgy tartják, mindez szeptember közepe felé történhetett, és igaz, ami igaz, errefelé szeptember közepe táján máig fekete felhőréteg borítja be az eget. A helybéliek ugyan hiszik is, meg nem is amit nagyapáiktól gyakorta hallottak, a Drágosrét közepén most is ott áll egy hatalmas kút, és mivel Ezratov paripája miatt történt az egész cirkusz, lovat nem tűrnek meg azóta sem a vidéken. Ha valaki ilyen négylábú jószággal érkezik ide, és balszerencséjére itt tölti az éjszakát, az számíthat rá, hogy lovacskája reggelre égnek mereszti a patáit.

Attól a naptól kezdve, hogy Ezratov szelleme végigteríti szellemköpönyegét a környéken, Krosner Pál gyakrabban merészkedik elő az erdőből Sámuel nevű fiával, mint nyaranta. Krosner Sámuel alig pár nappal korábban, Ezratov napján menekült meg a halál torkából: Oleg Szemiramisz, ez az égszínkék tünemény mentette meg a gyermeket, aki csaknem beleszédült a Vorevica zavaros vizébe. Apját, Pált bárki könnyűszerrel fölismerheti, hiszen patkókat visel, mivelhogy patái vannak szegénynek. A helybéliek emiatt nem kedvelik, így az erdőben kénytelen élni a fiacskájával. Korábban Ivan Ivanovics Pataki, a hivatásos ellenálló is az erdőben lakott, ő azonban már bő másfél hónapja alulról szagolja a fórisvirágot.
Krosner Pál, ez az ördögforma ember, az Isten-fennsík felé tartott, ahol a Vorevica partján bőségesen nő a vakrángyökér. Ennek a gyökérnek a főzete mérgező ugyan, a leveléből nyert kivonat viszont csillapítja a fájdalmat. Az itteniek ugyancsak ilyen levelet tekernek babonából kapca helyett a lábukra, ha hosszabb útra indulnak – úgy tartják szerencsét hoz. Krosner egy hegyes kőbe lépve megsértette a patáját, ezért indult el vakrángyökeret keresni. Körülötte ott futkosott Sámuel, ez a különös gyerek, akit csecsemő korában az erdőben talált. Sámuel igazából csak kolonc volt Krosner Pál nyakán, mégis gondoskodott róla, mintha a saját fia lenne. Mióta Oleg Szemiramisz megmentette a halál torkából, a fiúcska egyetlen hangot sem ejtett ki a szájén, a férfi – bár addig nem volt szokása – már-már aggódni kezdett érte. Most, amint áthaladtak a Drágosréten, Krosner Pál megpillantotta az Olegék házát. Egy pillanatig habozott ugyan, de aztán arrafelé vette az útját, a kisfiú látható izgatottsággal követte. Csak Sámuel ment be, a patás ember az ajtóban várakozott. Bentről hisztérikus kacagás hallatszott ki, majd a kacagás abbamaradt, csend lett. Amikor a kisfiú kilépett az ajtón, már újra beszélt, és mosolygott, mint egy angyal. Krosner Pál egyből tudta, hogy Szemiramisz megigézte a fogadott fiát, akinek azon a napon véget ért a gyerekkora.

Ezratov köpönyege egészen márciusig elborítja az eget a vidéken, majd a sötét felhők egyetlen nap alatt eliszkolnak.