Európa honosított gyilkosai

Természetesen tudunk mindenre kiterjedő fundamentalizmusukról, és van halvány fogalmunk az al-Kaida sok országra kiterjedő decentralizált hálózatáról, amelynek elemei vegyi, biológiai és vélhetően nukleáris fegyvereket próbálnak beszerezni. Tudunk vezetőik hosszú távú célkitűzéseiről is: hatalomszerzés a muszlim országokban és az iszlám világ szekularizált rendszereit támogató Nyugat támadása. Végül arról is tudomásunk van, hogy e fanatikus irányzat vezetői kevesen vannak ugyan, de mára muzulmánok millióinak rokonszenvét élvezik.
Mindig voltak fanatikusok, akik készek voltak ölni és meghalni hitükért. Most azonban jóval veszélyesebbek, a bombagyártást „demokratizáló” technológiai fejlődés eredményeképpen. Végül is egy mobiltelefon elegendő egy robbanás vagy robbanássorozat halálosan hatékony időzítéséhez – ezt bizonyítják a londoni és madridi merényletek.
A fenyegetés fokozódásában szabadságjogainknak és mozgékonyságunknak is szerepe van. Az emberek olcsón és viszonylag könynyen utaznak a világban. A bevándorlók letelepedhetnek más társadalmakban, olyan demokratikus államokban, ahol mindenféle ellenőrzés nélkül élhetnek. A mi szabadságjogaink az ő eszközeik.
Hogyan harcolunk tehát egy ilyen alaktalan ellenséggel?
George W. Bush elnök bebizonyította, hogyan nem kell harcolni: Irak megtámadása azt jelzi, hogy a muzulmán államok elleni közvetlen támadás csak fokozza a fanatizmust. Az iraki vérontás miatt a civilizált országoknak természetesen nem kell feladniuk a harcot az iszlám szélsőségesek ellen, de el kell ismernünk, hogy a háború, a megszállás és a katonai behódoltatás pusztán tömeges megaláztatást és ellenszenvet keltett a muzulmánok körében – ezek az érzések aztán a terroristahálózatokat táplálják. Tony Blair miniszterelnök hangoztathatja, hogy a londoni robbantásoknak nincs közük ahhoz, hogy Nagy-Britannia részt vesz az iraki háborúban, de a letartóztatott terroristák épp az ellenkezőjét állítják.
Valóban, az egyik madridi merénylő így írta le a pszichológiai felkészítést, amelyen átesett: a vezető „az iraki háborúról szóló filmfelvételeket nézetett velünk, a legtöbb képen amerikai és brit katonák által megölt nőket és gyerekeket láttunk”.
Olyan képekben sincs hiány, amelyek az Abu Graib-i vagy guantánamói börtönök durva bánásmódban részesített foglyait ábrázolják, és amelyek több hívet szereztek az iszlám fanatizmusnak, mint bármelyik, mecsetben elmondott radikális szentbeszéd.
Leegyszerűsítve: a néhány ezer méterről ledobott bombák ugyanúgy diszkrimináció nélkül gyilkolnak, mint a vagonokba rejtett pokolgépek. Ennek tudatosítása nem a terroristák felmentését jelenti, hanem az első lépést a terrorizmus alapvető okainak megértése és ezáltal felszámolása felé.
Mindenekelőtt azt kell tudatosítani, hogy a demokratikus társadalmaknak mind politikai, mind pedig rendőri taktikákat alkalmazniuk kell a fanatikus terroristákkal való szembeszállás során. A politikára annál az egyszerű oknál fogva van szükség, hogy a megszálló hadseregek és rendőrségi erők nem kényszeríthetik muzulmánok millióit ellenséges érzelmeik feladására.
A politikai cselekvés valójában az Irakból való gyors távozást jelenti, valamint azt, hogy tisztességes megoldás szülessen a palesztinai konfliktusra, ami a maga során a palesztin területek megszállásának megszüntetését feltételezi. E forró pontok felszámolása természetesen nem gyengíti majd a végletekig harcoló öngyilkos aktivisták fanatizmusát, és nem is kímél meg bennünket az iszlám dühödt vezetőinek harciasságától és gyűlöletétől, de megfosztja őket a muszlim tömegek rokonszenvétől, akik az „iszlám” értékeket és az elnyomott muzulmánokat védő egyetlen tényezőt látják bennük.
A rendőri tevékenység a másik eleme bármilyen hatékony stratégiának. Mélyebb beépülés szükséges a terroristahálózatokba, átfogóbban meg kell ismerni a terroristák által létrehozott társadalmi struktúrákat, hogy el lehessen vágni anyagi támogatásuk útjait. Ez az „adóparadicsomok” felszámolását, a telefonbeszélgetések lehallgatását, illetve a fokozottan veszélyesnek tartott egyének azonosítását jelentheti. A rendőri fellépésnek könyörtelennek kell lennie, akkor is, ha ez több ellenőrzést és megfigyelést feltételez. A kollektív félelem fokozódásának megelőzésére van szükségünk, hogy megváltoztassuk biztonság és szabadság egyensúlyát.
Bár az Európai Unió (EU) lemarad az Egyesült Államok mögött a konvencionális fegyverek tekintetében, valószínűleg magasabb fokú terrorellenes kapacitással rendelkezik. Történelmi okokból Európa olyan politikai érettséggel bír, amely lehetővé tette számára, hogy elkerülje Bush manicheus világlátását, amely nem aláásta, hanem inkább megerősítette az ellenség fanatizmusát. Mi több, földrajzi okokból Európa többet tud az arab és muzulmán országokról és lakóikról.
Az EU dominálni tudja és dominálnia is kell ezt a harcot, és saját értékeinek védelmét. Közben egy új és elodázhatatlan indokot találhat megkopott egységének megerősítésére.
Tzvetan Todorov a párizsi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatója, legújabb kötete a Hope and Memory.
Fordította: Fall Sándor

© Project Syndicate Tzvetan Todorov