Etnikai konfliktus vagy politikai csatározás?

Elõzmények és a krízishelyzet kirobbanásának okai

a) elõzmények

Az elnökválasztás után kialakult helyzetet nem lehet megérteni a választások elõtti idõszak idevágó eseményeinek ismerete hiányában.

Az elsõ kenyai elnök, Jomo Kenyatta, a Kenya Afrikai Nemzeti Unió (KANU) nacionalista vezére, 1978-ban bekövetkezett haláláig irányította az országot. Halála után Daniel arap Moi veszi át a hatalmat, betiltva a szabad választásokat 1992-ig. A periódust az ellenzéki szervezetek elnyomása és az emberi jogok megsértése jellemzi, ami kiváltja a nemzetközi szervezetek nemtetszését is. 1992-ben, engedve a külföldi és belföldi nyomásnak, Daniel arap Moi engedélyezi a többpárti választásokat. A látszólagos liberalizáció ellenére az 1992-es és 1997-es választások hasonló forgatókönyv szerint zajlanak: Arap Moi és a KANU választási csalásokkal nyer. Jelentõsebb változás a 2002-es választásokon következik be, amikor a kikujuk és luók támogatását is élvezõ ellenzéki Nemzeti Szivárvány Koalíció (NARC) jelöltje, Mwai Kibaki nyeri a választásokat. Programjának fõ pontjai a korrupció elleni harc és az elnök hatáskörének kurtítását célzó alkotmánymódosítás.

2005-ben hosszas huzavona után népszavazásra kerül, de megbukik az új alkotmánytervezet. Ennek eredményeként felbomlik a kormánykoalíció is, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) ellenzékbe szorul, megalakítva a Narancs Demokrata Mozgalmat (ODM), bevéve a kormányon kívüli pártokat, köztük a 40 évig kormányzó KANU-t is. A mozgalom hamar a legfontosabb ellenzéki csoporttá válik, rámutatva a kormány korrupcióellenes politikájának bukására és korrupciós botrányaira.

A 2007-es választási évbe belépve újabb témával bõvül a kormány ellen felhozott vádak listája. Januárban Kibaki egyeztetés nélkül nevezi ki a Választási Bizottság kilenc tagját. Annak ellenére, hogy az alkotmány szerint az elnöknek jogában áll így cselekedni, ezt az ellenzéki vezetõk a választási csalás elõkészítésére tett intézkedésnek minõsítik. Az év folyamán az ellenzék választási csalásról szóló diskurzusa erõsödik, a már említett korrupciós diskurzussal egyetemben. 2007 szeptemberében az ODM elsöprõ többséggel Raila Odingát választja elnökjelöltjének. Az eredmény hatására a KANU kilép a koalícióból, és Kibaki elnök Nemzeti Egység Pártja (PNU) mellé áll.

Novemberre nõ a két párt közötti feszültség, az ellenzék meggyanúsítja az Országos Választási Bizottságot, hogy Kibaki-szimpatizánsokat nevez ki választási megfigyelõnek. Ugyanakkor, az elõrejelzések szoros versenyt, de Odinga gyõzelmét jósolják.

A konfliktus kirobbanásának egy másik lehetséges oka a törzsi törésvonalak helye a politikai és gazdasági palettán. Mivel Kenyatta és arap Moi kikuju-közeli törzsbõl származott, a KANU 40 éves uralma alatt bevett gyakorlatnak számított, hogy Kenya központi részén elhelyezkedõ kikuju törzset részesítik elõnyökben. A szisztematikus diszkrimináció következtében Kenya gazdasági elitjének jelentõs része ebbõl a törzsbõl származik. Erre hivatkozva Odinga több esetben meggyanúsítja Kibakit, aki a KANU alapító tagja, illetve a Kenyatta-korszak minisztere, majd késõbb ellenzéki, hogy továbbra is a kikuju törzsbõl származó gazdasági elitet favorizálja.

Összefoglalva, a választások elõtti periódusban az ellenzék három fontos kérdést tematizál: 1) a kormány korrupciós ügyeit, 2) a választási csalások lehetõségét, 3) a törzsi diszkriminációt gazdasági téren.

b) a választást követõ események

A 2007. december 27-i választásokon a magas mobilizációnak köszönhetõen Kenya történetében az eddigi legmagasabb – 70 százalékos – a részvétel. A választások nagyobb rendellenességek nélkül zajlanak. Ezzel szemben komoly problémák mutatkoznak az eredmények összesítésénél és számlálásánál. Míg az elsõ részeredmények szerint Odinga magabiztosan vezet, a késõbbi összesítés alapján Kibaki kezdi ledolgozni hátrányát. Ugyanakkor a Választási Bizottság késlelteti az eredmények közzétételét, fõleg Kibaki fõ bázisaként elkönyvelt Központi tartomány eredményeit.

Az erõszakos konfliktus december 29-én robban ki, amikor is a végeredmény hiánya ellenére az ellenzéki vezetõk a szavazatok újraszámlálását kérik. Fontos megállapítani, hogy ekkor – 90 százalékos feldolgozottságnál – még Odinga vezet.

A Választási Bizottság végül is december 30-án hirdet eredményt, Kibakinak ítélve a gyõzelmet, mintegy 200 ezer szavazattal. Odinga és az ODM elutasítja a választási eredményeket, kijelentve, hogy párhuzamos beiktatási ceremóniát rendez hétfõn. Az ellenzék igazát látszik erõsíteni a választások kapcsán kiadott EU-megfigyelõi nyilatkozat is, mely szerint a számlálás tisztasága erõsen megkérdõjelezhetõ, mert „a Választási Bizottság nem tudta megalapozni a szavazatok számlálásának hitelességét\", illetve az a tény, hogy a parlamenti választások az elnökitõl jelentõsen különbözõ eredményeket hoznak. A kormánypárt tisztán elveszti a választásokat az ODM javára.

A választási tisztaság kérdéses volta ellenére az amerikai külügy sietve gratulál Kibakinak, elítélve a kirobbanó erõszakot, felhívva a kenyaiak figyelmét arra, hogy csak a választási eredmények elfogadásával fejlõdhet tovább az ország. Eközben véres összecsapás tör ki az ország több pontján Kibaki és Odinga hívei között. A rendõrség több esetben tagadja az összecsapások létét, betiltva a gyülekezési jogot. Továbbá rendelet tiltja az ezekrõl való tévés tudósításokat is. A konfliktus december 31-ére és január 1-jére csúcsosodik, amikor is maszkos Odinga-hívek rágyújtanak egy templomot a benne bujkáló Kibaki-hívekre, ezáltal több gyerek és nõ esik a tûz áldozatául.

Angol és amerikai nyomásra, a szemben álló felek tárgyalási hajlandóságot mutatnak, a Kenyába utazó John Kufuor, az Afrikai Unió soros elnöke közvetítésével. A tárgyalások megkezdése elõtt azonban mindkét fél etnikai tisztogatással vádolja a másikat. Kufuor fáradozásai ellenére az álláspontok nem közelednek. A tárgyalások vezetését Kofi Annan volt ENSZ-fõtitkár veszi át. Odinga felhívást intéz a lakossághoz, hogy a gyülekezési tilalom ellenére többnapos tüntetésen vegyenek részt Kibaki ellen. Kibaki pedig új kormányt nevez ki, melyet az ellenzék nem ismer el. Eközben a véres öszszecsapások folytatódnak az ellenzék és a kormány hívei, illetve a rendõrség között – a halottak száma még nem tisztázott. A feszültségek miatt a beígért tüntetések január közepére tolódnak, és a rendõrség és az ellenzék híveinek összecsapását eredményezik. 24-én Annan moderálásával elõször találkozik a két politikai vezetõ, a nemzetközi szakértõk pozitívan értékelik a találkozót. Ezek után meglepetésként hat a múlt hétvégi – kikujuk és luók közötti – összecsapások kirobbanása. A helyzetet az is komplikálja, hogy rendõrségi támadás áldozata lesz egy ellenzéki képviselõ. Több újság etnikai konfliktusnak titulálja a helyzetet.

Etnikai konfliktus? – a válság kimenetelének latolgatása

Mint már említettük, a nemzetközi sajtó jelentõs része etnikai konfliktust emleget. Ezt látszik alátámasztani Kibaki és Odinga etnikai tisztogatással való kölcsönös vádaskodása is. Feltehetõ a kérdés, hogy megvan-e a huzamos ideig eltartó etnikai konfliktus lehetõsége?

Kétségtelen, hogy a kialakult helyzetnek van etnikai pillére is. Egyrészt azért, mert Kibaki a kikuju törzsbõl származik, és fõ támogatói a kikujuk. Odinga pedig a luo törzs támogatását élvezi. Az etnikai törésvonalat csak erõsíti a már említett kikuju politikai és gazdasági dominancia. A luo politikai és gazdasági elit – a 40 évig tartó marginalizált helyzet után – akár azt is érezhetné, hogy most az õ ideje jött el, de a politikai elemzõk nagy része nem állít fel közvetlen kapcsolatot az összecsapások és az etnikai törésvonalak között.

Ez azzal magyarázható, hogy a választások elõtti periódus inkább a korrupcióról és a potenciális választási csalásokról, mint a törzsi egyenlõtlenségekrõl szól. Sõt a parlamenti választások eredménye sem tükrözi világosan az etnikai törésvonalakat. Az ODM 47 százaléka a Kibaki által vezetett PNU 20,5 százalékával szemben inkább kormányellenes szavazást mutat, mint etnikait. Továbbá a gyengébb etnikai törésvonalakat látszik alátámasztani a 2002-es választási eredmény is, amikor a luók és kikujuk közösen Kibakit támogatták.

Ebben a megközelítésben tehát az etnikai konfliktus hangoztatása inkább kommunikációs stratégia, mint realitás. A két politikus kihasználva etnikai hovatartozását, mobilizálja támogatóit, ezzel is nyomást gyakorolva ellenfelére. A nyomásgyakorlás másik módja az etnikai tisztogatással való kölcsönös gyanúsítgatás, mint a nagyhatalmak szövetségesként való megnyerésének eszköze. Azonban a jelenlegi feszült helyzetben ez a túlzott mobilizáció sok esetben összecsapással végzõdik, talán végleg destabilizálva az országot.

Egy másik, a konfliktust jelentõsen befolyásoló tényezõ Kenya szerepe az északkelet-afrikai térség biztonságpolitikájában. Az amerikai külügy Afrika-szakértõi szerint Kenya az Egyesült Államok egyik fõ szövetségese a térségben, egyik fõ afrikai bázisa az amerikai hadseregnek Kenyában van, illetve a kelet-afrikai légi vagy tengeri bevetések is Kenyából indulnak. Továbbá partnere a terrorizmus elleni harcban, több terroristagyanús személyt adott ki az amerikai igazságügynek, illetve részt vett az amerikai hadsereg mellett az etiópiai és szomáliai beavatkozásokon is. Ez a tény megmagyarázza a sietõs amerikai gratulációt és legitimációt Kibaki választási gyõzelméhez. Az amerikai álláspontot továbbá befolyásolhatják Odinga személye és baloldali nézetei is. Édesapja a kenyai állam egyik alapító atyja, aki ideológiai okokból – megrögzött kommunistaként – ellenzékbe vonult 1969-ben. Fia kelet-németországi egyetemi évei után hasonló, de szociáldemokrata nézeteket vall. Ennek következtében Odinga orosz kapcsolatai és az amerikai jelenlétrõl megfogalmazott álláspontja sem tisztázottak.

Mindent egybevetve a januári vészharangok, illetve erõs etnikai diskurzusok megteremtették a hosszú távú etnikai konfliktus kialakulásának esélyeit is, de a nemzetközi odafigyelés, az Egyesült Államok érdeke a krízishelyzet mihamarabbi megoldásában, a választások nem etnikai tétje alapján, akár politikai konfliktusról is beszélhetünk, ami rövidebb távon is megoldódhat.

Toró Tibor

A szerzõ szociológus

Kenya-adatlap

Lakosság: kb. 36 millió

Etnikai megoszlás: kb. 40 etnikai csoportosulás, kikuju 22%, luhja 14%, luo 13%, kalendzsin 12%, kamba 11%, kiszí 6%, meru 6%.

Közigazgatás: 7 tartomány és a Nairobi közigazgatási terület

Választási rendszer: Az elnök-, a parlamenti és helyhatósági választások egy napra esnek, és minden mandátum 5 évre szól. Az elnököt egyfordulós rendszerrel választják. Az a gyõztes, akinek sikerül a választási törvény két feltételét teljesíteni: 1) megszerzi abszolút számokban a legtöbb szavazatot, és 2) öt tartományban és Nairobi közigazgatási régióban élvezi a választásokban részt vett szavazópolgárok 25%-ának támogatását.

A parlamenti választásokon a 224 képviselõi helybõl 210-et egyfordulós egyéni körzetekben választanak, 12 képviselõt az elnök nevez ki, míg 2 helyet fenntartanak az igazságügyi miniszternek és a házelnöknek.