Erős várunk a nyelv?

Trianon után a magyar közösségek státusának megváltozásával, kisebbségbe kerülésével nyelvünk jogi, politikai helyzete is megváltozott: alárendeltté, másodrangúvá vált. Az állampolitikai rangra emelt asszimilációs politika a két világháború között az utódállamokban, így Romániában is beszűkítette a kisebbségek gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének kereteit. Ez a tendencia a kommunista diktatúra éveiben felerősödött (az oktatás nyelvének megváltoztatása, magyar helységnevek használatának tiltása, az értelmiség kiszorítása a tudományos, politikai és közéletből), és sajnos a 21. században, az ún. rendszerváltás után sem fejeződött be. A kilencvenes évek elején fellángoló román nacionalizmus váratlanul érte az emberi és közösségi jogait az új társadalmi berendezkedéstől, a demokráciától váró erdélyi magyarságot. Az „iskolaháború,” „táblaháború”, a marosvásárhelyi véres események, a székelység primitív, gyilkos népként való megbélyegzése a sajtóban, anyanyelvünk és kultúránk kigúnyolása („A magyar ázsiai, barbár nép, a magyar nyelv kutyaugatásra hasonlít és zavarja a kulturált román füleket” – írta egy központi napilapban egy román író) lelkileg sokkolta közösségünket.

Negatív nyelvi jelenségek a Székelyföldön

A Székelyföldön a magyarság tömbben él. Ebből következhetne, hogy védettségi foka magasabb, védekezőmechanizmusai erősebbek, mint a peremvidéken, a szórványban élő, veszélyeztetettebb, kisebb közösségeknek. A magyar nyelv – bár javult a helyzete az elmúlt években –, ugyanúgy, mint a környező országokban, a Székelyföldön ma is alárendelt jogi státusban van. A kisebbségben eltelt hosszú évek nyelvkorlátozó intézkedései, iskolarendszerünk elsorvasztása, a nyelvi alapú hátrányos megkülönböztetés, a magyar nyelv másodrendűsége a mai napig érezteti hatását. A magyar nyelv többféle kölcsönhatásnak van kitéve, a külső régiókban, az anyaország határain kívül élők nyelvét ugyanakkor – az általános nyelvi folyamatokon kívül – más típusú, jellegű és fokozatú hatások is érik. A kulturális globalizáció negatív hatásai, a magyar nyelv másodrendűsége, a román nyelvi dominancia az egyes intézményekben (a közigazgatás és igazságszolgáltatás hivatalos nyelve a román), megszorító nyelvhasználati jogok (alkotmány, törvények), a jogérvényesítés korlátozottsága, az anyanyelvű oktatás hiányosságai, az anyaországi nyelvi divat, sablonok utánzása, emberi tényezők, lelki okok és a népességfogyás negatív folyamatokat indítottak el a székelység (elsősorban a fiatalok) nyelvhasználatában. E hatások – bár más-más úton, de párhuzamosan és együttesen – a magyar nyelv erózióját és érzékelhető területi és funkcionális térvesztését idézték elő.

Az angol nyelv világméretű térhódítása, a nyelvi globalizáció negatív nyelvi következménye, hogy angol szavak, szókapcsolatok épülnek be a magyar köznyelvbe. Az „idegen” és a meghonosodott jövevényszavak közötti különbséget nem érzékelik a beszélők a kommunikáció folyamatában. A bróker, menedzser, menedzsment, biznisz, banner, büdzsé, lízing, dzseki, celeb, chips, kemping, szoftver, hardver, projekt, piknik, show, show-biznisz, valóságshow, shop, szupermarket, trend, web, weekend, videó stb. helyett a szóbeli és írásbeli kommunikációban a legritkább esetben találkozunk a szó magyar megfelelőjével. A see youból kialakult „szia” köszönésformával egyaránt üdvözli egymást az unoka és a nagymama, az igenlést és egyetértést „oké”-val, az érzelmi azonosulást, tetszésnyilvánítást a „lájkol”, „happy” és a „cool”, „vau” (whoah) szóval fejezik ki a székely fiatalok (is). A világháló globalizáló hatására kialakulóban van egy nemzetköziesített internetnyelv, amelynek kifejezései – fájl, blog, (miniblog), web, website, chat, skype, e-mail, nick, klikkel (click), klip, (clip), link, offline, on-line, Myspace, Facebook, softver, hardver, hacker, topic, Twitter stb. – beépültek a magyar nyelvbe is. Bár jó részüknek van magyar megfelelőjük, az internetezők nem azt választják sem a szóbeli, sem az írásbeli kommunikációban. A nyelvi regresszió következménye, hogy a magyar szavak kiszorulnak a kommunikációból, mert a jórészt fiatalokból álló adó-vevő közösség számára ez a típusú kommunikáció a természetes. A kevert nyelven való kommunikáció nem azonos a kétnyelvűséggel, nem alacsony szintű „aszimmetrikus kétnyelvűség”, és semmiképpen sem tekinthető a kulturális kölcsönhatás pozitív lecsapódásának.

A kulturális globalizáció másik nyelvi jelensége a cégek, üzletek, gazdasági reklámok, termékek és szolgáltatások angol nyelvű kínálata és az üzletfeliratok névadási technikája. Ha meg is hökkenünk egy székely faluban a Snack bar, Disco, Night club, Food, Striptease bar stb. elnevezéseken, be kell látnunk, hogy e jelenséget nem pusztán a divat, az utánzás, hanem jól meghatározott gazdasági szempontok befolyásolják. Az amerikai filmekben látott csillogás utánzását a potenciális fogyasztóra nyelvi kiemeléssel, az anyanyelvtől eltérő mássággal próbálják elérni. Csíkszeredában, a megyeszékhelyen csak elvétve találunk magyar neveket az üzletek, vendéglők címtábláján. A kereskedelemben és a szolgáltatóiparban is előszeretettel használnak angol megnevezéseket. Az írott és az elektronikus média is hozzájárul számos angol kifejezés elterjedéséhez. A globalizációs folyamatok mellékhatásaként jelentkező nyelvi kommunikációs változásokat előidéző tendenciák közül a legriasztóbb az úgynevezett „chat”- és „SMS-” nyelvezet. Az internetező közösség alakítja ki a nyelvi normákat, amelyekhez az adó és a vevő egyaránt alkalmazkodik. Szándékosan felrúgnak minden nyelvtani, helyesírási szabályt, tömörítő rövidítéseket használnak, korosztálytól függetlenül. (vok, teccik, eccer, mija, szíjja, haggyámá, tuggya, tucc, xar, wazze – ez még szellemeskedésnek számít –, 1x, 2x stb.). Természetesen gyorsabb és kényelmesebb ezeket használni, ez is egyfajta nyelvi globalizálódás, de olyan nyelvi leépülést, az írásbeli nyelvi kommunikáció és nyelvi rendszer erózióját eredményezi, amely ellen meg kellene találni a védekezési módozatokat. Valószínűsíthető a kapcsolat a magyar diákok fogalmazásbeli és helyesírási készségének romlása, a nyelvi kultúra hiánya és a chat-nyelvezet széles körben való mindennapos használata között.

Magyarországi és román nyelvi hatás

A globalizáció és az anyanyelv kapcsolata többrétegű. Az élő, rugalmas, fejlődő, gazdagodó magyar nyelv természetszerűleg a magyar anyanyelvű, illetve a magyarul beszélők közötti kommunikáció eszköze, közös tudás, amely nincs földrajzi határokhoz kötve. Létezik a magyar nyelvhasználaton belül is egyfajta uniformizálódási, homogenizációs folyamat. A korábban veszélyesnek nyilvánított szétfejlődést ellensúlyozó közeledés, konvergencia fontos a magyar nyelv közös változataiban, de ennek is vannak az erdélyi magyarság szempontjából kedvezőtlen következményei. A jelenlegi magyarországi – főleg a kereskedelmi televíziós csatornákon használt –, számunkra idegen nyelvi intonáció, hanglejtés, hangképzés, fejhangon való beszéd, affektáló, az amerikai angolt utánzó modor, beszédstílus, hangsúlyeltolódások, helytelen hangsúlyozás, a mondat, és szóhangsúly felcserélése, a hosszú magán- és mássalhangzók „elnyelése”, a gyorsuló beszédtempó, hadarás, gurgulázás egyelőre nem érte el az erdélyi köznyelvi beszédet. Észlelhető a mindennapi beszéd durvulása, töltelékszavak, jelzők halmozása magyarországi hatásra (tök jó, tök klassz, menő, szuper, oké, tuti), a gyermeknyelvből átvett, édeskedő kicsinyítő képzős szavak (zsepi, fagyi, csoki, kazi, köszi, pizsi, pari, pasi, sali, tali, tesó, ubi) használata, a trágárság behatolása, nyelvi közhelyek átvétele. De emellett megfigyelhető egyes divatos sablonszavak és szókapcsolatok elutasítása (az egy dolog, nem igazán, igazándiból, marha sok, öt óra magasságában, baromian jó, iszonyúan tetszik, bevállal, ez bejött nekem, ciki, cuki, frankó, pihizés, szimpi).

Az állampolitikai rangra emelt asszimilációs politika a kommunista diktatúra idején a Székelyföldön (is) elsősorban a magyar nyelvű oktatást célozta meg. A részben megváltozott, korábban magyar nyelvi dominanciájú nyelvi környezetben a betelepített román ajkú lakosság számarányának növekedése, a középfokú oktatás nyelvének erőszakos megváltoztatása kedvezőtlen folyamatokat indított el a magyar nyelvhasználatban. A mindennapos nyelvi kapcsolat, kölcsönhatás – bár természetesen hozzájárul a román nyelv jobb elsajátításához is – a Székelyföldön egyfajta kevertnyelvűséget, a magyar nyelv erózióját eredményezte elsősorban az egynyelvű egyének nyelvhasználatában. Bár a régióban a román anyanyelvűek számbeli kisebbségben élnek, az elmúlt évtizedekben a magyar nyelv kiszorítását célzó törvényerejű rendeletek hozzájárultak a román szavak elterjedéséhez a kommunikációban. A román szavak (abonament, angazsament, angazsálás, aragáz, aparát, basculant, bazin, bilánc, blokk, buletin, bon, borkán, buget, certificat, contestáció, cursa, chitanta, decsízió, deviza, diszpécser, document, dosar, duba, druzsba, faktura, firma, fisa, formulár, franzella, gestionálás, gogos, infirmer, majó, motorina, navéta, parlamenter, pasaport, punga, proces verbal, regulament, somer, szesszió, szuk, stat, timbru fiscal, validálás stb.) általános használata mellett a román nyelvből átvett tükörfordításos szószerkezetek (adok egy telefont, veszem a buszt, veszem a vizsgát) nemcsak nyelvi igénytelenségre és kényelmességre, hanem súlyos szókincsbeli hiányosságra, az egyes (új) fogalmak magyar megfelelőjének nem ismerésére, nyelvi bizonytalanságra is utalnak.

A magyar szövegkörnyezetben nagy számban előforduló román kifejezések elterjedésének számos oka, nyelvjogi, korlátozó és diszkriminatív nyelvpolitikai, sőt érzelmi háttere is van. Tükröződik benne az oktatás alacsony színvonala, valamint a tudatosság és felelősség hiánya a nyelvhasználatban. A legtöbb román szó a közigazgatás, adminisztráció, a bürokrácia nyelvezetében fordul elő. A magyar nyelv „másodrendűsége” miatt korábban kiszorult a fontos intézményekből. Nem beszélhetünk nyelvi egyenjogúságról az ún. rendszerváltás után sem Erdélyben, sem a Székelyföldön, amíg a hivatalos okiratok (ideértve a tanácsi határozatokat is) csupán román nyelven érvényesek, amíg a bíróságokon, rendőrségen, csendőrségen elvétve találunk magyar (vagy magyarul tudó) jogászokat, alkalmazottakat. Amíg a marosvásárhelyi megyei kórházban az idős betegekhez románul szól az orvos és a nővér, mert nem ismeri a magyar nyelvet. A helyi kormányhivatalok intézményeiben kizárólag a román nyelv használatos még az ügyfélszolgálati részlegeken is (pl. útlevélosztály). A közigazgatásban dolgozó magyar hivatalnokok legnagyobb része román nyelven folytatta a tanulmányait és a szakszavakat nem ismeri anyanyelvén. Az „adó-vevő” kommunikációs kapcsolatban a „vevő”, a magyar nemzetiségű polgár sem igényli (már) az anyanyelv jogos használatát. Ez a nyelvi hiány befolyásolja a szóhasználatukat, a kétoldalú kommunikáció kevert nyelven folyik a hivatalokban. Az anyanyelvi kifejezések nem ismerése, használatának tiltása (hiány)szókölcsönzéshez vezet, nyelvi regressziót, a magyar nyelv visszaszorulását, térvesztését, egyfajta nyelvi leépülést is okozott a – szórványtelepüléseken sokkal kedvezőbb szociolingvisztikai környezetben élő – székelység körében is. (Erdélyben a román anyanyelvűek aránya 1948-ban 65,1 százalék volt, 2002-ben már 76,7 százalék, míg a magyar anyanyelvűeké 25,7 százalékról 19,8 százalékra csökkent. Ez a statisztikai adat nemcsak a magyarság lélekszámának csökkenését, hanem a román nyelv expanzióját is bizonyítja.)

A „rendszerváltás” után húsz évvel e 70 százalékban rurális vidéken kevés az ún. kétnyelvű egyén, az önérvényesítéshez szükséges háromnyelvűség pedig az értelmiségi elit kis részére jellemző. A román nyelv nem megfelelő metodikájú oktatása ma sem teszi lehetővé a székely fiatalok román nyelvi tudásszintjének javulását, nem beszélhetünk e térség vonatkozásában kiterjedt kétnyelvűségről, ami az anyanyelv és a román nyelv azonos szintű felhasználási képességét jelentené a szóbeli és írásbeli kommunikációban.

Nyelvhasználat az igazságszolgáltatásban

Romániában a hivatalos nyelv a román. Az igazságszolgáltatás nyelvhasználatát törvény szabályozza. A bírósági eljárás román nyelven folyik. Az érvényes romániai jogszabályok (polgári és büntető törvénykönyv perrendtartása) értelmében egy bírósági – büntető-, polgári vagy közigazgatási – eljárás részeseként (felperesként, alperesként, tanúként, vádlottként) bárkinek jogában áll a magyar nyelvet használnia a bíróság előtt, függetlenül a román nyelvi tudásszintjétől. A jogi eljárási gyakorlatban azonban a magyar nyelvű indítványok, írásos bizonyítékok, anyagok, szóbeli vallomások román nyelvre való fordítása kötelező. Azokban a megyékben, ahol a magyarság számbeli aránya húsz százalék fölötti (Hargita megye: 84,64%, Kovászna: 73,85%, Maros: 34,30%, Szatmár: 35,20%, Bihar: 25,96%, Szilágy: 23,05%), a magyar nemzetiségű vagy magyarul tudó bírók, ügyészek száma rendkívül alacsony, ami kettős hátrányt jelent a peres felek számára. A magyar nemzeti közösség 6,7 százalékos országos szintű képviseleti aránya helyett az igazságszolgáltatás különböző intézményeiben való jelenléte mindössze 0,002 százalék és csökkenő tendenciát mutat. Szükséges lenne a magyar nemzetiségű jogot végzett fiatalok számára a bírókat képző intézetben hivatalból – a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazva – elkülöníteni évente néhány helyet a legrövidebb határidőn belül, különben néhány év múlva a magyarság kiszorul e fontos intézményből.

A román nyelvet rosszul beszélő magyar nemzetiségűek bírósági nyelvhasználati joga a gyakorlatban tulajdonképpen pusztán (a jogi szaknyelvben többé-kevésbé járatos) tolmács igénybevételének jogára korlátozódik. Megállapítható a román nyelvi dominancia a perrendtartás és a kommunikáció teljes folyamatában, annak szóbeli és írásbeli formájában egyaránt. Teljes körű nyelvi egyenjogúságról akkor beszélhetnénk, ha az igazságszolgáltatási intézményekben az alkalmazottak összetétele a lakosság nemzetiségi megoszlásának, nyelvi arányainak megfelelő lenne, ha a bírák, ügyészek ismernék mind a román, mind a magyar nyelvet, és a perrendtartás az ügyfél anyanyelvén folyna. A nyelvhasználati jogérvényesítés fontos tartozéka kellene hogy legyen az, hogy biztosítsák (a korábban létező) kétnyelvű írásbeli idézések, jegyzőkönyvek gyakorlatát, az ítéletek indoklásának lefordítását (kétnyelvűségét), hogy a magyar ügyfél tájékozódhassék arról, milyen perben és milyen minőségben idézték meg, illetve a peres ügyben született ítélet jogszerűségét és törvényességét is megértse. A törvényszéknek és a bíróságnak főállású, jogi végzettségű tolmácsokat kellene alkalmazniuk, akik bármikor a felek rendelkezésére tudnak állni. Az emberi jogok durva megsértése, ha a románul nem tudó vádlott mellé hivatalból csak románul értő védőügyvédet neveznek ki büntetőeljárásokban, és így nem tudnak egymással kommunikálni. Ezt a helyzetet sürgősen meg kellene oldani törvényerejű rendelettel. A közös nyelv olyan kulturális alapkód, amely a totális megértés nélkülözhetetlen eszköze. Amíg nem biztosítottak a magyarnyelv-használat intézményes feltételei a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a magyar nemzetiségű ügyfelek hátrányos helyzetben maradnak.

Papp-Kincses Emese

A szerző csíkszeredai tudományos kutató