Érettségi reloaded. Mi várható, és mibe kerül a sok bukó?

Problémás attitűdök a szabályok ellen

Az alaphelyzet egyszerű: a 212 ezer végzős diáknak júliusban durván 45 százaléka megbukott, ősszel pedig a sikertelenek csupán 17 százaléka tett sikeres vizsgát. A többi vagy nem jelent meg, vagy pedig szintén megbukott. Ennek következtében – a modern román oktatás történetében példátlanul – egyetlen akadémiai év végére valamivel több, mint százezer diáknak nem lett érettségi diplomája. Joggal mondhatjuk: rendkívüli helyzetbe kerültünk. Ráadásul ez a népesség társadalmilag homogén: mindannyian 18–19 év közötti fiatal felnőttek, a rendszerváltás után születtek, és az interneten szocializálódtak, a tudással és vélhetően a szabályokkal szembeni attitűdjeik problémásak (magyarán a klasszikus értelemben vett tudást nem értékelik, a szabályok betartásával is gondjaik lehetnek), volumenük pedig meghalad egy kritikus tömeget – nagyon sokan vannak! Közöttük a társadalmi kötések-kötelékek erősek, hiszen mindnyájan intenzíven használják a közösségi-szocializációs portálokat, a kollektív tudatuk is erős, jó részük áldozatként tekint önmagára, illetve az egész hasonló helyzetben lévő népességre. Helyzetüket és perspektíváikat – egyben mindannyiunk helyzetét – erősen behatárolja a jelenlegi gazdasági és morális válság.
Mindez nem sok jót ígér... Mihez kezd ennyi ember, és mibe kerül a társadalomnak? Nem állítjuk, hogy tudjuk a válaszokat, de elképzeléseink kell, hogy legyenek. A továbbiakban nézzünk meg néhány valószínűsíthető tipikus forgatókönyvet (a valóságban ezek keverten, illetve más elemekkel kiegészülve nyilvánulhatnak meg, mi itt és most „tiszta” formában próbáljuk érzékeltetni a többségre vonatkozóan, hogy mire lehet – elvben – számítani).

Forgatókönyvek és esélyek

Az első számú – optimista – forgatókönyv. Eszerint a többség munkát vállal, közben tanul és készül a jövő évi érettségire. Az idei sikertelenséget hasznos és szükséges leckének tekintik, ami idejében jött ahhoz, hogy „mentsék, ami még menthető”. Jövőre meg sikeres érettségit tesznek, és beiratkoznak egy patinás egyetemre, menő szakmát szerezni. Össztársadalmilag ez lenne a legkedvezőbb állapot, legkisebb költségekkel és a legnagyobb nyereséggel. Mindezzel azonban több probléma van. Egyfelől a mai válságos körülmények között az érettségi és tapasztalat nélküli munkavállalókra a gazdaságban aligha van számottevő kereslet. Annál inkább, mert a bukottak immár nem csupán a többi iskolázottabb munkavállalóval versenyeznek ugyanazon rosszul fizetett állásért, hanem a volt pad- és iskolatársakkal is, az egyetemi diplomások mellett.

Másfelől pedig, mint a példa mutatja, a szóban forgó népesség akkor sem tanult, amikor egyéb dolga-feladata nem volt. Munka mellett, az érettségire kötetlen (értsd az iskola kényszerein kívüli) körülmények között készülni erősen problémás, ami rendszerint családon belüli intergenerációs feszültség és a munkahely-tanulás közötti folyamatos konfliktus magas kockázatával jár. Ennek az optimista forgatókönyvnek az esélye inkább a magas jövedelmű, nagyvárosi családok esetében valószínűsíthető. Abban az esetben, ha mégis sikerül egyeseknek munkát találni, akkor egy kritikus időszak után megvan az esélyük, hogy jó részük lemondjon a tanulásról, lemondjon a jövő évi érettségin való megmérettetésről, hiszen nélküle is elboldogul – mert környezetükben látják: mások érettségivel sem viszik többre. Hosszú távon azonban ezzel önként lemondanak a képzettséget feltételező munkalehetőségekről, ami pillanatnyi hátrányos helyzetüket állandósítja, termeli majd újra.
A második számú – realista – forgatókönyv. Eszerint a sikertelenek, miután ismételten sem kaptak elfogadható munkalehetőséget, munkanélküli-segélyért folyamodnak, és egyszerűen a származási családjukban eltartottak lesznek. Abban az esetben, ha a szülőkkel kialkudnak valamilyen tanuláscentrikus közös egyezséget, a jövő érettségiig valahogy kihúzzák, „aztán kiderül, mi lesz”. Ez magas szociális költségeket jelent, hiszen ennek a gazdaságilag inaktív tömegnek a költségeit közpénzből, adókból kell finanszírozni – ők a friss munkanélküliek sorát gyarapítják. Továbbá problémás lesz ennek a fiatal felnőtt és mozgékony rétegnek a társadalmi felügyelete, kontrollja. Nekik sok szabadidejük lesz, amit elsősorban nem tanulással fognak eltölteni, szüleik a nap jó részében a munka miatt az otthontól távol tartózkodnak.

A rendelkezésre álló időmennyiség tehát már önmagában kockázat – gangek, nem konvencionális szabadidős csoportok kialakulására. Másik kockázat (a sikertelen érettségi veszélye mellett) a munkakeresésről való lemondás, vagy annak folyamatos halogatása. Kisebb városokban, vidéken valószínűsíthető leginkább ez a forgatókönyv, de mindenhol felbukkanhat.
Harmadik számú – migrációs – forgatókönyv. Eszerint a sikertelen érettségi taszító hatással lesz a diploma nélkül maradt fiatalokra: azok egészen egyszerűen kivándorolnak, vendégmunkások lesznek, és máshol keresnek boldogulást. Ennek megvan az esélye, hiszen a vendégmunka mintája a román társadalomban mélyen beágyazódott, sok volt diáknak a szülei most is külföldön dolgoznak. Ebben az esetben egy közép- vagy hosszú távon érezhető demográfiai költséggel kell számolni. A közvetlen szociális költségeket (értsd a munkanélküli-segélyeket) az állam megspórolja, akárcsak a belső társadalmi feszültségeket, de a jövőben az esetleges masszív migráció a népesség elöregedéséhez és a reprodukciós ráta romlásához, a népesség számának csökkenéséhez vezethet. A vendégmunkássá lett fiatal esetében elenyésző lesz annak az esélye, hogy felkészüljön, egyáltalán jelentkezzék az érettségi vizsgára. Emiatt a vendégmunka számukra rövid távon tűzoltómegoldás, de hosszabb távon kelepce, csapda. Szegényebb vidékeken valószínűsíthető ez a forgatókönyv, azonban ellene hat a külföldön is érezhető válság és a növekvő idegenellenesség.

Társadalmi, politikai, gazdasági költségek

Negyedik számú – katasztrófa – forgatókönyv. Eszerint a fiatalok többsége nem kap rendes munkát, lemond a tanulásról, mert azt egyénenként is értelmetlennek és haszontalannak tartja, a bukott csoportot és önmagát is igazságtalan áldozatnak tekinti. Tartósan kívül rekednek a munkaerőpiacon, és ha az érettségi vizsgarendszer jövőre sem változik, akkor ez a réteg a 2012-es kiadással megizmosodva, egy mélyülő gazdasági válság közepette számos elégedetlenség és társadalmi probléma forrása lehet. Utcai erőszakhoz, lázadásokhoz, illetve egy radikális-szélsőséges politikai kurzusváltáshoz vezethet ennek a vesztes és mozgékony fiatal rétegnek az integrálatlansága. Mindez rendkívül magas társadalmi, politikai és gazdasági költségekkel jár. Ennek a forgatókönyvnek a valószínűsége pillanatnyilag kicsi, de végérvényesen nem zárható ki, bárhol felbukkanhat. Óriási költséggel járna.

Ötödik számú – felebarát – forgatókönyv. Eszerint az első három forgatókönyv valamilyen hibrid ötvözete alakul ki, a társadalmi feszültségek latensek maradnak, a fiatalok és családjuk júliusig valahogy kihúzzák „a maguk bajával”. Az időközben felgyülemlett belső feszültségeket a politikai elit egy relaxált (értsd az eddigiekben megszokott) érettségi vizsgával old fel. Mindenki átmegy majd az érettségin, a kellemetlen múltra fátylat borítanak, és mindenki marad a maga tanulságával. Ennek a forgatókönyvnek az esélye fordított arányban van ez első számú forgatókönyv sikerével, a felebarát megoldás mellett szól továbbá, hogy 2012 választási év lesz egy akuttá váló válság kontextusában. Költsége középtávon mutatkozik meg: megerősíti a „şmecher” magatartást, erodálja a társadalom konformista rétegének szabályokba vetett hitét, aláássa a motivációs rendszereket – hisz végül mégis mindenki átmegy majd az érettségi vizsgán...

Hatodik – „a puliszka nem robban” – forgatókönyv. Eszerint nem történik semmi olyan, ami össztársadalmi hatással bírna. Legolcsóbb, kicsi az esélye, de nem zárható ki ez sem. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Azt azonban már most megállapíthatjuk, hogy a tömeges bukás nem csupán az érintett családokban képez nehézséget, volumene miatt mindannyiunkat érintő társadalmi probléma forrása.
(P.S. Ezen elemzés nem tekinthető sem kimerítőnek, sem profetikusnak, csupán a pillanatnyi helyzetben megragadható változók mentén egy közpolitikai eszközt és logikai képet nyújt az elviekben lehetséges trendekről, ezek következményeiről és költségeiről.)

Péter László

A szerző kolozsvári szociológus