Szeptemberben az RMDSZ részéről erdélyi kiadású, magyar nyelvű történelmi atlasz kiosztására került sor az iskolákban. Bereznay András történész és kartográfus értékelésének 2. része.
2013. október 25., 14:122013. október 25., 14:12
2013. október 25., 14:142013. október 25., 14:14
Még az adott térkép nehézségei mellett maradva, más természetű probléma, mint az említettek, hogy a kiírás 1541-ben állapítja meg a kornak a végét, amelyben Erdély a Magyar Királyság része volt. A dátum Buda török kézre kerültéé, ami ebben az összefüggésben érdektelen.
>> Erdélyi kiadású magyar történelmi atlasz – ünnep, vagy gyász? (1. rész)
Attól, hogy a barát Erdélybe helyezte a Szapolyai-királyság székhelyét, az még Magyar Királyság maradt. Sőt. A legkorábbi – az is csak fönntartásokkal – elfogadható időpont erre 1570 lett volna. Az sem áll, hogy Erdélyt már 1003-tól vajdák irányították. Ez Erdély egészére nézve csak a XII. század kései szakaszára tehető fejlemény. A fából vaskarika más jellegű szép példája, hogy a térképen „Litovoi vajda kenézsége” is látható. Hogy-hogy? Ha Litovoj kenézség élén állt, mitől lett volna vajda? (Az embernek a Duke of Earl című szám – ott humoros – abszurditása jut eszébe.) Ami pedig a nagy román szellemű újítást illeti, arra eddig a legelfogultabb atlasztól sem telt, hogy Dobrotics bolgár részállamát korai román államnak nyilvánította volna. (Különösen nem, ahogyan itt történt, egy kiírással, amely leszögezi, hogy ez az állam XIV. századi, azaz a IX–XIII. századra utaló cím alatt szerepeltetéssel még a témának is ellentmondva.) Attól, hogy Dobrudzsa átmenetileg Havaselve hűbérese volt, éppúgy nem vált román államalakulattá, amint a sokkal hosszabban magyar hűbéres Havaselve sem lett magyar államalakulat. Ennyi elég e térkép problémái mértékének érzékeltetésére, bár több is van belőlük.
A hibás képzetek keltése a 17/a., Erdély, Havasalföld és Moldva a XIV. század közepétől a XVI. század közepéig című térképen folytatódik. Itt is megjelenik az a kiírás, mely Erdélynek a Magyar Királysághoz tartozását és egy másik esetben magát a Magyar Királyságot 1541-ben fölszámolja. Ez félreinformálás. Hasonlóan félrevezetőek a mind Moldva, mind a Havasalföld vonatkozásában kiírt szövegek. Az előbbi szerint Moldva „1359-től önálló, 1456-tól török hűbéres”. A fő hiba itt egy elhallgatás. Azé t.i., hogy Moldva a korszakban jellemzően magyar hűbéres volt. (Miközben a szintén magyar hűbéres Havasalföld vajdáinak magyarországi hűbérbirtoka – és amit az Aldunánál helytelenül állít hasonlónak a térkép – egyenesen Havasalföldhöz tartozóként kerül, az adott összefüggésrendszerben rendkívül meghamisított összképet nyújtóan bemutatásra.) A kezdő évszám ugyanis valójában Moldva nem önállóságának éve, hanem egy közvetlenül Magyarország részét alkotó terület ettől kezdve Magyarország már csak hűbéres államkénti megalakulásának ideje volt: akként kellett volna bemutatni. Havasalfölddel sem jobb a helyzet. A megjelenő kiírás évszámai itt is hibásak, az ország hosszan tartó magyar hűbéres voltát elhallgatja a térkép, amint a Szörényi bánság a kor egy részében meghatározó összes magyar kapcsolódását is eltünteti, miközben – világossá téve, hogy mennyire a román múlt területi kiterjedés szempontjából bár hamisan, de látszatra legalább fölnagyítása motiválja: Dobrudzsa átmeneti függését Havasalföldtől színnel hangsúlyozza. Ennek a térképnek sem szükséges fölsorolni az összes, olykor mindössze tudatlanságra mutató tökéletlenségét (közülük Zaránd megyének Erdélyhez a speyeri szerződésben kapcsolását érdemes említeni) ahhoz, hogy ne lehessen félreérteni, ezt is a diktatúra szemlélete ihlette. Ez kiderül egy területi változásból is, ami román vonatkozású, a térképen indokoltan lehetne jelen, hely is lenne rá, még sincs, miközben a román államokat érintő sokkal kevésbé jelentős változások rajta vannak. Ami hiányzik, az Havasalföld és Moldva vetélkedése a XIV. század vége körül a Dunától északra fekvő tengerparti vidékért, az eredeti (azóta kibővülten fölfogott) Besszarábiáért. A különbség a be-, illetve be nem mutatott területi változások között az, hogy az előbbiekkel szemben az utóbbiak román szempontból nem kifelé irányultak, hanem a két román vajdaság között történtek. Ez pedig a diktatúra nemzeti egységet mindenben hangsúlyozó, azt a múltba is, ahogy lehet visszavetíteni kívánó mítosz világát térképező forrásba nem illett bele. Tehát elhallgatták. Ebből is világos, hogy az első erdélyi kiadású magyar nyelvű atlasz tárgyalt térképének – minthogy a téma a királyság korában kiadott atlaszokban annak rendje és módja szerint szerepelt – Pascu 1971-es műve volt az alapja.
És tényleg, a román egység múltba vetített mitizálása folytatódik a magyar atlaszban. Ez a fő, ki nem mondott, de vizuális manipulálással elért témája a 26. oldal hat térképes sorozatának, ahol – közös címük szerint – „Erdély, Havasalföld és Moldva határváltozásai” kerülnek bemutatásra a XV–XVIII. században. Ami itt igazán szóvá tenni való, az nem is a különböző időpontok területi állományát illető több tévedés, hanem az, ahogyan a színekkel manipulálva a három országot szemre legalább valamilyen egységbe, összetartozásba igyekeznek rendelni. Mindenesetre a diktatúra idején szokásos megközelítéssel szemben legalább anélkül, hogy nyíltan románnak neveznék a három államot.
A nem létezett, de annak mitizált korai román egység klasszikus témáját közvetíti a magyar diák fejébe a 24/c. térkép, amelynek igen sokat eláruló címe Erdély, Havasalföld és Moldva Mihai Viteazul fejedelemsége alatt (1600). Figyelmen kívül hagyva annak a már sok helyen elmondott valótlanságát, hogy Mihály valaha is Erdély, de akár Moldva fejedelme lett volna (az előbbit a magyar király megbízásából Magyarország részeként kormányozta, míg Moldva vajdájának – három hónapra – fiát sikerült megtennie), vagyis a magyar diákokokat a cím megfogalmazása e vonatkozásban akkor is be kívánja csapni, ha a jelmagyarázatban a Mihály „fejedelemsége” kifejezést a „vezetése” szóval tompítják, teljes meghamisítását jelenti a történeti tényeknek az a – román térképeken szokásos megjelenítés, mintha akkor, amikor Erdély Mihály kezén volt, egyben a Részek is mind ellenőrzése alatt lettek volna. Ez elfogadhatalan. Máramaros, Közép-Szolnok, Kraszna és Bihar soha nem kerültek Mihály ellenőrzése alá. Még Moldva egészének Mihály „vezetése” alá utalása sem pontos, hiszen Mihály erőinek Hotint sosem sikerült bevenniük.
Ugyanilyen szellemű a 35. oldal átvétele, amely az 1848–49-es eseményeknek a mai Romániára eső részével foglalkozik. Azonnal szembeszökő, és elárulja a románból történt átvételt, hogy a „Bánság” vagy „Bukovina” kiírásával egyező jelleggel, azaz politikai jellegű nagytájnévként, megjelenik a térképen a „Körös-vidék”, továbbá a „Máramaros” fölirat. Magyar térképen ez pedig értelmezhetetlen. Máramaros – megyeként – ugyan volt, de ha arról lenne szó, ez volna az egyetlen megyenév, ami a térképen – semmivel sem indokolhatóan – megjelenik. „Körös-vidék” nevű politikai nagytáj pedig magyarul nincs, 1848–49-ben különösen nem létezett. Világos, hogy 1919 utáni román fogalmaknak a magyarba – visszavetítőlegesen is – áterőltetéséről van szó, vagyis a magyar diákok fejébe hagyományaiktól idegen fogalmak plántálása, térszerkezetlátásuknak ha magyarul is, de fogalmilag a románná alakításával asszimilálásuk előmozdítása a cél. A kép más vonatkozásban még sokkal megdöbbentőbb. A kor eseményei úgy kerülnek bemutatásra, mintha mindaz ami 1848–49-ben Erdélyben és körülötte történt lényegileg vagy főként román ügy lett volna. Annyira, hogy még Magyarország és Erdély uniója is elsikkad (sőt a Részeknek azt megelőző Magyarországhoz csatolása is). Vagyis a térkép úgy jár el, hogy a történelmi eseményt, amelynek megtörténtét a kor románjai állásfoglalásával összhangban nem nézi jó szemmel, egyszerűen meg nem történtként eltünteti, azaz hamisít. Bármit is jelentsen, ami a jelmagyarázatban román, illetve magyar és székely „forradalmi erők gyülekezőhelye” néven jelenik meg, Magyarország területén a románból kilenc van, míg az utóbbiból csak hét. A hadvezérek közül egyetlen egy szerepel: a havasalföldi Magheru, azaz magyar, orosz vagy osztrák katona neve egy sem kerül említésre. Igaz, hogy a szomszédos, a magyarországi atlaszból eredő, a magyar szabadságharcot bemutató térképekről – ahol viszont az unió szintén elsikkad – több derül ki, de ez csak enyhíti, nem oldja föl az itt tapasztalható nehézséget. Se Bem, se Gábor Áron. Annál inkább szerepel Avram Iancu, nem ugyan a fő térképen, hanem a mócföldi szembenállást – mintha az lett volna 1848–49-ra nézve a meghatározó – külön térképre kiemelve. Ami a szemléletet illeti, ez magáért beszél. Kár, hogy az RMDSZ illetékesei – úgy látszik – nem hallották meg a szavát. Ha az eddigiekkel a térkép nem borított volna föl minden elképzelhető egyensúlyt, megteszi azzal, ahogyan – már nem is az 1971-es atlaszból, de a múltba vetített román területi igények térképre vitelével még annak bizarr irracionalitásán is helyenként túlmenő második, Pascu nevével fémjelzett atlaszból, az 1984-ben megjelent Atlas pentru istoria Românieiből véve át azt a valóságot semmibevevő megközelítést, amellyel Moldva színével szerepeltet keresztcsíkozást a hozzá 1812, illetve 1774 óta semmilyen tekintetben nem tartozó Besszarábia és Bukovina területén, és hasonlóan alkalmazza Havasalföld színét Dobrudzsára, amihez pedig a román fejdelemségnek semmi köze sem volt. Jelmagyarázat erről nincs, a kép viszont azt sugallja, hogy a csíkozott területek a megfelelő román országokhoz tartoztak valami módon, vagy hogy illett volna hozzá tartozniuk. Ez térképi irredenta. Hogy ezután – más természetű hibáktól eltekintve – az 1913-ban meghúzott, Dél-Dobrudzsát Romániába utaló határ mit keres 1848–49 térképén, arról már találgatni sem érdemes, de szintén elárulja, hogy itt a ki nem mondott – ugyanakkor olyasmikkel, mint amit a „Körös-vidék” kiírás is érzékeltetett – valódi téma Romániának a múltba – képtelenül – kívánt kiterjesztésének az óhaja.
(Folytatás a következő Szempontban)
Bereznay András
A szerző Londonban élő történész, kartográfus
szóljon hozzá!