Érdekvédelem vagy párt?

Miért vállaltam el a tanácsosi jelöltséget Marosvásárhelyen az EMNP színeiben? Miért adtam a nevem egy pártlistára? – kérdezem önmagamtól, és kérdik mások tőlem. Rokonaim, barátaim, ismerőseim, nevemet halló ismeretlenek. És vajon ezáltal egységet bontok, kalandorkodom, szűk érdekcsoportok szolgálatába állok, a magyarság érdekeit megtagadom? Nem. Erről szó sincs. Sőt, éppen ellenkezőleg. Bármiféle érdektől eltávolodva, lelkiismeretemre hallgatva, népem iránti értelmiségi felelősségből vállaltam és vállalom – ha kell – a nehezebben járható utat. A szókimondás díjazatlanul maradt útját. Mert: „Vétkesek közt cinkos, aki néma.” Nincs jogom másokra követ vetni, hisz én magam is halandó, vétkes ember vagyok. De jogomnak és kötelességemnek tartom véleményt nyilvánítani, helyzetet elemezni, jövőbe mutatni.

„Minden magyar számít” – hangzik az RMDSZ választási jelszava, amely kiegészíti az eddigit, miszerint: „Egységben a jövő!”. Teljes mértékben egyetértek vele. Azzal viszont nem, hogy minden magyar akaratát, érzését és gondolkodását, de legalábbis szavazatát alá kellene rendelni egy felülről erőltetett és kisajátított egységnek. Azzal sem, hogy a teljes magyar közösség érdekvédelmét egyre szűkebben képviselő, eközben egyre inkább elpártosodó, a pártérdekeket és ezáltal a saját érdekeket kiemelten szolgáló RMDSZ helyes úton járna, amikor egyszerre nyilvánul meg átfogó érdekvédelmi szervezetként és mindenkor szűkebb ideológiát megtestesítő pártként. Mert ugyebár a politikában teljesen járatlan János bácsi is jól ismeri a népi bölcsességet: egy fenékkel két lovat nem lehet egyszerre megülni...

Akkor hát mi a dilemma megoldása? Egyszerű: egy fenékkel csak egyetlen lóra kell felpattanni, és azzal vágtatni, ha lehet. Azaz: amennyiben valóban annak a magyar közösségnek a szolgálatát vállalta fel a magát az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezetének definiáló RMDSZ, ahol minden magyar számít (még az is, aki már annyira kiábrándult a politikai játszmákból és a gyakorta teljes tehetetlenség felé sodródó érdekvédelemből, hogy eltökélte: nem szavaz a tulipánra), akkor gondoskodnia kellene arról, hogy a közösség érdekeinek az alázatos szolgálata és a párt érdekeinek a politikai képviselete elkülönüljön egymástól.

Ehhez pedig vissza kellene térni a már huszonkét éve létező alapkérdéshez: érdekvédelem vagy párt? Mivel bebizonyosodott, hogy együtt nem megy zökkenőmentesen, továbbá az is történelmi tény, hogy a(z erdélyi) magyarság sokféle vallású, világnézetű, politikai meggyőződésű, immár cselekedni kellene. Az érdekvédelem és a pártszellem további mesterséges összekovácsolása helyett egy olyan jövőképet, stratégiát kellene kiépíteni, ahol külön utakon járnak a különböző ideológiákat megtestesítő magyar pártok, és tőlük függetlenül szerveződik az egyházakat, civileket, „minden magyart” összefogó erdélyi magyar érdekvédelem és közszolgálat.
A döntés az RMDSZ vezetőinek a kezében van. Ha fenntartja a jelenlegi, sokszor mesterséges és ellentmondásos állapotot, akkor az további demokráciadeficittel, alázatos közképviselet helyett hatalmi túlkapásokkal, magyar emberek eltávolodásával jár. Amennyiben önmagát pártként meghatározva lemond az érdekvédelmi kiváltságokról, és lehetőséget nyújt egy új, az eddiginél jóval szélesebb alapokra és függetlenebb működésre alapozó érdekvédelmi „ernyőszervezet” létrehozására, az anyagi veszteségek kárpótlásaként jelentős morális haszonra tehet szert. Amennyiben pedig arra törekedne, hogy visszaállítsa a két évtizeddel ezelőtti állapotot, amikor a „másként gondolkodók” nemcsak hogy megfértek a szövetségben, de többé-kevésbé még otthon is érezték magukat az RMDSZ-ben, akkor nagymértékű váltásra lenne szükség: személycserékre és más mentalitásra. (1989 decemberében jómagam is tagja voltam a Maros megyei RMDSZ első vezetőségének, Intéző Bizottságának. Közülünk ma vajon hányan értenek egyet az egykori érdekvédelmi szövetség elpártosodásával, a mai irányvonallal?)

„Váltás. Most!” – olvasható Frunda György marosvásárhelyi polgármesterjelölt óriásplakátjain. A felhívás szerint valószínűleg a huszonkét éve politizáló, 1990-ben a magát érdekvédelmi szövetségként meghatározó RMDSZ és a tiszavirág életű Független Magyar Párt közös támogatásával parlamentbe kerülő politikus szeretné türelmetlenül felváltani a negyedik mandátumára készülő marosvásárhelyi polgármestert. A még időben történő váltásra azonban az egész romániai magyar politikumnak, kiemelten a hatalom magaslatából a választóikra lenézőknek szüksége van.

Egyrészt új, hitelüket még el nem vesztett arcok kellenek. Másrészt másfajta politizálásra és mentalitásra lenne szükség. Arra, hogy szakmaisága és hozzáértése mellett a politikus alázattal szolgálja közösségét,  erkölcsi tartása az átlagosnál magasabb legyen, érdekek helyett a lelkiismeretére hallgasson, ellenfeleit ne ellenségnek tartsa, és egyetemes vagy magyar ügyekben tudjon összefogni velük, saját akaratát ne kényszerítse másokra, ne éljen vissza hatalmával, ne a szélfúvás szerint változtassa véleményeit, példamutató legyen, és tudjon négyszemközt szembenézni a Jóistennel.

Az „Új Ember”, az új politikus iránti elvárásokat még folytathatnánk, de egy a lényeg. Bár ideális politikus nyilván nem létezik, amiként ideális orvos, tanár, elárusító és banktisztviselő sincs, de azért inkább közeledni, mintsem távolodni kellene hozzá az eszményinek korántsem mondható jelenlegi alaphelyzetből.

Nos, jómagam is a váltás szükségessége miatt adtam a nevem egy újonnan alakult magyar párt listájára. Az egészséges verseny (még távol állunk tőle) előremutató, a hatalmon levőket is jobb igyekezetre serkenti, mindenki számára teljesítménynövelő. Nem a másik lehúzására és egy alacsonyabb szinten történő túlhaladására törekszik, amit eddigi letűnt rendszerek gyakoroltak előszeretettel. „Új időknek új dalaival” – idézem az igazmondó Ady Endrét.

Az újságíró géniuszt, akit igazmondásában nem lehetett megvesztegetni semmiféle világi hatalommal. Igen. Új politizálási stílus kellene ahhoz, hogy az emberek bízzanak a politikusban és a politizálás eredményességében egyaránt.

Amiként a tulipán jelét kisajátító hatalmi felsőbbrendűség helyett magyar összefogással lehetne újból elnyerni Marosvásárhely polgármesteri székét. Amiként a másfél évtizede újra megálmodott Bolyai Egyetemet Petőfi–Schiller Egyetemmé degradáló sikertelen kormányhatározat példáján és a román politika Janus-arcúságán okulva talán más módszerekkel lehetett volna előrelépést kieszközölni a marosvásárhelyi orvosegyetemen. Amiként el kellene fogadni: a demokrácia a gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadságát, egyúttal a megújulás és a váltás szükségszerűségét jelenti. És, amint már írtam, nem lenne szabad alárendelni egy közösség vagy akár az egyén érdekvédelmét a politikai szereplők és érdekcsoportok elvárásainak.

Tanuljunk végre a magunk és mások hibáiból! Hogy soha többé ne forduljon elő az, hogy éppen a szeretet, a Szentlélek kitöltetésének napján olyan magasfokú magyar széthúzással rukkoljunk elő, miszerint nagy írónk, Nyírő József – egyesek által kisajátítottnak tűnő – újratemetését éppen a székely városhatalom gátolja meg, a megemlékezésen teljességgel távol maradjanak a mai írótársak, miközben magyar körökben terjedjen az elítélő állásfoglalás a székely apostol politikai tevékenysége miatt. Az idei pünkösd egymás elfogadására és tiszteletére, őszinte összefogásra, gyűlölködés helyett szeretetre biztat.

Dr. Ábrám Zoltán
A szerző a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára, az EMNP városi tanácsosjelöltje