Érdeklődés

Jaj, kezit csókolom, értem, most már értem, csakugyan magának van igaza, mert az embernek abból kell megélnie, ami van. Ilyen válságos helyzetben tényleg nem lehet sokat válogatni, mert a szólás is azt mondja, hogy válogatósnak vadalma… S annak is az apraja. No, csak azért hívtam fel, mert olvastam az újságban a hirdetést, hogy alkatrészek eladók, s gondoltam, megkérdem, hogy nem volna-e véletlenül a készletben ötvenes abritterkés, három darab, mert a régiek elkoptak, s itt, a Székelyföldön nem lehet kapni.

Tudja, a régiek finomak voltak, német acélból, még Magyarból hozta volt a fiam, amikor elcsapták, mert megszűnt a bánya, s kint kapott munkát, az építkezésnél. Na, ő hozott finom késeket, olyan fájin gépünk van, hogy le a kalappal, a tengelye szépen ki van egyensúlyozva, mert a szomszédom, aki csinálta, abban a gyárban dolgozott, ahol a villanymotorokat készítették volt, s azoknak a tengelyit kicentírozzák, tudja, hogy ne verjen, ne vibráljon. No, az én gyalugépem is ilyen, finoman dolgozik, csak az a baj, hogy a kések már mind elkoptak, tizenöt év nem kicsi idő… Nincs?

Ó, de kár, pedig tudja meg, magának olyan kedves a hangja, nem is gondoltam volna, hogy ilyen úrinő nem virágokkal, hanem asztalosszerszámokkal kereskedik. De mondja, hány hetüsök a süldők? Hát a malacok! Hát nem maga tetette ki az újságba, hogy asztalosgépek, szerszámok, süldők eladók? Csak azért érdekelne, mert karácsonyra levágjuk az egyiket, szilveszterre, amikor a fiamék megint hazajönnek, a másikat, s tavaszra kéne még egy, mert az unokám, a harmadik, akkor konfirmál, s nagy a rokonság. Hogy hol nézzem meg? A vonal alatt? Várjon egy kicsit, tegyem fel a másik pápaszememet… Jaj, bocsánatot kérek, csakugyan, az egy másik hirdetés… Az asszony is mind mondja, hogy menjek el a szemorvoshoz, mert utoljára tíz éve voltam, s lássa-e, hogy meggyengült a szemem.

S a szerkesztőknek is szólok, hogy húzzanak vastagabb vonalat. De ne haragudjon, hogy fenntartom, nincs véletlenül magának egy papucsdácsiához való féltengelye? Jobboldali. Vagy legalább a kipufogócsőhöz való középső dob? Tudja, van egy ilyen papucsdácsiám, avval szoktam vinni a malacokat a vásárra, meg kell élni valamiből… Lássa-e, maga asztalosszerszámokból, én a deckából s a malacokból, ilyen az élet. Az sincs? Ó, de kár, pedig olyan jól meg tudtam volna nézni… Úgy látszik, magával nincs szerencsém, pedig milyen úri hangon beszél… Ha nem haragszik meg, hány éves maga? Mennyi? Ó, az még nem sok, ilyen korban az élet tartogat még szépeket… De mondja, mikor nézhetők meg azok az asztaloseszközök? Hogy? Késő délután, inkább estefelé szokott hazaérni?

Milyen utcában? Dohány utca? Itt, a cigarettagyár mellett? Mi az, hogy nincs cigarettagyár, amikor én biztosan tudom, hogy van… Hogy? Maga nem idevaló, nem szentgyörgyi? Nem-eee? Értem, hát ezért olyan finom úri a hangja… Hát hova való, ha nem sértem meg? Vásárhelyi… Csakugyan, maga nem úgy beszél, mint nálunkfelé… De azért arra mennék. Valamelyik estefelé megnézhetném a késeket, s elbeszélgethetnénk egy kávé mellett, tetszik tudni, a magunkfajta embernek ritkán adatik meg az életben, hogy ilyen úrinő társaságában kávézhasson… Hogy mondja? Este nem iszik kávét? Elnézést, itt nálunk elég gyenge a jel, akadozik a beszélgetés, várjon, mozduljak valamerre.

Na, most jó, most hallom. Hogy is mondta, hogy este nem szokott kávét inni? Nem baj, akkor valami teát vagy gyümölcslét. Vagy bort, vinnék magammal. Hogy? Savat csinál? Ó, pedig szeretném megismerni az ilyen finom úrinőket. Várjon, megint nem hallom, menjek egy kicsit közelebb az ablakhoz. Na, most megint jó, hogy mondta, három is van a családban? Hogy? Fiatalabb, középső, s idősebb? Hát tetszik tudni, én már nem vagyok sem fiatal, sem öreg, úgyhogy a középső nemzedékbelit választanám. Hogy? Az az anyósa?