Ember és környezet viszonya: szabályozásra szorul

A természetet szemlélő ember magatartása a körülötte levő világgal szemben állandóan változott, így az az elképzelés is – csaknem ötszáz évvel ezelőtt, Kopernikusz felismerése alapján – hogy a Föld a világmindenség középpontja. Később kiderült, hogy a naprendszer, melyben élünk, csak egyike azoknak a rendszereknek, amelyek az általunk Tejútnak nevezett spirálködben találhatók. Az idők folyamán azt is felismertük, hogy a Tejúton kívül is több millió tejútrendszer van a világegyetemben. A világegyetem kitágulásával együtt kibővültek ismereteink a Földről is. Legújabban arra kellett rádöbbenni, hogy a Földnek létfeltételünket képező anyag- és energiakészletei nem kimeríthetetlenek, és az ember csak egy kis része a földi, „szerves” életnek. Az ismeretek bővülésével együtt tágult a tér is, ahová az ember aktív tevékenységével jelentős változásokat okozva behatolt. Az emberi tevékenység környezetet alakító hatása a technika fejlődésével olyan jelentős lett, hogy többé nem hagyható figyelmen kívül. Az emberi tevékenység és a környezet viszonya szabályozásra szorul, hogy meg lehessen őrizni azokat a körülményeket, melyek szükségesek az életfeltételek hosszú időre való biztosításához és a fejlődés fenntartásához.

A környezetterhelő hulladék

A 18. századi francia tudós, Antoine-Laurent Lavoisier, a kémia tudományának atyja egyik első munkájában a napenergia segítségével vizsgálta a levegő összetételét és az oxigént. Lencsékkel felszerelt, napirányba forgatható berendezésével sikerült 1773 °C-on a platinát megolvasztania. Szintén Lavoisier volt, aki elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a hagyományos tüzelőanyagok egyszer elfogynak a Földön, és hogy a napsugárzással működő berendezéseknek milyen előnyei vannak, a tiszta energiaforrás mellett ő állt ki először.

A környezetszennyezés fő forrásai: az ipari üzemek, a közlekedés, és nem utolsósorban a lakossági fűtés, így a városok változatos mennyiségű és minőségű szennyező anyagot termelnek. Ugyancsak nagyban terheli a környezetet a kommunális hulladék, melynek elhelyezését még nem oldották meg a fejlődő országokban. A városi hulladék számos mérgező anyagot (nehézfémek, savak, szerves szennyezők), emberre veszélyes kórokozót, és műanyagot tartalmaz. A hulladékmegsemmisítés legelterjedtebb módja az égetés. Ez általában zárt térben és néhány másodpercen át magas hőmérsékleten történik (1000 °C). Ha ugyanis nincs meg a magas hőfok, a molekulák nem esnek szét, és a kéményből kijövő füsttel együtt távozva messze szétterjedő szennyezést okoznak. Az alacsony hőfokon való égetésnél egyes műanyagokból sósav, másokból dioxin (ez igen mérgező) keletkezik. A dioxinképződés elkerülése érdekében tilos 40%-nál több klórt tartalmazó anyagot, pl. PVC-t égetni. Nem szabad az égetőbe helyezni olyan anyagokat – pl. nehézfémet –, melyeknek az égéstermékei mérgezőek. Az elterjedőben levő szelektív hulladékgyűjtés az újrafelhasználás, valamint a hulladékból készülő új termékek előállításának egyik legkézenfekvőbb lehetősége.

Ártalmak és ártalmatlanítás

A közvélemény a vegyipart a környezetszennyezés egyik fő okozójának tekinti még ma is. Kétségtelen, hogy az 1960-as évek közepétől számos vegyipari terméket kezdtek széles körben alkalmazni, amelyek később nem várt környezet- és egészségkárosító hatást fejtettek ki. Ezek közé tartoztak például a hűtőszekrényekben az ammónia helyettesítésére alkalmazott freonok. Nem lehetett előre látni, hogy a freonok bontják a légkörben levő ózont, ezáltal csökkentik a Föld UV- sugárzás elleni védelmét. A benzinadalékként kifejlesztett tetraetil-ólomról is csak később bizonyosodott be, hogy ólommérgezést okoz. A vegyipar megítélését negatívan befolyásolták a különböző vegyipari balesetek, valamint az ezek utóhatásaként jelentkező környezetszennyezések is. Napjainkban ez a helyzet kezd megváltozni: a modern vegyipar már különleges figyelmet fordít a tevékenységéből és termékeinek használatától származó esetleges egészség- és környezetkárosító hatások minimalizálására. A vegyipari környezetvédelem nemcsak technológiai, kémiai, biológiai stb. probléma, hanem gazdasági kérdés is. Ezen a ponton a környezeti és gazdasági vonatkozások szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A vegyiparban számos területen, így a gyógyszergyártásnál, a gumiiparban és a festékgyártás során is képződnek krómtartalmú anyalúgok, illetve szennyvizek. A szerves vegyiparban oxidálószerként alkalmazott króm-trioxid ugyancsak krómtartalmú szennyvizet, illetve anyalúgot eredményez. A szennyvizekben és az anyalúgokban a króm az esetek többségében króm(III) és króm(VI)-ionként is jelen van. A krómtartalmú szennyező anyagokat az élő szervezetek nem tudják lebontani, így azok a szervezetbe kerülve felhalmozódnak. Ezeket a hulladékokat mindenképpen ártalmatlanítani kell, mégpedig célszerűen oly módon, hogy krómtartalmukat újra fel lehessen használni. A városi levegő szennyezettsége általában legalább egy nagyságrenddel nagyobb a városkörnyéki levegő átlagos szennyezettségénél.

A közlekedés például port, kormot, különféle szénhidrogéneket és származékait, kén-dioxidot, szén-oxidokat juttat a levegőbe. A robbanómotorok közül a dízelüzem kipufogógáza a magas nyomáson lezajló égés következtében nitrogén-oxidokban dús (NO, NO2, NOX). A gázolaj kéntartalma kéndioxid alakjában jelenik meg a kipufogógázokban. A benzinüzemű motorok kipufogógázai szén-monoxidot, benzingőzt, aldehideket, egyenes láncú és gyűrűs szénhidrogéneket tartalmaznak. Az ólom-tetraetil-adalékból származó ólom – mely karcinogén – az egyik legártalmasabbnak tartott és a városi levegőben nagy koncentrációban előforduló nehézfém. Az ólom nehezen ürül ki a szervezetből, az emberi szervezetre gyakorolt káros hatását még nem is ismerik teljesen.

Szennyező anyagok vízben, zajban, levegőben

A mezőgazdasági vegyszerek előállítása is okozhat környezetszennyezést. A legnagyobb mennyiségben gyártott nitrogéntartalmú műtrágya és az ammónium-nitrát elsősorban levegőszennyezést okoz. A hazai városok vízüzemei a lakossági fogyasztásra szánt vizet általában minden fontosabb szennyeződéstől megtisztítják, a kórokozó baktériumokat többnyire klórozással pusztítják el. Ez utóbbi művelet során szerves klórvegyületek képződnek, melyek rákkeltők. Ezeknek a vegyületeknek a koncentrációja természetesen függ az adagolt klór mennyiségétől, a víz egyéb szennyező anyagainak koncentrációjától és a víz kémiai tulajdonságaitól. A háztartási tüzelés, fűtés levegőszennyező hatásának fő oka a tökéletlen elégetés. Egységnyi tüzelőanyag-mennyiség lényegesen több szennyezést okoz, ha kis tüzelőegységekben égetik el, mint ha korszerű nagyüzemi kazánokban használnák fel. Szén használata esetén termelődik a legnagyobb mennyiségű és legtöbbfajta szennyező anyag. Előnyösebb az olajtüzelés, míg a gáztüzelésnél szilárd szennyeződés gyakorlatilag nem keletkezik, nő viszont a nitrózus gázok emissziója. Nem elhanyagolandó tényező a városi környezet sajátos szennyeződése, a zajszennyezés. A városlakók túlnyomó része kisebb-nagyobb mértékben szenved ettől az ártalomtól is. A zajforrások közül első helyen a közlekedés szerepel, de lokálisan változó zajforrásokról is beszélhetünk. Hatásai álmatlanságot, stresszhatást, idegrendszeri zavarokat okozhatnak, súlyosabb esetekben fiziológiai károsodással is együtt járhat.

Öntisztulás és módosuló ökoszisztémák

Szerencsére a levegőnek, akárcsak az élő víznek, természetes öntisztulása van. Ha a szennyező anyagok kibocsátása azonban túlságosan megnő, új egyensúlyi helyzet áll be: a levegőben található szennyezőanyag-tartalom az előzőekhez képest valamivel magasabb. A kérdés azonban az, hogy az új egyensúlynak megfelelő atmoszférát és ennek következményeit a jelenlegi élővilág és az ember hogyan viseli el. Nem kell nagyméretű változásoknak bekövetkezni a légállapotban ahhoz, hogy néhány generáció múltán az ökoszisztémákban már valóban látványos módosulások történjenek.

Néhány évtizeddel ezelőtt a szaktudósokon kívül senkit nem érdekelt a környezet sorsa, de ma már azt, hogy a környezetvédelem az emberiség jövőjét meghatározó fontos stratégiai kérdés, senki nem vitatja. A helyes ökológiai szemléletű életmód kialakítása, a környezet szennyezettségének csökkentése csak az egész társadalom együttműködésével lehetséges. Ezért szükséges a környezeti ártalmak megelőzésének tanítása az óvodáktól az egyetemekig.

Tonk Szende Ágnes

A szerző a Sapientia–EMTE Természettudományi és Művészeti Karának tanársegédje.