Előzés jobbról

Horváth Réka: Azt javasolnám, hogy a helyhatósági választások első fordulójának eredményeit régióra lebontva elemezzük. Kezdhetnénk a Székelyfölddel, Hargita és Kovászna megyével. Arra is kérnélek, mondjátok el, hogy Maros megyét választási eredmények szempontjából hova sorolnátok.
Kiss Tamás: Én nem sorolnám Maros megyét Székelyföldhöz. Megyei tanácsok szintjén az MPP-nek 30 százalék körüli eredményei vannak a két, többségében magyarlakta megyében. Ehhez képest a Maros megyei, 5 százalék alatti eredmény inkább a közép-erdélyi és partiumi adatokhoz hasonlít, ahol 2–3 százalékot kapott az MPP.
Székelyföldön felmerül a román koalíciók sorsa: Kovászna megyében minden párt koalícióra lépett a magyar jelöltek ellen – vagy egyáltalán a bejutás érdekében. Maros megyében a PSD, a PRM és a PD-L lépett koalícióra azzal a szándékkal, hogy az RMDSZ ne szerezhesse meg a megyei tanácselnöki pozíciót. Ezek a koalíciók elég csúfosan elvéreztek; Kovászna megyében 15 százalékot ért el a koalíció, és ez meszsze a román népesség aránya alatt van. A román szavazók Kovászna megyében nem mentek el szavazni, pontosabban kisebb arányban mentek el szavazni, mint a magyarok. Maros megyében épp a román koalíció segítette Lokodit a tanácselnöki pozícióhoz: nem a koalíció végzett a 2. helyen, hanem Ciprian Dobre liberális jelölt, aki nagyon erős ellenfél volt: Florea után ő volt a legnépszerűbb a román választók körében. Tehát ha nincs koalíció, akkor megveri Lokodi Emőkét. Volt egyfajta – nyilvánvalóan sikeres – koalíció Florea mögött is, de ezzel kapcsolatban azt kell kiemelni, hogy ez a koalíció nem a pártok, pártvezetés szintjén köttetett meg, hanem a román választók körében, tehát ez egy spontán koalíciónak is felfogható. Ráadásul magyar szavazók is csatlakoztak. Hargita megyében, ahol a román pártok nem léptek koalícióra, még rosszabbul jártak: a csíkszeredai tanácsban nincsenek is román jelöltek, a megyei tanácsba talán 5 jelölt jutott be. Ami az MPP–RMDSZ arányt illeti, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés. A Tőkés EP-választási eredményeihez képest mindenképpen kevesebb. Az RMDSZ gyakorlatilag megnyerte Székelyföldön a választásokat, ugyanakkor a városi tanácsokban az MPP 30 százalék körüli jelenléte, illetve a gyergyói és sepsiszentgyörgyi többség arra utal, hogy regionális szinten mindenképp jelen van a párt.
Bakk Miklós: Világos, hogy ezzel a választással Székelyföld külön politikai arénaként levált az erdélyi magyar politikát magában foglaló térről. Az MPP jelenléte a fontosabb székelyföldi városokban számos politikai vita, konfliktus lehetőségét vetíti előre, amelyek a polgármester és a helyi tanács vagy a városok vezetősége és a megyei tanács, annak elnöke között robbanhatnak ki. Úgy gondolom, elsősorban ezek a szintek fognak Székelyföldön RMDSZ–MPP-vitákat generálni, közpolitikai és közigazgatási tartalommal is. Akár azt is mondhatnók, hogy a legjelentősebb politikai vitákat a következő időszakban Székelyföld fogja fókuszálni. Másik érdekes dolog a város-vidék kettősség: itt úgy érzem, hogy az adatok is alátámasztják: intézményesült valamiféleképpen az a tendencia, ami az EP-választásokkor már észrevehető volt, vagyis hogy a „Tőkés-alternatíva” erősebb volt a városokban. Ami érdekes – és úgy gondolom, itt kell és lehet személyekre is lebontani a választáskérdést –, hogy kik nyertek, és kik veszítettek. Úgy tűnik, egy elég erőteljes leváltási hullám volt: egyes székelyföldi helyszíneken a leváltás megmaradt RMDSZ-en belüli, a szövetség által valamelyes mértékben „felügyelt” folyamatnak, míg másutt kilépett e keretből, és ott tulajdonképpen az MPP váltotta le az RMDSZ-t. Az eléggé egyértelmű, hogy a bizonyos tisztségeket régóta betöltők voltak elsősorban a leváltó hangulat célpontjai. Itt Borboly Csaba egy nagyon érdekes példa – némiképp kivétel –, hiszen korábban is megyei tanácsalelnök volt. Ő valamit nagyon jól tudott kapitalizálni, egy olyan helyi kapcsolatrendszert, netán klientúrahálót, amelynek szélesebb körben is van megszólító ereje.
Székely István: Az RMDSZ-nek és az MPP-nek két állítás képezte a saját versenyhelyzetének, illetve saját monopolhelyzetének legitimitását. Az MPP legitimitásában, üzeneteiben kiemelt szerepet kapott a választás szabadsága, egy olyan képviselet kialakítása, ahol mindenki megtalálja a neki tetsző arcot, megtalálja a saját hívószavait. Az RMDSZ a képviselet teljességét elsősorban összefogással – és az RMDSZ-ernyő alatti összefogással – próbálta megteremteni. Az RMDSZ legfontosabb érve az volt, hogy szétszavazás esetén a képviselet sérül. Az MPP másik állítása a részvételben fogható meg. 2000-ig volt egy egységes kelet–nyugati lejtő – megindultunk Bihar megyéből, és Székelyföld fele egyre nagyobb volt a részvétel. 2004-ben ez megdőlt, akkor jelentős rétegek nem mentek el választani azért, mert magyar alternatíva hiányában román pártokra nem akartak szavazni, így az RMDSZ-szel szembeni ellenérzés távolmaradásban csapódott le. A verseny biztosan nagyobb részvételt eredményez, ezt láttuk Tőkés esetében is: a magyarok részvétele a román részvételhez képest mintegy 40 százalékkal volt nagyobb. Azonban Székelyföldön világosan látszik, hogy amennyiben ez a verseny átmegy negatív kampányba, akkor a hozadéka negatív. Hargita és Kovászna a romániai átlagos részvételhez képest alulteljesített.
Kiss Tamás: Ugyanakkor a Hargita, Kovászna megyei románokhoz képest a magyarok felülteljesítettek.
Székely István: Nem a Hargita, Kovászna megyei románság kellene hogy legyen a referencia. Eddig mindig az országos átlaghoz mértük a két megye részvételét, és ahhoz képest mindig kiugróan magas volt, 2004-et leszámítva. Az alacsony részvételt nem tudom mással magyarázni, mint a negatív kampány hatásával. Maros megye egyértelműen levált Székelyföldről, de én talán árnyalnám ezt: Tőkésnél volt egy átmeneti zóna, ez a Felső-Maros vidéke, Nyárádmente felső része és részben a Küküllőmente. Azt mondanám, hogy Maros megyének a keleti sávjában található falvak képezik az átmeneti zónát. Ami egyértelműen levált Székelyföldről, az Marosvásárhely. Ezt azzal magyaráznám, hogy az 1968-as megyésítés óta Maros megyében felnőtt két olyan generáció, mely politikai szocializációjának egyik fontos ismérve az, hogy mi az adott közigazgatási egységben kisebbségben vagyunk. Ez persze nem az a kisebbségi tudat, mint például Kolozs megyében. Ezzel magyarázható, hogy két színmagyar, megyehatár két oldalán levő falu közt akár 20 százalék lehet a különbség szavazatokban.
Bognár Zoltán: 2000-ben 50,8 százalékos országos részvételi arány mellett az RMDSZ a szavazatok 6,3 százalékát gyűjtötte be megyei listákon. 2004-ben 54,2 százalék részvételi arány mellett 5,67 százalékot, a 2008-as 50 százalékos részvételi arány mellett 5,43 százalékszavazat jutott az RMDSZ-nek és 1,09 százalék az MPP-nek. Ha ezt öszszeadjuk, akkor 6,5 százalék körül van. Tehát elmondható, hogy a két pártnak sikerül a 2000-es szinten mobilizálni a magyarságot, úgy, hogy az RMDSZ szinte nem kapott kevesebbet. Amit az MPP elvett, a tényleges kisebbség és a szórvány körében van. Ami a város-vidék ellentétet illeti, Pozsony János Csabának volt egy politikai-antropológiai témakörbe tartozó kutatása, amely azzal foglalkozott, hogyan működik a mobilizáció vidéki környezetben. Azt állapította meg, hogy ebben nagyon nagy szerepe van a közintézményeknek és a tisztségviselőknek. Tehát ha az RMDSZ nagyobb arányban kapott voksokat vidéki környezetben, akkor ez egy fontos tényező lehet. Illetve empirikusan bizonyított, hogy a vélemények alakítását maguk a pártok végzik. Ilyen szempontból szerintem az RMDSZ-nek Székelyföldön konstruktívabb volt a kommunikációja. Szász Jenőnek volt némi igaza abban, amikor arról beszélt, hogy az emberek nem váltanak olyan könnyen, merthogy a jelenlegi tisztségviselők társadalmi hatalmat is élveznek, nem csak politikait.
Kiss Tamás: A helyi elit fogja meghatározni azt, hogy az emberek hogyan és miről beszélnek. Ilyenformán vidéken a véleményformálók lehetnek az elsődlegesek, nem a kampány vagy a kiragasztott plakát.
Bakk Miklós: Nyilvánvaló, hogy az RMDSZ országos kampánya jól megtervezett, koncepciózus kampány volt, viszont azt nem látjuk át, hogy helyi szinten mi történt. Helyi szinten rendszerint nagyon keveredik az országos kampány azzal, amit az emberek helyben csinálnak, és az egyformán lehet hitelességgeneráló és hitelességrontó, ami elvesz vagy hozzátesz a központi kampányhoz. Innen, Kolozsvárról csak az RMDSZ országos kampánya látszott, ami tehát jól szervezettnek tűnt – nyilván, erőforrások is voltak hozzá –, míg a másik oldalon, az MPP oldalán jóformán semmilyen országos kampány nem volt. A helyi kampányokról pedig nem tudjuk, hogy azok milyenek voltak a helyi ütközések szintjén. Szerintem nagy különbségek voltak, volt, ahol anyázás, kígyó-békázás, negatív kampány volt, volt, ahol kevésbé. A sejtésem az, hogy Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken valamivel konstruktívabb volt a vita, bár az is meglehet, hogy tévedek…
Kádár Magor: Ez volt az első alkalom, amikor az MPP megjelent helyi üzenetekkel, és összességében elmondható, hogy a kampány nem volt kiforrva. Az volt az érzésem, hogy mint régen a pártgyűlésen, miközben a negyedik oldalt még írták, az elvtárs már olvasta az elsőt. Én nem láttam még koherens kampánykommunikációt helyi szinten – az RMDSZ-nek például volt egy megtervezett központija, egyes városokat, például Marosvásárhelyt prioritással kezelték, de nem merném egymáshoz viszonyítani a kampányokat, mert nincs amit viszonyítani.
Székely István: Ami nagyon fontos lehet az RMDSZ politikai vonalvezetése szempontjából az az, hogy az etnikai szavazás automatizmusa, ami eddig meghatározó volt, és ami mögé sokan elbújtak, annak most már vége. Ha nincs jó jelölt, akkor nem nyer.
Kiss Tamás: Erre az egyéni választókerületes rendszer rá fog erősíteni.
Székely István: Így van, Székelyföldön úgy tűnik, be fog indulni egy nagyon kemény elitvadászat.
Bakk Miklós: Borboly Csaba mindenképp érdekes jelenség. Tipológiai értelemben: ő Székelyföld Vangheliéje. Dinamikus antiintellektualizmusa, melyben a kellő gátlástalanság a kellő profizmussal párosul, az a keverék, amely nagyon jól meg tudja szólítani Hargita megye félrurális világát. Nagy kihívás ő az RMDSZ számára is, hisz éppen annak az értelmiségi politizálásnak, az értelmiségi politizálás maradékának a végét jelenti, amelynek jegyében az RMDSZ létrejött. Az említett elitvadászatnak is irányt szabhat ez.
Horváth Réka: Próbáljunk most áttérni az interetnikus környezetre, és ezen belül a kolozsvári helyzet, illetve a kolozsvári kampány kérdésére.
Kiss Tamás: Elég világos az adatok alapján, hogy interetnikus környezetben nincs MPP-jelenlét. Az RMDSZ eredményei ugyanakkor változóak: itt van Szilágy és Szatmár megye, ahol az RMDSZ mind a megyei listán, mind a városban a magyar lakosság aránya fölött teljesített. Kolozs megyében viszont bukás volt: a 16 százalékos megyei tanácsból 12 százalék lett. László Attila, a kolozsvári polgármesterjelölt pedig 8 százalékot kapott, tehát úgy néz ki, hogy nem húzta magát a listát sem. Csóka Tibor jó eredményt ért el: 1500 szavazattal maradt le a Szilágy megyei tanácselnöki mandátumról. Ugyanakkor itt 2000 szavazatot vitt el az MPP megyei tanácselnökjelöltje: lehet vitatkozni, hogy most az RMDSZ-től vitte el a szavazatokat, vagy olyanokat szólított meg, akik amúgy távol maradtak volna. Ennek a kérdésnek az eldöntésére nem létezik tudományos módszer. Szilágy megye mindenesetre a magyar számarány fölött teljesített.
Bakk Miklós: A Magyar Polgári Párt építése szempontjából ez nagyon el fogja kedvetleníteni azokat, akik most pártépítésben gondolkoznak, és nagy reményekkel vágtak bele ebbe az intézményépítő munkába. Nagyon sok helyen arra a konklúzióra juthatnak, hogy az interetnikus környezetben ez nem éri meg. Tehát az eredmény azt a logikát erősíti, ami eddig is látszott: az MPP – Székelyföld, az interetnikus környezetben viszont – RMDSZ.
Horváth Réka: Inkább úgy fogalmazzunk, hogy Székelyföldön verseny.
Székely István: Székelyföldön az MPP jobbról előzött. Itt jön az állítás másik fele: ez a kiélezett üzenet az RMDSZ mindkét régió érdekét beszámító üzenetéhez képest interetnikus környezetben teljesen irreleváns. n folytatás a 17. oldalon
folytatás a 16. oldalról n Ezzel az üzenettel nincs mit kezdeni. Én azt látom, hogy az interetnikus környezetben élők nem partnerek az etnikai törésvonal kiélezésében, vagyis abban, hogy újabb közjogi igényeket fogalmazzanak meg a román többség irányába. A másik állítás, hogy az interetnikus környezetben élők számára tulajdonképpen nem is fogalmazódtak meg olyan típusú elképzelések, amelyeknek közjogi relevanciája lenne, amelyek egyértelműen pozitívak lennének a mobilizálandó személyek számára. Hosszan folyt a tanakodás, hogy akkor most hol érdemes, hol nem érdemes indítani jelöltet MPP-színekben. Különböző variációk alakultak ki: van, ahol van megyei elnök (például Szilágy megye), és van lista is, vannak megyei listák elnökjelöltek nélkül, van, ahol csak helyi listák-jelöltek vannak, és van, ahol egyáltalán semmi sincs, ilyen például Fehér megye. Ez a jelöltállítás a választások előtti mentális térképek rajzolgatása, a politikusok elképzelése volt arról, hogy hol van igény versenyhelyzetre, és hol nincs. A politikusok elképzeléseit a szavazók felülírták. Ők Székelyföldön kívül nem kívánják ezt a típusú versenyt. Ebben a nagyságrendben engem is meglepett a végkifejlet. Az MPP csak ott volt sikeres, ahol adott interetnikus nagyrégión belül, nagy arányban magyar többségű adminisztratív egységben egyébként természetesen meglévő törésvonalakra – érdekszövetségek, rokonság, vallás, alszeg-felszeg típusú szembenállások – sikerült ráépülnie. Ezeken a településeken a domináns törésvonal által meghatározott érdekcsoport általában az RMDSZ, mert ők vannak többségben. A másik érdekcsoport elfogadta azt az intézményi hátteret, amit az MPP nyújtott, és ezáltal MPP lett. Az volt az alapkérdés, hogy ezeket a töréseket sikerül-e megtalálni vagy sem. Az idő rövidsége miatt kevés helyen sikerült, de ott, ahol ezt az MPP megtalálta, eredményeket ért el. Azt kéne megnézni, hogy azok az emberek, akik községszinten, székek szintjén helyileg bejuttatnak egy-két-három tanácsost a helyi tanácsba, azok a megyei listára hogyan szavaztak. Ez nem az a típusú protesztszavazat, amit az MPP elvitt olyan emberek köréből, akik ha nincs az RMDSZ mellett alternatíva, akkor nem mentek volna el szavazni. Ugyanakkor ezek többnyire „jó magyar emberek”, akik román pártra nem szavaznak. Az, hogy a román pártoktól hozott vissza valamit az MPP, szerintem téves elképzelés. Eddig azon gondolkoztam, hogy elvileg van-e értelme egy Nagyvárad központú, interetnikus környezetre kiélezett harmadik szervezet létrehozásának. Most már azt látom, hogy az elutasítás oly mértékű, hogy nagy valószínűség szerint ez is sikertelen lenne. Elsősorban nem az MPP-nek a Székelyföldre kihegyezett üzenete riaszt, hanem, hogy a versenyt megosztottságként érzékelik.
Bakk Miklós: Valóban, az MPP programja Székelyföld-centrikus. De egy párt programja nem olyan, mint egy számítógépes szoftver, ami csak egy logikára épülhet, és az MPP esetében kiváltképpen nem olyan. A program úgy próbál a Székelyföld–interetnikus környezet kettősségre valamiféle választ adni, hogy egyrészt van egy politikai értékkaraktere – ez szólíthatná meg azokat az interetnikus környezetben élő embereket, akik politikai látásmódjuk alapján nem az RMDSZ-ben látják az alternatívát –, másrészt megpróbálja koherens egészben megragadni Székelyföld egészének a sokféle érdekét a székelyföldiek számára. Erről volt néhány belső beszélgetés, ezt a program szerkesztési munkájának részeseként is tudom mondani. Kérdés persze, hogy fog-e ez az alapkoncepció működni, egy párt sohasem a programja szerint működik, a program inkább a tapasztalatok összefoglalása és a törekvések igazolása.
Székely István: Én még annyit fűznék hozzá, hogy az EP-választások és a mostani választások kapcsán is világosan látszik, hogy leállt a magyar szavazók lassú átszivárgása a román pártok irányába. Az etnikai törésvonal él és virul.
Kiss Tamás: Úgy látom, nem is volt ilyen szivárgás. Az átszavazás az asszimilációs paradigmán belül értelmezhető, vegyes házasságokban, szórványban fordul elő.
Horváth Réka: Ezeknek a választásoknak a nyomán mi várható ősszel? Illetve mi történik majd az önkormányzatokban?
Bakk Miklós: Szerintem ami világos, és amit közhelyszerűen tudunk is, az az, hogy van egy kiegyezési kényszer.
Kiss Tamás: Szerintem nincs.
Bakk Miklós: Szerintem van, a kérdés inkább az, hogy ennek a feltételei realizálódnak-e vagy nem. Ha azt mondjátok, hogy nincsen, akkor én úgy fogalmaznék, senki nem garantálja a megegyezést, ugyanis a konfrontatív, egymást leszorító politizálásnak most nagyon erős tartalékai halmozódtak fel. A székelyföldi önkormányzati politikában nagyon különböző szintek vannak, ezek közt nagyon sokáig folyhat a politikai játék megegyezés nélkül. Például: az RMDSZ-es tanácselnök gondolhatja azt, hogy meg lehet nyerni a következő választásokat úgy, hogy azokat az önkormányzatokat segíti, amelyekben az RMDSZ van többségben, illetve amelyek élén RMDSZ-es polgármester van. Néhány kiegyezési kérdésre azonban hamar választ kapunk, hiszen sor kerül az alpolgármesterek megválasztására...
Horváth Réka: Szerinted miért van megegyezési kényszer?
Bakk Miklós: Az eredmények alapján úgy látom, hogy az 5 százalék a parlamenti választásokon nem teljesíthető.
Székely István: Kiírtam magamnak a 2000-es és 2004-es önkormányzati és parlamenti választások eredményeit. 2000-ben a megyei önkormányzati listán volt 6,3 százalék, ebből lett a parlamentin 6,8 százalék. 2004-ben az RMDSZ-nek volt 5,67 százaléka, ebből lett 6,19 százalék, ami megint 0,5 százalékkal több. Most az RMDSZ 5,43 százalékon van. Hogyha 2000-től errefele egymás mellé tesszük a választások eredményeit, különös hangsúllyal az EP-választásra, én azt látom, hogy a választók különbséget tudtak tenni a különböző típusú választások között. Az EP-választások kapcsán azt mondtam, hogy az RMDSZ-t azért szavazták le, mert a mindennapokra különösebb tétje nem volt annak a voksolásnak. Nagyváradon Tőkés elvitte a magyar szavazatok 50 százalékát; az MPP szavazataránya most körülbelül 11 százalék. Miért? Kétségtelen, hogy Váradon Tőkés személyes varázsa sokat nyom a latban, de itt inkább arról van szó, hogy a választók disztingválni tudnak a különböző típusú választások között. Ezekből a számokból én megegyezési kényszert nem látok. Azt gondolom, hogyha az RMDSZ néhány feltételt teljesít, akkor különösebb probléma nélkül tudja hozni a 6 százalékhoz közeli eredményt. Én három ilyen feltételt látok: az egyik az, hogy jó jelöltek kellenek, a lejárt szavatosságú jelölteket cserélni kell. Egy másik feltétel, hogy külön székelyföldi program kell, amelyben az etnikai dimenzió, illetve az újabb közjogi igények mentén világosan meg kell fogalmazni azokat a célkitűzéseket, amelyek találkoznak az ott élők akaratával. Harmadik pedig az, hogy meg kell keresni Tőkésnek a helyét, még akkor is, ha elvileg most az ő helye ki van jelölve a politikai palettán. Én azt látom, hogy Tőkés erős brand, aki a rendszerváltás környékén felhalmozott tőkéje okán még hosszú ideig a politikát befolyásoló tényező lesz. Az eddigi tapasztalatok alapján én az MPP jelenlegi elnökével elég nehezen tartok valószínűnek egy megegyezést. Kérdés, hogy ezekkel az eredményekkel arányosan felajánlott mandátumszámra az MPP mit mond. Mert amikor az MPP még nem volt bejegyezve, az utolsó igény a képviselet 50 százaléka volt. Ha az RMDSZ szempontjából nézem az önkormányzati választások előtt a megegyezés lehetőségét, akkor a kiindulási alap a Tőkés 39 százaléka. Ha az MPP szempontjából nézem ugyanezt, akkor ez Tőkés hozománya, és nem a Szász Jenőé. Ennek alapján én azt mondom, hogy elég racionális döntés volt mindkét szervezet részéről, hogy a megegyezésre nem került sor. Úgy is értelmezhetem Tőkés EP-választásokon való indulását, hogy arra az alapkérdésre keresett választ, hogy ki a jobboldal egyes számú vezére. És úgy is értelmezhetem az MPP ilyetén való indulását, hogy Tőkés EP-választásokon megszerzett primátusát kívánja Szász Jenő visszavenni azáltal, hogy Tőkés mögött nincs szervezeti háttér, ergo nem tud sem a helyhatósági, sem a parlamenti választásokon alternatívát állítani.
Bakk Miklós: Az eredmények alapján úgy látom, az 5 százalék a parlamenti választásokon nem igazán teljesíthető, pontosabban könnyen veszélybe hozható az ellentétek játékában. A jelenlegi eredmények extrapolálása mindenképp spekuláció, nem azt mérik, amit mondanak, mondunk róluk. Hiszen az MPP nem indított mindenhol jelölteket. Persze, az ilyen eredményeket mindenképpen fel lehet használni politikai tárgyalásokon, a parlamenti választások valósága azonban inkább a jelenlegi eredmények és Tőkés eredménye között lenne majd, miközben a magyar részvételnek az a kiugró előnye a román részvételhez képest már aligha valószínű. E ponton érdemes a hosszabb távra is tekinteni, hiszen lassan arról is lehet spekulálni, hogy milyen lesz a Szász Jenő nélküli MPP, mint ahogy arról is, hogy milyen lesz a Markó Béla utáni RMDSZ. Mindkettő körvonalazódik halványan, bár ez semmiképp sem aktuális váltás-változás az őszi parlamenti választások előtt. De ha megváltozik egy politikai felépítmény alapja, akkor az előbb-utóbb lecseréli a csúcsot. Az új választási törvény, a már említett elit- és fejvadászat lezárja azt a folyamatot, amely már rég elindult az RMDSZ-en belül, és jelentősen megváltoztatta a szervezet személyi állagát. Ez mindenképpen kikezdi Markó hatalmát. Szász Jenő pedig, most hogy súlyát veszítette, előremenekül: számára a pártépítés az egyedüli előremenekülési út. De ha ez hosszabb távon nem párosul egy politikai-közigazgatási funkcióval, akkor előbb-utóbb megkérdőjeleződik az ő MPP-n belüli pozíciója is. Annyi bizonyos, hogy az MPP többközpontúvá válik: egy központja Szász Jenő körül, a másik pedig Sepsiszentgyörgyön lesz, ott van olyan személyi és hatalmi koncentráció, amelyre az alternatív centrum felépülhet. Bonyolódik tehát ez a játék, de semmiképp sem zárul le az őszi parlamenti választások előtt. Addig a jelenlegi személyi és szerepfeltételek alapján kell gondolkozni.
Hallgatóság: Sepsiszentgyörgyön van egy érdekes helyzet. Van egy polgármesterjelölt, aki szerintem nagyon jó kampányt csinált, és van egy másik, akinek a kampányáról nem jut az eszembe semmi. Persze attól még lehet, hogy jó volt. Ennek ellenére fej fej mellett végeztek. Hogyan látjátok ezt, van-e ennek valami racionális magyarázata, vagy csak arról volt szó, hogy itt nagyon sokan utálják az RMDSZ-t, így bárki indul RMDSZ-színekben, úgyis veszít?
Székely István: Érdemes visszamenni az EP-választásokhoz. Sepsiszentgyörgyön a magyar szavazatok az aránya 72 a 28-hoz volt Tőkés javára. Én úgy számoltam, hogy Tőkés abszolút számokban 57 százalékot vitt el itt. Ebből az 57 százalékból lett Csinta Samunak 36. Antal Árpád jól teljesített a 41 százalékkal. Az előzetes felmérések Antalnak nagyon jó esélyt adtak. Ő ennek a támogatottságnak egy részét, úgy tűnik, átváltotta az RMDSZ helyi listájának, illetve az RMDSZ megyei elnökjelöltjének támogatottságára. Itt volt egyébként az egész országban messze a legnagyobb rendszerváltó hangulat. Egyébként ezért volt Tamás Sándornak és Antal Árpádnak is a fő jelszava a rendszerváltás, hogy ez így nem megy tovább, az önkormányzatok szintjén olyan mérvű változtatásokat kell eszközölni, amely összességében már rendszerváltással ér fel. Tulajdonképpen megmagyarázták azt, amiről az MPP azt mondja, „le kell őket cserélni”. Az állítás egyik értelmezése a teljes elitcsere, a másik értelmezése, hogy a személyek változtak az RMDSZ-en belül, de azért a szervezeti háttér maradt.
Bakk Miklós: A kérdés csak az volt, hogy RMDSZ-en belül, vagy RMDSZ-en kívül történik a leváltás. A rendszerváltás értelmezése tulajdonképpen nyelvpolitikai dolog is volt, hogy akkor az RMDSZ-en belül állítjuk-e félre a Márton Árpád–Albert Álmos–Demeter János gárdát, vagy pedig magát az RMDSZ-t állítjuk félre mindenestől, Márton Árpádostul, Demeterestül.
Székely István: Az MPP egész kampánya arról szólt, hogy Antal Árpád annyi, mint RMDSZ, az RMDSZ-t pedig már ismerjük. Antal pedig azt mondta, hogy hát én Antal Árpád vagyok. Maga Csinta Samu is szóvá tette, hogy a tulipán nem túl nagy méretű a plakátokon. Ami, gondolom, nem volt véletlen.
Hallgatóság: Mennyire valószínű az a feltevés, hogy az MPP színrelépésének az egyik legfontosabb hozadéka az, hogy az RMDSZ felébredt Csipkerózsika-álmából? Székelyföldön ugyanaz a lagymatag kampány folyt volna, mint régebb, ha nincs MPP. Továbbfűzve a gondolatot: ha az RMDSZ az MPP nélkül is bejut a parlamenti választásokon, így mintha vissza is ütne az eldobott bumeráng az MPP-re.
Székely István: Nem biztos, hogy az MPP választásokon való indulásakor az elsődleges cél az RMDSZ javítása volt. Az RMDSZ legnagyobb problémája, hogy az etnikai sánc mögé bújva elkényelmesedett: ha nagyon jól teszi a dolgát, akkor 6,7 százalékot kap, ha meg rosszul, akkor 6,3 százalékot. Van egy ilyen érzés, hogy mindegy, mit csinálunk, a választóknak nincs kontrollja fölöttünk, nem működik a súlyok-ellensúlyok rendszere sem, hiszen nincs alternatíva. Vannak emberek, akik ezelőtt 10–15 évvel nagyon jól tudtak dolgozni, de mára teljesen kiégtek. Kérdés, hogy hogyan lehet ezeket az embereket leváltani, hiszen nemcsak egy éles kampány kívánalmainak nem tudnak eleget tenni, hanem mandátumuk mérhető teljesítményével is problémák vannak.
Bakk Miklós: A kérdés érzésem szerint arra is vonatkozott, hogy ha már kialakult Székelyföldön ez a kétpártiság, akkor milyen modellekkel lehet leírni? Az egyik, az idealisztikusabb, amit kezdetben én is gondoltam, arról szól, hogy Székelyföldön egy kismagyar konszenzusos demokrácia alakul ki, létrejön egy hallgatólagos egyezmény két, nagyjából öszszemérhető politikai párt közt arról, hogy melyek azok a témák, amelyekben versenyeznek, és melyek azok, amelyekben – hosszabb távra tekintve – együttműködnek. De ezt most már egyre kevésbé látom megvalósulhatónak, legalábbis az elkövetkező 4-5 évben nem. A másik értelmező modell az lehet, hogy az RMDSZ megőrzi hegemón szerepét, vagy legalábbis a szerint viselkedik. Így akkor az MPP-nek tulajdonképpen a terelőpuli szerepe jut, vagyis hogy korrekciókat hajtson végre a nagy nyáj vonulásának az útvonalán. Ezzel tulajdonképpen a 2003. utáni, de az MPP előtti ellenzék szerepét örökli meg. Meglátjuk, mi fog ezekből megvalósulni.
Hallgatóság: Várható egy Csinta Samu–Szász Jenő-párharc az MPP-ben?
Székely István: Volt egy párttörvény-módosítás, és nagyon érdekes dolgokat szavaztak meg a képviselő urak. Például átment egy olyan módosítás, amely szerint ha valaki elveszíti párttagságát, automatikusan elveszíti az önkormányzati mandátumát is. Én azt gondolom, hogy ezzel a kitétellel az MPP elnöke nagyon szorosan tartani fogja az egyes önkormányzati frakciókat. A pártoknak megvan az eszközük arra, hogy rendet tartsanak, például a pártközpont akarata nélkül ne kössenek szövetségeket, vagy ne nyújtsanak olyan támogatást, amire a pártközpont nem bólintott rá. Ilyen szempontból az dönti el ezeket a kérdéseket, akinél a pecsét, és az esetleges választási eredményekből következő helyi lázadások nagyon hamar elfojthatók.
Hallgatóság: Lehet-e a jövő modellje az, ami megtörtént Udvarhelyen, hogy volt egy kritikus tömeg, melynek elege lett ebből az egész szembenállásból, és bejuttatott két, függetlennek mondható képviselőt a városi tanácsba? Megjelennek-e mindenütt a „zöldek”?
Bakk Miklós: A pártok elég sokat szoktak gondolkozni azon, és mindig kitalálnak valamit arra, hogy azokat a szavazókat, akik valahol elmaradtak, újból megnyerjék maguknak. Ezeknél a kétpólusú rendszereknél azt lehet látni, hogy gyakran megjelenik egy harmadik, kisebb szereplő, mely bizonyos szintig be tudja gyűjteni a két nagypárt közt hányódó szavazókat, de ha ezek a bipoláris rendszerek