Elfeledett román hősnő

A rendkívüli eseményekre mindig fogékony bukaresti hírtelevíziók sem az idős asszony halála, sem temetése miatt nem szakították meg adásukat szokásos „breaking news” felirattal. Emlékére nem hirdettek gyásznapot, sírjára egyetlen politikus sem küldött koszorút vagy bár egy szál virágot, pedig a román közjogi méltóságok – az államfőtől a miniszterelnökön keresztül a házelnökökig – minden évben csokrot küldenek egymásnak, ha születés- vagy névnapjukat ünneplik.

Holott sokak szerint Marina néninek már a \'89-es rendszerváltás után szobor, magas rangú állami kitüntetés járt volna, cselekedeteit történelemkönyvekben kellene megismertetni a fiatal nemzedékkel, szeptember 14-én bekövetkezett halála után pedig közméltóságoknak kijáró katonai tiszteletadással, állami temetésen illett volna végső nyugalomra helyezni.

Marina Chirca igazi hős volt ugyanis, aki több mint egy évtizeden keresztül dacolt a kommunista rendszerrel, neve azonban – az Elizabeta Rizeaéval, Doina Corneaéval vagy Ana Blandianaéval ellentétben – a köztudatban mégsem forrt egybe az antikommunizmussal. Pedig ő volt, aki a múlt század ötvenes és hatvanas éveiben igazi hátországot biztosított Kelet-Európa egyik leghosszabb életű ellenálló csoportjának, a Toma Arnăuţoiu vezette partizánoknak. Az I. Mihály román király hadseregének volt tisztje vezette tizenhat fős – közöttük négy nő – gárda 1949-ben menekült a Fogarasi-havasokba, megkezdve a kommunista hatalom elleni fegyveres ellenállást.

A Nucşoara községbeli értelmiségiek – tanítók, papok – és egyszerű emberek által támogatott partizánok számtalanszor összecsaptak a román állambiztonsági szervek (Szekuritáte) és a rendőrség (Miliţia) embereivel, közben pedig abban reménykedtek, hogy az amerikaiak felszabadítják a bolsevista uralom alatt nyögő szocialista országokat, velük együtt pedig Romániát. Hogy harcukat kilenc éven keresztül folytathatták, abban oroszlánrésze volt Marina Chircának, aki ez idő alatt fegyverekkel, élelmiszerrel, ruhával, információval látta el őket. Mindezt állandó veszély és fenyegetettség közepette, hiszen a Szekuritáte pribékjei folyamatosan a nyomában voltak, éberségük kijátszására pedig furfangra, lélekjelenlétre és bátorságra egyaránt szükség volt.

A többször kínvallatás alá vetett asszony azonban soha egyetlen szóval nem árulta el a partizánok hollétét, pedig egy alkalommal pénzt és városi lakást is ígértek neki. „Ő volt a mi csoportunk legelkötelezettebb tagja” – jellemezte Chircát Toma Arnăuţoiu, a fogarasi partizánok parancsnoka.

A román kommunista hatóságoknak 1958 májusában árulás folytán sikerült felszámolniuk a nucşoarai csoportot, amelynek tizenhat tagját kivégezték, az ellenállókat támogató mintegy száz személyt – közöttük harmincöt nőt – pedig börtönbüntetésre, kényszermunkára ítélte a törvényszék. Marina Chirca húgával együtt elrejtőzött, és öt éven keresztül egy padláson bujdosott a hatóságok elől. 1963-ban letartóztatták, tizenöt év kényszermunkára fogták, vagyonát pedig elkobozták és szétosztották szülőfaluja, Slatina lakosai között. Egy évvel később, a politikai foglyoknak nyújtott általános amnesztiával szabadult, ekkor látta újra először 1949-ben letartóztatott férjét és két fiát.

„Tűzön és vízen kellett keresztül mennem életem során, mégis itt vagyok” – mondta az idős asszony idén tavasszal, amikor élete egyetlen, megpróbáltatásait felidéző interjúját adta az Adevărul napilap munkatársának, akit addig nem engedett el tíz négyzetméteres falusi házából, amíg el nem fogad egy tucatnyi házitojást.

Emberi tartásáról, kiállásáról a nucşoarai hősnőknek emléket állító honlapon kívül ma jobbára csak blogokon, történelmi kiadványokban olvasni, elkobzott vagyonát soha nem szolgáltatták vissza. Szülőfaluja polgármesteri hivatala – amelynek hivatalos weboldala egy sort sem szentel a partizánok történetének – évekkel ezelőtt megtagadta, hogy keresztet állítsanak az antikommunista ellenállók tiszteletére.