Életre keltette Shakespeare-t

– Előbb jogi diplomát szerzett, majd rendezői pályára lépett. Mi volt az oka ennek a pálfordulásnak?
– Még az 1944-es fordulat, a visszacsatolás előtt a magyar Takarékpénztár és Hitelbank kolozsvári kirendeltségénél joggyakornok voltam, és közben tanultam. Azért mentem a jogi egyetemre, mert amellett dolgozni lehetett. Úgynevezett mezei jogászhallgató voltam, vagyis nem jártam órákra. Más egyetemeken nem volt meg ez a lehetőség. Később a Bolyai Egyetem bölcsészkarára iratkoztam be, éspedig esztétika volt a fő szakom, ezenkívül művészettörténetet és filozófiát tanultam. Ezzel párhuzamosan jártam a kolozsvári Színművészeti Intézetbe, rendezői szakot végeztem, Harag Györggyel egy évfolyamon tanultunk. Emlékszem, egy vizsgaelőadáson Az ember tragédiájának az egyiptomi jelenetét adtuk elő, én voltam Lucifer, ő meg Ádám. Mai szemmel az is furcsa, hogy miközben diák voltam, négy évfolyamot tanítottam is az egyetemen, éspedig színjátszástörténetet adtam elő. Akkor még nem létezett miniszteriálisan elfogadott tanrend, az intézet maga alakította ki a programot. A színinövendékeknek fontosabb volt a színjátszástörténet, mint a drámatörténet. Mégis, miután én abbahagytam, más nem tanított nekik ilyesmit, pedig igencsak érdekelte a diákokat.

– Első munkahelye a Kolozsvári Magyar Állami Operaház volt?
– Már korábban újságcikkeket írtam, aztán valóban az Operánál kötöttem ki. Úgy emlékszem, hogy kilenc évig dolgoztam ott. Művészeti titkári beosztásom volt, és akkor még a rendezői szakon tanultam. Azt még el kell mondanom, hogy lényegében gyerekkoromtól zenész, karmester szerettem volna lenni. Borzasztó könynyen szerzek zenét, állandóan dallamok járnak a fejemben, de erről a pályáról szintén az anyagi körülmények miatt kellett lemondanom. A zene iránti vonzódásom végül abban konkretizálódott, hogy rengeteg bakelitlemezem, régi és újabb hangszalagom, CD-lemezem van. Óriási a gyűjteményem. Nézze: a lakásom tele van különféle életkorú, típusú magnetofonnal. Most már persze a számítógép segítségével is tárolok, zeneműveket keresek, válogatok.

– Miért vált meg az operától, ha enynyire kedvelte a zenét? Ugyanott rendezhetett is volna.
– Az igazság az, hogy az igazgatóval, Szinberger Sándorral nem lehetett kijönni. Inkább a Korunknál cövekeltem le, irodalmi rovatot szerkesztettem. A marosvásárhelyi Igaz Szó is igényelte az írásaimat. Sütő András létrehozta az Új Élet-et, oda is bedolgoztam.

– Mikor költözött Kolozsvárról Marosvásárhelyre?
– Pontosan 1967 és 1968 fordulóján. De ha jól emlékszem, már 1963-ban az Igaz Szó munkatársaként kaptam állami kitüntetést. Aranyos történet, ahogy elhagytam az érmet: a Maros-szigeten ünnepeltük meg az eseményt, duhajkodtunk, s a kitüntetés ott maradt, másnap két pincér hozta utánam az Igaz Szó szerkesztőségébe. Nem sokra becsültem ezeket a plecsniket.

– Ha már itt tartunk, akkor hadd soroljuk fel, hogy 1997-ben megkapta a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjét, 1999-ben a Román Írószövetség jutalmazta, majd a Magyar Írószövetség Arany János-díjjal jutalmazta.
– A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkaptam. Ezeket már úgy nevezzük a nejemmel, hogy öregségi díjak... Az Arany János-díj viszont igen megtisztelő számomra.

– Számos verset, drámát fordított magyarra különféle nyelvekből. Honnan ez a széles körű nyelvtudás?
– A romanisztikába mélyedtem el, tehát főleg a neolatin nyelvekből fordítottam. Kölyökként, kisdiákként kezdtem nyelveket tanulni. Világéletemben rossz alvó voltam, aminek az volt az előnye, hogy hajnalban tanultam. Futballozni nem szerettem, testvéreim nem voltak. Valószínűleg a jó hallásom miatt ragadnak hozzám a nyelvek. A kiejtésem is jó, külföldön néha észre sem veszik, hogy idegen vagyok. Az angolt nem szeretem, de az angol irodalmat igen. A sors úgy hozta, hogy sok Shakespeare-drámát fordítottam. Elsősorban franciául beszélek, azt hamarabb tanultam meg, mint a románt. Olaszul, spanyolul szintén beszélek, és a véletlen hozta a portugál nyelvtanulást. 1953-ban tartották Bukarestben az ifjúsági fesztivált, Kolozsvárról kiküldtek spanyol tolmácsnak, majd kiderült, hogy rengeteg, portugál nyelvet beszélő küldött van jelen, például Brazíliából. Viszont nem volt portugál tolmács. Muszáj volt azt is elvállalnom. Hazatérve elkezdtem rendszeresen tanulni a portugált.

– Katalán verseket is fordított. Ennek a nyelvtudásnak mi a története?
– Adott pillanatban megjelent itt, Marosvásárhelyen egy katalán származású spanyol költő, Carlos Barral, odahaza kiadóval rendelkezett. Gálfalvi Zsolt akkor színházigazgató volt, ő kért fel, hogy foglalkozzak vele. Később katalán könyveket kaptam tőle. Kétnyelvű, spanyol–katalán kiadvány is volt közöttük. Így kezdődött...

– Mikor fordított először Shakespeare-t, melyik volt az első dráma?
– Az 1970-es évek elején került a kezembe egy olyan kiadvány, amiben a Shakespeare-apokrifokról volt szó. Ezek között találtam egy olyan drámát, ami nagyon shakespeare-i, a III. Eduárdot. Magyarul addig nem jelent meg. Lefordítottam és írtam hozzá egy hosszú tanulmányt, amiben kimutattam, hogy a szerző csakis Shakespeare lehet. A színművel együtt a tanulmányom is megjelent a Kriterion Kiadó drámasorozatában. Ez volt az első. Azért tartottam fontosnak a drámák magyarra ültetését, mert a régi fordításoktól idegenkedtek a színházak, porosnak tartották azokat. Az Arany-fordításokat éppen a költő tekintélye miatt senki nem merte úgymond modernizálni. A Vörösmarty-fordítások nem tökéletesek.

– Egyébként kit tart a legjobb Shakespeare-fordítónak?
– Szabó Lőrincet. A dráma- és a szonettfordításokban is ő áll a legközelebb a Shakespeare-szövegekhez. Nem romantizál, barokkosít, ködösít, hanem az értelmet keresi a szövegekben. Következetes és logikus a fordítása. Arany János nagyon szépen fordította a Szentivánéji álom című darabot. Örömömre szolgál, hogy most a sepsiszentgyörgyi színház az én változatomat játssza. Szó ami szó, műfordítást Arany Jánostól lehet a leginkább tanulni. De ma már nem az ő szövegére van szükség a színpadon. A Hamlet fordítása nagyon szép, de a János Királyé gyenge. Ezt én is átültettem magyarra, no meg a Julius Caesart és a Lear királyt is, ezeket korábban Vörösmarty is lefordította. Sokáig óvakodtam a Rómeó és Júliától meg az Otellótól, de aztán azokat is lefordítottam. Később adják ki őket. Ugyanakkor kiadásra készen áll az Írhatta volna Shakespeare?  című kötet, amely az apokrifeket tartalmazza, de nem tudom, mikor fog megjelenni, mert igen vaskos a kézirat, sokba kerülne a kiadása. Hét verses drámát tartalmaz. Ezeken kívül összesen 26 kánondrámát fordítottam. 

– Ebből a 26-ból hány került eddig színpadra?
– Pécsen a Julius Caesart, Sepsiszentgyörgyön a Szentivánéji álmot adták elő. Ennyi...

– Marosvásárhelyen játszottak az ön fordításaiból?
– Nem, dehogy. Székely János drámáit másutt, belföldön és külföldön is sokkal hamarabb játszották, mint itt, Marosvásárhelyen, ahol élt, alkotott. Azt mondták a színházi berkekben, hogy annak az írónak a darabját, aki bármikor szembejöhet velünk az utcán, csak nem fogjuk játszani... Ugyanez a helyzet az én fordításaimmal is. Ez az, amit úgy hívnak, hogy vidéki ostobaság, kisvárosi korlátoltság.

– Színházi kritikusnak lenni nem a legelőnyösebb foglalkozás, az ön színikritikái annak idején többször vitát kavartak.
– Ötven éven keresztül írtam kritikákat, 1945-ben kezdtem. Pár éve abbahagytam, mert szerintem jobb, ha nem írok a marosvásárhelyi előadásokról. Nem érdemes. Ezek az írások főként az Utunkban jelentek meg, de másutt is. Szókimondó ember voltam. A Lear királyról szóló kritikám miatt Lohinszky Lóránt például évtizedeken át nem köszönt nekem.

– A műfordítás mellett verseket is írt. Hány saját kötete jelent meg?
– Annak idején költőként nagyon jól indultam, úgymond felfedeztek. Budapesten is számon tartottak. A történelmi változás után, az 1950-es években abbahagytam a versírást. Az „új szelek” engem is magukkal ragadtak, de ez hamar elmúlt. Írtam néhány olyan költeményt, amelyek miatt később restelkedtem. Kiadták egy kötetemet, de utána évtizedekig nem írtam verset. Az 1980-as évek elején kezdtem ismét szonetteket írni. Az Igaz Szóban és másutt közöltem ezeket. Eddig hat szonettkötetem jelent meg. Azért írok szonettet, mert az nehéz, tiszta, szigorú forma. Nem szeretem a bőbeszédűséget. Szép munka volt például Michelangelo 77 szonettjének lefordítása.

– Jelenleg mi készül Jánosházy György műhelyében?
– Shakespeare kortársának, Christopher Marlowe-nak a drámáját fordítom. Tulajdonképpen ő alakította ki a shakespeare-i drámaformát. Sajnos őt 29 éves korában, egy kocsmában megölték. Zavaros élete volt. Az angol drámaszakértők úgy vélik, ha életben marad, akkor nagyobb drámaíró lett volna, mint Shakespeare.