Egy magyar és európai Habsburg

Ennek nyomán az évek során különböző fórumokon megjelent nyilatkozataival próbáljuk meg illusztrálni azt, hogyan vélekedett a magyarságról, az európai egységről és a totalitarizmus elleni küzdelem szükségességéről.

„Három anyanyelvem van: a magyar, a francia és a német. A később tanult nyelveket elveszítheti az ember, ha sokáig nem tud visszatérni a nyelvterületre, de ez az anyanyelvekkel nem így van. Nekem nem volt probléma a magyarságomat megtartani” – vallotta egy 2005-ös, a BBC-nek adott interjúban Habsburg Ottó, az utolsó magyar király, IV. Károly fia – aki azonban a történelem fordulatai miatt sohasem  foglalhatta el az őt megillető magyar trónt – arról, hogyan viszonyul a magyar nemzethez és a magyarsághoz. Egyéb megnyilvánulásaiból is kitűnik: a Habsburg-ház és a magyar nemzet közötti korábbi ellentéteken túllépve magyarnak tekintette magát. Arról beszélt, hogy a világban még mindig megvan a magyarok presztízse, 1956 még mindig él a nemzetek emlékzetében. „Hiszem, hogy az ország most is talpra áll majd, csak hinni kell, és jó szívvel lenni a haza iránt, ez adhat erőt. Nem lehet nem szeretni Magyarországot” – mondta.

Magyar tudat és vallásos konzervativizmus

A magyarok iránti szimpátia mellett a konzervativizmus iránti elkötelezettségének is több ízben hangot adott. A Habsburg-család persze évszázadokon át a kereszténység, ezen belül pedig a katolicizmus első számú védelmezőjének tekintette magát, tehát ebből a szempontból a családi örökséget folytatta. Egy, a Vatikáni Rádiónak 2002-ben adott nyilatkozatából kiderül, hogyan vélekedett a Magyarország jövője és a keresztény gyökerekhez való visszatérés közötti kapcsolatról. „Az emberek egyre inkább felfedezik, ha manipulálják a tömegtájékoztatást. A Páneurópai Unió nemcsak a szocializmust és a nacionalizmusokat utasítja el, hanem azt a sekélyes, ateista humanizmust is, amely sajnos egyre több európai nemzetben nyer talajt. Mint ahogy a test nem létezhet lélek nélkül, úgy Európa sem létezhet eszmeiség nélkül. És csak egy eszme létezik, amely nélkül a földrész múltja összeomlik, ez pedig a kereszténység” – mutatott rá. Habsburg Ottó emlékeiben rendkívüli sikerként él az 1989. augusztus 19-én az osztrák–magyar határon megrendezett páneurópai piknik.

Azt is kijelentette: „Nagyon szeretek együtt dolgozni a magyarokkal. Nemcsak azért, mert egy vagyok közülük, hanem azért is, mert a magyarok elsősorban hazafiak, nem pedig pártemberek. Magyarországon egyesek azért panaszkodnak, hogy túlságosan éles a kampány, de ha Németországhoz vagy Nagy-Britanniához hasonlítjuk, akkor nagyon is simán mennek a dolgok.” Magyarország jövőjét illetően legfontosabbnak a keresztény háttér visszaszerzését nevezte. „A probléma az, hogy az ateista iskolák 40 éven át éjjel-nappal dolgoztak, hogy kiirtsák a vallási örökséget. Most azonban lassanként visszatér a vallás. Magyarország nem létezhet keresztény hagyományai nélkül. Másodszor szeretném, ha Magyarország teljes egészében integrálódna az Európai Unióba, végül pedig ami a gazdasági életet illeti, Magyarországnak kitűnő termőtalaja van, óriási nagy feladat áll a mezőgazdaság előtt.”

Az európai politikus

Habsburg Ottó azonban nem csupán „magyar hazafi” volt, hanem a szó szoros értelmében vett európai politikus: ha már uralkodóként nem vehetett részt a kontinens sorsának alakításában, megtette ezt „egyszerű” politikusként. Az európai egység létrejötte lebegett célként a szeme előtt, ennek érdekében pedig a hatvanas években arra is hajlandó volt, hogy lemondjon az osztrák trónról. „1967-ben tértem vissza Ausztriába. Elfogadtam a Habsburg-törvényeket már csak azért is, mert akkor már tudtam, hogy a döntő dolog az európai politika, és abba nem tudtam volna beszállni, ha ez a bonyolult helyzet folytatódik Ausztriával. Ha egy csatát nem lehet megnyerni lóháton, akkor gyalog is próbálni kell.”

A diktatúrákkal szemben

Politikai szerepvállalása ugyanakkor már jóval korábban elkezdődött: már egy 1934-es nyilatkozatban tanúságot tett a diktatúrákkal szembeni elkötelezettségéről. Az El Sol című madridi lap idézte azt az interjút, amelyben lesujtóan nyilatkozott a nemzetiszocializmusról, amely – mint mondotta – olyan erőszakos és durva eszközöket alkalmaz, amelyeket a mai modern kultúrában nevelkedett népek nem viselhetnek el. „A nemzetiszocializmust a bolsevizmustól csak egy lépés választja el” – jelentette ki az akkor még a trónra való visszatérést is fontolgató Ottó akkor, amikor mindkét szocializmus – a nemzeti és az internacionalista is – oroszlánkörmeit próbálgatta.

A Habsburg-trón esetleges restaurációja kapcsán akkor úgy gondolta: az nem jelentheti a múltnak teljes egészében való visszaállítását. A restaurációnak a jelenlegi tények alapján kell bekövetkeznie, és nem úgy, ahogy húsz évvel ezelőtt volt.

Habsburg Ottó a Páneurópai Uniónak 1936-tól tagja, 1957-től alelnöke, 1973-tól elnöke volt. 1978-ban német állampolgárságot kapott. 1979 és 1999 között a CSU-frakció mandátumával tagja volt az Európai Parlamentnek, két ízben is a frakció korelnökeként. Nagy szimpátiával kísérte az 1988–1989. évi közép-kelet-európai változásokat. Sokat tett az Európai Unió bővítéséért, ennek keretében Magyarország csatlakozásáért. Európai elkötelezettségű politikusként azonban nem csupán Magyarország, hanem az egész közép-európai régió és a kontinens sorsát is figyelemmel követte, stratégiai kérdésekben is markáns véleményt nyilvánított. Horvátország és a közép-európai országok EU-s csatlakozásáról például pozitívan, Törökországéról viszont elutasítóan nyilatkozott: „Elsősorban Horvátországot említeném meg. Ők tulajdonképpen honfitársaink, olyanok, akiknek történelme összefügg a magyar történelemmel. Ha az ember ma Horvátországba látogat, a legtöbb templomban csak magyar szentek vannak, míg Szlovéniában csak osztrák szenteket találni. Voltak nehézségek a két ország kapcsolatában, de ez a jó házasságban is előfordul. A törökök más probléma. Ők önmagukban is nagyhatalom. Törökországnak más feladata van. Nem akarom azt, hogy Törökország, mint Írország vagy Portugália belépjen az EU-ba. Itt Németországban a CDU álláspontja is az, hogy Törökországgal egy külön kapcsolatot kell létesíteni” – mondta.

Sajátos véleménye volt Oroszországról is, amellyel kapcsolatosan 2002-ben tett meglehetősen radikális és – a fejlemények ismeretében – jóstehetségről is bizonyságot tevő nyilatkozatot. A Zur Zeit című osztrák lapnak azt mondta: „rendkívül veszélyesnek” tartja Oroszországot, s szerinte ugyan sztálini formájában nem tér vissza a kommunizmus, de „jön a nemzetiszocializmus, természetesen szintén nem a hitleri formában, hanem Putyinnal”. „Csak meg kell nézni, hogy ki van ott (Oroszországban) hatalmon. Vlagyimir Putyin (akkori orosz államfő, ma miniszterelnök) 23 éves korában lett a KGB tagja… Ő kifelé az expanzió, befelé pedig a kemény, tekintélyelvű rendszer megteremtésének egyértelmű politikáját követi” – vélekedett, hozzátéve, hogy a csecsenföldi probléma kiélezésével Putyin belföldi támogatást kíván szerezni, s a terrorizmus elleni amerikai háború háttere előtt közös platformot akar alkotni az amerikaiakkal. „Aki zavarja Putyin köreit, azt terroristának nyilvánítják” – fogalmazott. 

Kifejtette véleményét a balkáni helyzetről is: meglepő szóhasználattal „disznóságnak” nevezte, hogy a hágai ENSZ-törvényszék vádat emelt Janko Babetko volt horvátországi vezérkari főnök ellen. Szerinte ugyanis „az nem lehet háborús bűnös”. A Balkánt „gyarmatosítják, csupa leszerepelt szocialista funkcionáriust küldenek oda. Ennek tipikus példája az osztrák szociáldemokrata (Wolfgang) Petritsch (nagykövet). Ő nagyon sok kárt okozott Boszniában!” – mondta, közvetve véleményt nyilvánítva a baloldalról is.

A fentiekből is kitűnik, hogy Habsburg Ottó hosszú élete során mindvégig határozott állásponttal bírt a körülötte zajló történésekről, ám nem csupán passzív szemlélőként figyelte, hanem élete utolsó pillanatáig igyekezett alakítani is őket. Ahogy egy kései interjújában mondta:  „Nem volt időm öregedni. Mindig voltak feladataim és céljaim. Az öregség nagy tragédiája, hogy az embernek már nincs célja. Nekem mindig vannak távlati céljaim, úgyhogy jó állapotban vagyok.” n Összeállította: B. L.