Csipkerózsika ébren

Külön polcokon sorakoznak a születésnapi felvételek, az ilyen-olyan banketteken készült fény- és mozgóképek tömkelege, de a filmecskék fekete téglalapjainak oldalán ilyeneket is olvashatunk: „Én és az első kutyám”, „Buksi először lát cicát életében”, Pistike első lépései”, „Katika pöttyös ruhában szalad a labda után”, „Anyósom elesik a kertben” és egyéb érdekesnél érdekesebb életképek kulcsszavakkal történő ismertetéseit.

Az igazi profi emlékezőgépek biztosra mennek: felvételt cserélnek mindazokkal, akik szintén fotóztak vagy kameráztak egy-egy kiemelkedő eseményen – óvodai előadáson, kerti partin vagy csoportos kiránduláson – nehogy egyetlen értékes pillanat is feledésbe merülhessen. Ilyenkor napok telnek el a dokumentumértékű anyagok áttanulmányozásával, családi filmnézéseket lehet szervezni, amelyeken a meghívott barátok is helyet kapnak a kerti székekkel telerakott nappaliból rögtönzött moziteremben, akik ugyanolyan mímelt érdeklődéssel nézhetik végig a többórás, vágatlan felvételeket, mint maga a főszereplő vagy főszereplők.

A modern technika, amely oly sokakban feltámasztotta a vágyat, hogy életüket újranézhetővé tegyék, egyszersmind lehetőséget adott az exhibicionista hajlamúaknak, hogy hiperaktív szerepléskényszertől szenvedve a videók főszereplőivé válhassanak, viccek tucatjait sütve el, bohóckodva, idétlen kalapokat próbálgatva, részegséget szimulálva, hogy a filmeket megtekintők önfeledten derülhessenek, és mondogathassák: „Ez az X megint hozta a formáját”. Az igazán gyakorlott családi videónézők, akik az eseményen élőben is jelen voltak, értékes kommentárokkal, és magyarázó szövegek kifogyhatatlan áradatával egészítik ki a képkockákon látottakat mindazoknak, akik nem voltak jelen a fontos momentumon, vagy nem emlékeznek a részegségtől.

„Itt Karcsi már nem volt egészen a helyzet magaslatán. Nem csoda, mert közben észrevétlenül elfogyott a dugipálinka is” – derülhetünk annak magyarázatán, hogy Karcsi miért hányja le Olgát olyan váratlanul. Vagy olyan titkos részleteket tudhatunk meg az avatott embertől, hogy Csabi azért volt egész este hosszú kabátban, mert elszakadt a nadrág a fenekén, esetleg azért kellett észrevétlenül arrébb tenni a zsúrasztalt, hogy a házigazda ne vegye észre a vörösborfoltot a világos szőnyegen.

Ha egy eseményre a megbízott elfelejt fényképezőgépet, vagy videokamerát hozni, általában kitör a botrány. Egyetlen fontos alkalom sem lehet tökéletes, ha nem lehet később újranézni. Egyesek szerepe abban merül ki egy-egy ilyen alkalmon, hogy az operatőrnek osztogatnak hisztérikus parancsokat: „Közelíts rá! Most mond pohárköszöntőt.”, „Pistike milyen aranyosan játszik a sarokban, gyorsan vedd fel azt is!”, „Felvetted a tortabontást? Nem??! Ezt nem hiszem el! Emberek, nincs még egy torta?!” és így tovább.

A polcok pedig egyre zsúfoltabbak lesznek a családi videóktól, a fényképalbumok halmaitól, amelyekről időnként letörölhetjük a port, hogy addig se legyen idő élni, legalább nem rontunk el semmit, ha nem csinálunk semmit. Ha nem jut eszünkbe valami részlet, egy kirándulásról, csak levesszük a polcról a megfelelő többórás vágatlan részletet életünk sokéves vágatlan filmjéből, és máris minden világos lesz, újra pontosan emlékszünk mindenre.

Ha egy ember elalszik 100 évre, mint Csipkerózsika, és mire felébred mindent elfelejt, ami azelőtt történt vele, csak előveszi a felvételeket, és képbe kerül saját magával. Ha ez nem következik be, akkor nem sok értelme van a sok filmezésnek. Legfennebb áthordhatjuk az öszszes kazettát és képet a belső szobába, és akkor ez egyik szobában lesz az életünk, a másikban meg mi. Egyébként meg, ha Csipkerózsika-módra elaludnánk száz évre, utána lehet nem is lennénk kíváncsiak, hogy mi történt velünk azelőtt. Olyan hosszú alvás után milyen hosszú lehet egy reggel? Mert száz év alatt elég mélyen be tud evődni a párna ránca az arcba.