Concerto hegedűre és archívumra

Mikor hegedült utoljára?

Muszáj naponta kézbe venni a hegedűt, mert a főiskolán az órákon meg kell mutatni a diákoknak egyes fogásokat. És hogy képes maradjon erre az ember, önmaga számára is gyakorolnia kell. Ráadásul december negyedikén az Atheneumban lesz egy koncertünk. Erre készülünk az Aperto trióval. Ebben a feleségem Dolores Chelariu zongorán, orgonán és csemballón, Dan Abramovici klarinéton és szaxofonon játszik, én pedig hegedűn és brácsán. Most elsősorban romantikus zeneművek lesznek műsoron.

Ön egy nagyon ritka hangszeren, a viola d’amoren is játszik. Miben különbözik ez a hegedűtől?

Nagyon különös hangszer, mert a hegedűnek négy húrja van, ennek meg hét. A világon csak mintegy ötven ember játszik rajta. Romániában egyetlen ilyen történelmi hangszer van, Temesváron. Ez a 18. századból származik. Ezen játszottam hanglemezre Vivaldi hat művét.

Erre vagy a hegedűtudására büszkébb?

Mégiscsak hegedűsnek számítok. A bukaresti főiskolán is ezt tanítom. Már tízéves koromban zenekari kísérettel hegedültem, másodikos koromban pedig a televízióban léptem fel Ruha Istvánnal.

Nem zavarja, hogy a közvélemény nem elsősorban hegedűművészként, hanem a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tagjaként, elnökeként tartja számon?

Én magam is érzékelem, hogy ez így van. Persze jobban örvendenék, ha a mesterségem alapján ismernének.

Megsínyli-e az előadóművészi pálya, hogy idejének jelentős része mással telik el?

Persze, van az embernek egy rossz érzése amiatt, hogy az archívumokkal való foglalkozás a zene rovására megy, hogy nem fordít elég időt a hangszerére. Tudom, hogy tovább juthattam volna a zenében, ha csak azzal foglalkozom. De megpróbálom összhangba hozni a munkáimat.

A zene a harmóniáról szól. Talál harmóniát a Szekuritáté irattárában is?

Abban lesz a harmónia, ha az igazságot az emberek jobban megismerik. Én érzem annak a jeleit, hogy e tekintetben egyfajta katarzis van kibontakozóban a román társadalomban. Ezt elsősorban azokon látom, akik bejönnek és áttanulmányozzák a róluk készített feljegyzéseket. A megtisztulásra, a megújulása csak azután van lehetőség, hogy összhangba kerülünk az igazsággal.

Valóban érzi ezt a katarzist? Mintha inkább az lenne érzékelhető, hogy kollaboráció gyanújába keveredettek nem akarják elismerni a személyes múltjuk árnyoldalait, ki akarnak bújni a felelősség alól. Ez történik most például az ortodox egyházi főméltóságok esetében.

Van ellenpélda is. A temesvári Nicolae Corneanu érsek metropolita nyíltan szembenézett a múltjával. Biztosan lesznek mások is, más felekezetekből is. Ez pedig biztosan megerősíti az egyházakat, megerősíti a társadalmat.

Nagyon sok idő telt el 1989 óta. Ráadásul a sok százezer besúgóból csak néhány tucatnyi van, aki őszintén feltette a kezét, és azt mondta: igen, elismerem, hibáztam, bánom. Nem tette lehetetlenné ez a sok eredménytelenül eltelt idő azt, hogy a román társadalom megélje a megtisztulás katarzisát?

Szerintem soha sem késő a valóság megismerése. Nemcsak Romániában, máshol is vannak olyan tények, amelyek csak negyven vagy ötven év távlatából válnak ismertté. Az igazságot megtudni, kimondani, sohasem késő. Azt nem tudom, hány ember kell ahhoz, hogy meghatározza a társadalom közérzetét. Annyi azonban biztos, valahonnan el kell indulni. Nálunk, a CNSAS-ban is felgyorsultak az események. Amióta az elnöki tisztséget betöltöm, 138 szekustiszt adatait hoztuk nyilvánosságra, és ebben a két hónapban háromszor annyian jöhettek áttanulmányozni a dossziéjukat, mint korábban. Valami megmozdult, elindult, és remélem, lesz ennek folytatása.

Az átvilágítás mindig kényes kérdés. El kell marasztalni, vagy fel kell menteni egyes személyeket. Vannak-e kételyei egy-egy döntés után?

Természetesen. A tisztességes embernek mindig vannak kételyei, és elsősorban magában keresi a hibát. Gyakran előveszem a korábbi döntéseinket, hogy hivatkozási alapul használjam egy-egy új ügy tárgyalásakor. A bizonyítási eljárásaink azonban, amelyek alapján meghozunk egy-egy döntést, egyre szakszerűbbek. Mostanában már százoldalas bizonyítási dossziékat is vitatunk. Fontos az is, hogy biztosítsuk a védekezéshez való jogot. Hogy ne abból induljunk ki, hogy valaki eleve el van ítélve csak azért, mert valamikor hálózati dossziét nyitottak neki. Az utolsó pillanatig illesse meg őt az ártatlanság vélelme.

Hálózati dossziét a hálózat belső tagjai számára készítettek. Nem bizonyíték valakinek a kollaborációjára az, hogy ilyen dossziéval rendelkezik?

Nem bizonyíték. Sokak számára már akkor megnyitották a hálózati dossziét, amikor megpróbálták beszervezni. De a beszervezés sok esetben nem sikerült, vagy csak addig jutott, hogy az illető aláírt egy nyilatkozatot, vagy esetleg alá sem írta, csak leírta, amit lediktáltak neki. Ha csak ennyi van egy hálózati dossziéban, azt nem lehet politikai rendőrségi tevékenységnek tekinteni. Az illető ugyanis senkinek sem sértette meg az emberi jogait.

Voltak jó szekusok és jó besúgók is? Mi az ön tapasztalata?

Vannak árnyalatok. Sokszor egy ember életében is vannak olyan korszakok, amikor ellenzéki volt, szembeszegült a rendszerrel, megkínozták, de volt olyan korszak is, amikor együttműködött, és ezért ő maga is elítéli magát. Nem hiszem, hogy ezt fekete-fehérben kell látni. Egy szekus is lehetett adott esetben emberséges. Az is előfordulhat, hogy megvédett valakit. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Szekuritáté intézményét fel kell menteni.

Az könnyen ellenőrizhető, hogy valaki a Szekuritáté szolgálatában állt-e, írt-e besúgói nyilatkozatot, adott-e álneves jelentéseket. A tartalmi kérdések viszont attól függenek, hogy ki hogyan értelmezi azokat. Nem teszi lehetetlenné a millió árnyalat azt, hogy helyes ítéletet mondjanak egy-egy megvizsgált személy esetében?

Éppen ettől szép és felelősségteljes a munkánk. Ha ugyanis ezekbe a részletekbe nem megyünk bele, csak kis mértékben közelítünk a valósághoz. A kilencvenes évek elején Csehországban csak azt nézték meg, hogy XY szerepel a listán. Ez embertelen eljárás volt, és a közvélemény sem nézte jó szemmel.

Ön a bukaresti evangélikus gyülekezet gondnoka, tagja az evangélikus egyház zsinatának. Segít a hit a mindennapi ítéletek meghozatalában?

Minden hívő ember érzi a felelősséget is. Azt, hogy valamikor el kell számolnia a tetteivel. A hitemet ebből a szempontból érzem fontosnak.

Összekapcsolódott-e valamilyen módon a zene világa és a Szekuritáté világa a munkájában?

Elsőéves főiskolai hallgató voltam, amikor egy nemzetközi Bach-versenyre szerettem volna kimenni Lipcsébe. Én voltam a jobb, mégis egy olyan kollégámat küldték ki, akinek jobb volt a származása. Nyilván, nem ért el semmilyen eredményt, én meg azzal az élménnyel maradtam, hogy talán másképpen alakult volna a zenei pályám, ha akkor sikerül egy nemzetközi díjat nyernem.

Volt betekintése immár átvilágítóként abba, hogy miként működött a Szekuritáté a zene világában? Abban a világban, amelyet ön belülről ismert.

Nem fordítottam erre energiát. Egyszer járt a kezemben George Enescu külügyis dossziéja. Valamikor őt is megpróbálták felhasználni.

Nem volt szekuscsaládból származó diákja az egyetemen?

Akár lehetett is. De én tanárként azon vagyok, hogy segítsem a tanítványaimat a kibontakozásban, javítsam a felkészültségüket, bővítsem a zenei kultúrájukat. Nem foglalkoztam azzal, hogy ki milyen családból származik.

Hol érzi jobban magát: a színpadon vagy a CNSAS igazgatói székében?

Hát, az igazgatói szék egyáltalán nem kényelmes.

No de a színpadi lámpaláz sem lehet kellemes.

Ez így van. Az ember mikor az egyikkel, mikor a másikkal edzi magát. Megpróbál úrrá lenni egy helyzeten. Ez a közös a kettőben.

Csendes László

1964. április 25-én született Szatmárnémetiben. Hegedűművész, 1991-ben végzett a Bukaresti Zeneakadémián, 2003-ban itt védte meg a doktori disszertációját is muzikológiából. 1992–93-ban a Bukaresti Rádió szimfonikus zenekarának tagja, majd 1993-94-ben szólóhegedűse. 1994 óta a Bukaresti Zeneakadémia hegedű- és kamarazene-tanára. 1990-ben harmadmagával megalapítja az Aperto együttest. Több rádió-, tévé- és CD-felvételt készített, a világ számos országában fellépett, koncertturnék keretében. A romániai evangélikus egyház zsinatának tagja, a bukaresti evangélikus egyházközség gondnoka. 2000-től tagja a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottságnak (CNSAS). 2007 júliusától a CNSAS elnöke.