Címek és címzetek

Nem akartam önkényesen kiemelni egyik vagy másik szót-szófordulatot, mert végeredményben az egészet kiemelhetném. De a megfogalmazás – gondolom – egyértelmű és világos.
Igen. És kezdődött mindez úgy jó száznegyven éve, a kiegyezés után, amikor lehetőség nyílt arra, hogy magyar ifjak egyre nagyobb számban bejuthassanak az államigazgatásba. (Noszty Feri a koronatanú, hogy sógorság-komasági alapon be is jutottak szépszámmal.) Nem mintha égtek volna a tettvágytól, életcéljukat sem az akták fölé görnyedve vagy azokat ide-oda tologatva látták beteljesedni – de jól hangzott egy-egy országos, megyei, de még akár helyi cím is – pótolta az amúgy már nem igazán meglévő birtok jövedelmét. Nagyjából ötven esztendőn keresztül tartott az adminisztrációnak ez a mesterséges felduzzasztása: kereslet is volt rá, s nagy lévén az ország, kínálat is. Aki tehette, az „valaki” lett. Minél hangzatosabb címmel.

Egészen a kilencven évvel ezelőtt bekövetkezett trianoni döntésig, amikor a sok ilyen-olyan címet viselő körül elfogyott az ország. Nem véletlen, hogy akkor lett hirtelen divatos a címek helyett a címzet. (Ha ma találták volna ki, virtuális, esetleg mátrixos címnek mondanák, de akkor találták ki.) Vagyis a kirakat, ami mögött nincs üzlet. Csak nézni lehet, bemenni nem. És húsz esztendőn át a címzetesek hada duzzadt – a címkórsággal vigasztalódó Horthy-rendszerben. (Nagyon kényesen ügyeltek arra, nehogy eltévesszék a fizetési kategóriákhoz járó „rangjelző” megszólításokat. Fölfelé mondjuk nem voltak olyan érzékenyek, de lefelé nagyon. Hogy egy ismert példát mondjak: Kosztolányi Édes Anna című regényében Vízy Kornélnak – s hites feleség lévén, nejének is – miniszteri tanácsos lévén a méltóságos megszólítás dukált. Ficsor erre külön fel is hívja az Anna figyelmét, amikor az beszegődik. Vagyis ha véletlenül kegyelmes asszonynak szólította volna munkaadóját, az jóindulatú lekezeléssel kijavítja, hogy ők csak méltóságosak. De a nagyságosra, különösen pedig a tekintetesre talán még a fejét is leharapja a mintacselédnek.)

Visszatérve a címzetességhez: mindenki tudta abban az időben, hogy ez csak a fülnek édes dallam, attól még, hogy valaki címzetes egyetemi tanár, zsebében nyugodtan fújdogálhat a szél. De a fülnek legalább jólesett. Aztán 1940 után a visszacsatolt területekre kirajzott a sok – keserű humorral ejtőernyősöknek mondott – címzetes, s ha nehezebb körülmények közt is, de ismét lett állás is a címek mellé. Mígnem a háború végén végleg elsüllyedni látszott a rang-, cím- és címzetszövevény.

Egészen a közelmúltig. Feltámadni látszik a címkórság: nézzünk csak bele egy-egy nyilvános tévévitába, de akár kollegiális összejövetelbe: az egy főre eső „valakik” száma (most az elnöki cím a trendi!) legalábbis kettő. Ehhez a visszatért divathoz járult még a figyelmetlenségből, a háttérismeret hiányából, de mindenekelőtt a stabilizált kétnyelvűség „áldásos átkából” fakadó gyakorlat, és máris futótűzként terjedt el a címzetes (tanári) állás fogalma! Románul ugyanis a véglegesített (meghatározatlan időre szerződött) tanárt titulárisnak mondják, a véglegesíthető (legalább négy éven át betonbiztos heti óraszámot jelentő) állásokra kiírt versenyvizsgát pedig titularizálásnak. (Amikor hemzsegett a préri a címzetes tanácsosoktól és címzetes államtitkároktól, a valódi állással rendelkező tanerőt nyilvános, rendes tanárnak mondták.)

És máris helyben vagyunk. Tudom, hogy a nyelv a jelentésváltozások révén is gazdagszik: a kaján ma már semmiképpen sem jelent testvérgyilkost, holott a Káinból ered, és az irombát sem az eredeti tiritarka, kendermagos jelentésében használjuk, hanem hangzásbeli hasonlóság miatt ugyanúgy, mint az otrombát, de a címzetes valódi jelentése még túl közeli, még sokan tudjuk és a fogalomzavart sokan szeretnénk elkerülni. Egyébként is: állítólag harcolunk a nyelv tisztaságáért, az ide-oda ferdítgetések kiküszöböléséért, de ha tudjuk azt, hogy nem tesszük a pungába a kitánca mellé az ábonamentet és a faktúrát, ha mezelurit kérünk a román eladótól és nem recseszusztőjátot, akkor a titulárist se fordítsuk címzetesnek, mert az épp az ellenkezőjét jelenti!