Brassói családtörténet – közéleti számvetéssel

Mina László l990 és 1996 között az RMDSZ Brassó megyei elnöke volt, az indulás és alapozás hőskorában a minálunk annyira hiányolt terepjárásban, bázismunkában kamatoztatta az informatika és rendszerkezelés terén felhalmozott szakmai tapasztalatait. S ezek a tapasztalatok, a műszaki-informatikai jártasság, a mérnöki egzakt alaposság a 442 oldalas könyv 106 dokumentumot tartalmazó DVD-mellékletéből is kitűnik. A családi, munkahelyi és személyes vonatkozású dokumentumok: levelek, iratok, fényképek mellett olyan helytörténeti kincseket is tartalmaz, mint például a brassói magyarság néma, de tömeges felvonulása, tüntetése 1990 februárjában az önálló iskolák érdekében, videofelvételen megörökítve.
Munkája első része eklektikus családtörténetnek is felfogható. A szerző szépapja a 18. század végén Görögországban született macedón kereskedő, lányának, unokájának az útja az ezredforduló táján már Kanadába vezet. Nagyjából ezek az idén hetvenéves Mina László könyvének tér-idő koordinátái, amelyeket az egymást követő nemzedékek életútjának, vándorlásainak, keveredésének, polgári és nemzeti öntudatának a kialakulása, közéleti szerepvállalásának a története kerekít ki.

A recenzens, aki fiatalkorában sokat forgolódott a brassói nagyüzemek világában, keresztül-kasul bejárva azt, néhány évtized távlatából is elismeréssel gondol azokra a műszaki értelmiségiekre, akik a nagyon nehéz hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években közéleti-kulturális szerepet is vállaltak. Számára az olvasmányosan, helyenként szépírói mívességgel megírt életútnak ezek a fejezetei az újratalálkozás és felfedezés személyes örömét is jelentették. Volt ebben a tarka, a természetes iparosodás és az erőltetett iparosítás nyomán összeállt világban faluról bejáró szakképzetlen fiataloktól vagy a kollektív elől menekülő idősebbektől, felszámolt városi kisiparosig, polgári státusból műszaki értelmiséggé átváltókig, deklasszálódott „osztályidegenekig” sokféle sors és életpálya: kisegítő és szakmunkások, mesterek, technológusok, mindenfajta ügyintézőkkel, kevés előre-, rengeteg hátramozdítóval együtt. A kor hivatalos frazeológiája szerint a munkásosztály volt a társadalom vezető ereje, és a párt ennek lett volna az élcsapata. Idáig az ideológia, a valóságot pedig illusztrálja egy tömör részlet a Mina László gyermekkorával kezdődő emlékezéseiből: „Még láttam, ahogy a Búzasoron gabonát árultak, de volt Lópiac, Csirkepiac és sok más. Lépcsőházunk ajtaja szemben volt a vásárcsarnok hátsó bejáratával, tehát a napi bevásárlást itt eszközöltük. De a polgári lét igényeit kielégítő heti bevásárlásra a nagypiacra mentünk minden pénteken, oda, ahol ma is piac van, a megyei tanács épülete mögött. Ez igazságügyi palotának épült a Monarchia korában, mögötte börtön. Benne rabok, akik élénk figyelemmel kísérték a rácsok mögül a piaci jöszménkedést. Mindig megborzongatott ez a látvány, nem tudtam elképzelni hatéves gyerekfővel, miért zárhatnak be valakit. Valahányszor gyári irodám ablakán kitekintettem, ugyanazt éreztem. Szögesdrót, őrház a kerítés felett, felfegyverzett katonával, aki időnként valami érthetetlen szöveget közölt száz méterre lévő társának. Kuncz Aladár meghatározásával élve, ez a gyár – és valószínűleg minden gyár – szigorított börtön volt egy látszólag kevésbé szigorú, Románia nevet viselő börtönben.” (Mindezekhez csak annyit, hogy a rácsok mögül a piaci nyüzsgésre sóvárgó rabok között egy olténiai cipészinas is kitekingetett, ugyanaz, akinek az arcképe, az idézet második felében, már az osztályvezető mérnök, szerzőnk irodájának a falát kellett hogy díszítse, kötelező erővel, hivatalból… Így cserélődnek fel a szerepek az idők során, esetünkben eléggé látványosan…)
Szó volt az előbb róla, hogy a kollektív gazdaságok köznyomora elől a falusi középnemzedék a gyárakban keresett magának egzisztenciát, menedéket. És míg az otthon maradt falustársak a mezőről hordták haza mindazt, ami a zsákokban, tarisznyákban elfért, a gyárakban a fusimunka élte a virágkorát: „Minden mesterségnek és szakmának megvolt a maga mestere, repedt autóalkatrész hegesztése, villanymotor újratekercselése, konyhaszék-barkácsolás, akkumulátorfeljavítás, és merem állítani, az ecsedi ószer semmi ahhoz képest, amit közel hét és fél ezer ember össze tud fuserálni.”
Ennyit mutatóban a hivatalos és a valóságos gyári világból. Idézhettünk volna a szekuritátés ankétok hangulatából is, a hetvenes évek végén ebből is kijutott a szerzőnek, amint a kikért és nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumai is bizonyítják. De a fő motiváció, a kötet terjedelmi súlypontja is ezt mutatja, nem a családtörténet, nem is a szakmai pályafutás, a gyári világ bemutatása, hanem a volt megyei RMDSZ-elnök számadása, ez lenne az igazán fontos. Az indulás túlzó optimizmusától a kiábrándulásig, a megkeseredettségig, végül pedig a félreállásig. Nem hazudhatott tovább demokráciát – írja – ott, ahol ez nincsen. A központi vezetés centralizációja ütközött össze a megyeiek önállósági igényeivel, személyi ellentétek, részleges kudarcok árnyékolták be a sok szempontból mégis eredményes kilencvenes évek brassói magyar érdekvédelmét és közképviseletét. Mina László jól dokumentáltan, de igen sokszor a személyes érintettség szubjektivitásával meséli el a történteket. A részleteket a brassóiak, barátai, munkatársai vagy ellenfelei a recenzensnél sokkal jobban tudják. Lehet tapsolni vagy hujjogatni, néha-néha csámcsogni is olvasás közben, megerősíteni vagy cáfolni a tegnapi és a mai politikáról itt leírtakat, de elhallgatni vagy lekicsinyelni azokat semmiképpen. Végezetül egy mondatot idéznénk a könyv hátsó borítójáról: „Brassó megye magyar kisebbsége történetének a megírása még várat magára.” Aligha hinnénk, hogy erre mostanság már sor kerülhet. De a számadások, összegzések, tehát az előmunkálatok ideje elérkezett. És ebben az alapozásban Mina László önéletírása gazdag forrásanyagával követendő példaként szolgál.

Mina László: Úton, Fulgur Kiadó, 2008

Krajnik-Nagy Károly