Az ördög ügyvédje és a tények

Azoknak, akik a nyílt elnyomás időszakában olvasták a művet, nem kell bizonygatnom azt, hogy milyen katartikus élményt jelentett. Sütő András 1970 előtti korszakáról kortársai sokat írtak, ezzel az időszakkal nem szándékozom foglalkozni, de nem hagyhatom szó nélkül Kuszáliknak az 1970 utáni – általam jól ismert – időszakkal kapcsolatos tévedéseit, inszinuációit. Az önmagát az ördög ügyvédjeként meghatározó Kuszálik hosszú oldalakon keresztül bizonygatja azt a koncepciós álláspontját, hogy Sütő Andrást a román kommunista hatalom részéről tulajdonképpen semmilyen retorzió sem érte. Ezzel szemben a nyolcvanas években már az is bűnnek számított, ha valaki baráti viszonyt ápolt a neves íróval. Állításomat saját szekuritátés megfigyelési dossziémból származó, a Maros megyei pártvezetésnek szánt jelentéssel támasztom alá, amelyet az akkori megyei parancsnok, Constantin Ioana vezérőrnagy jegyzett. A következőket állítja: \"a fentnevezett (Kincses Előd) a nacionalista megnyilvánulásairól ismert Sütő András íróhoz közel álló személy, családilag látogatják egymást és gyakran találkoznak más, külföldön és belföldön hasonló megnyilvánulású alakokkal, elsősorban a Magyar NK-ból.\" A parancsnok a jellemzést a következőképpen zárja: \"véleményünk szerint (Kincses Előd) ellenséges viselkedése és az a magatartás, amelyik jellemzi, nem egyeztethető össze a Maros Megyei Ügyvédi Kamara alelnöki tisztségével\". Ebből a tisztségemből Simion Cotoi kinyírásra szakosodott megyei párttitkár nyomására, le is váltottak, és helyettem egy olyan magyar kollégát választottak, aki nem volt Sütő András barátja. Azt is családi emlékeimből idézhetem, hogy édesanyánk 1989 nyarán lakása ruhásszekrényében rejtette el – az író kérésére – azokat az írásokat, amelyeket Sütő András meg akart óvni egy esetleges házkutatástól. A fordulat évének őszén pedig hetente látogatta a Sütő családot, és csak tőle tudhatta meg – telefonon – a Budapesten élő Ágnes lányuk azt, hogy apja egyelőre szabadlábon van, mivel Sütő Andrást telefonon külföldről nem lehetett hívni!

Számomra a legelfogadhatatlanabb kuszáliki okfejtés az 1990-es marosvásárhelyi fekete március történelemhamisító bemutatása. A szerző, aki Kolozsvárról származik, de akkor már évek óta Marosvásárhelyen élt, két olyan \"tekintélyre\" hivatkozik, akik történetesen Kolozsváron élték át a pogromkísérletet. A 218. oldalon a következőket olvashattam, Gáll Ernőtől: \"a pogrom, amelynek kockázatát – mint néhány nappal ezelőtt írtam – Sütő kész volt vállalni, kitört, és egyik áldozata éppen ő lett, akit félig agyonvertek és fél szemét is elvesztette\", és \"emlékezzünk csak Szabó Gyula mondására (1992-ből): aki bottal köszön, annak doronggal felelnek\". Kuszálik azzal is dicsekszik, hogy március 20-án nem volt ott a főtéren, mivel voksait \"a parlamentáris demokrácia elsőbbségét vallókra\" adja. Nota bene, abban az időben Romániának nem is volt parlamentje, a későbbiekben az általa létrehozott parlamenti rendszert maga Ion Iliescu volt államelnök is eredeti, \"originális\" demokráciaként határozta meg. Mi, vásárhelyiek, jól emlékszünk arra, hogy 1990 januárjától milyen magyarellenes uszításba kezdett az akkor egyetlen helyi román napilap, a Cuvântul Liber és a bukaresti televízió, noha akkor még szó sem volt a Kuszálik által elítélt február 10-i gyertyás-könyves tüntetésről. És azt is illene tudnia, hogy néhány román értelmiségi egy nappal azután, hogy 1989. december 26-án velünk együtt aláírta a Barátság platformját, a Papiu-gimnázium tanári szobájában létrehozta a Vatra Româneascát! Sütő András 1990. március 19-én nem \"bottal köszönt\", hanem az RMDSZ-székház előtt a lemondatásom ellen utcai tüntetésre készülő, elég jelentős számú magyart arról győzte meg: menjenek haza, mert nem akarunk erőszakos összecsapásokat. Ezt a köztudott, nagy nyilvánosság előtt történt Sütő-beszédet meg nem történtté tenni valóban csak egy ördög(i) ügyvéd teheti, egy igazi ügyvéd teljesen elveszítené a hitelét. Máig vallom: ha akkor Sütő András nem küldi haza a magyarokat, nem tudták volna fél szeme világától megfosztani. Meggyőződésem, hogy a szervezetten beszállított, leitatott parasztok semmit sem tudtak a gyertyás-könyves tüntetésről, és arról sem volt fogalmuk, hogy a fekete márciust – Bukarestből! – főleg azért szervezték meg, hogy a román közvéleménnyel el tudják fogadtatni a gyűlölt Szekuritáté visszaállítását.
Még egy tipikus, felelőtlen kuszáliki szurkapiszka: a Sütő András Baráti Egyesületről lábjegyzetben közli (223. old.): \"A Marosvásárhelyen 2008 júniusában létrehozott szűk körű társaság alakuló ülésén mérges vita alakult ki arról, ki a legérdemesebb az egyesület vezetésére\". Az egyesület alapító okiratát én szerkesztettem, ott voltam az alakuló ülésen, egyáltalán nem volt vita arról, hogy ki legyen az elnök, mindnyájan az egyesület megalapításának ötletgazdáját, Sütő régi barátját és harcostársát, Nagy Pált kértük, hogy vállalja el e tisztséget, amit rövid szabódás után meg is tett. Kuszálik a rá jellemző kedvességgel még azt is hozzáfűzi, hogy e kis epizódhoz illő a közismert mondás: \"a nagy emberek sírján dudva terem és barátok\". Végezetül felteszem a kérdést: ki itt a dudva és ki a barát?

Kincses Előd (A szerző marosvásárhelyi ügyvéd)