Az elűzött generáció

Akkor, akik közvetlenül részt vettünk az eseményekben, láttuk a Sütő András ellen elkövetett gyilkossági kísérletet, és azt, ahogy a Vatra Românească egyik prominens vezetője „nagy keggyel kimentette” emberei kezei közül neves írónkat, hogy „csak szeme világát” veszítve, haláláig félelemben éljen tovább. Mi, azok a fiatalok, akik Budapestre „menekültünk”, akkor azt gondoltuk, talán soha nem térhetünk haza, új életet kell kezdenünk, építenünk magunknak idegen földön. Nem is álmodtuk, hogy nyíltan beszélhetünk majd egyszer itthon is ezekről a fájdalmas emlékekről, követelhetjük az akkori sötét erők megnevezését és megbüntetését!

Forgatókönyv pogromra

Azokét a sötét erőkét, akik a romániai forradalom kitörése után rögtön azon törték a fejüket, hogyan tarthatnák meg a 40 év félelmével szerzett előjogaikat, és akik kiötlötték a vásárhelyi események forgatókönyvét. Megkockáztatom, mert később magyarországi katonai szolgálatom alatt volt lehetőségem ottani szakértőkel beszélni erről: a forgatókönyvben az is benne volt, hogy amennyiben eszkalálódik a konfliktus, és egy egész Erdélyre kiterjedő kisebb polgárháború alakul ki, a káosz ideje alatt – a nemzetközi beavatkozásig – hogyan mészároltak volna le több száz magyart, és miként kényszerítették volna az erdélyi magyarok százezreit menekülésre az országból, akik javaikat, ingatlanjaikat hátrahagyva menekültek volna. Így többnyire a vásárhelyi fiatal generáció menekült nagy számban. De vajon lélektanilag hogyan hatottak a vásárhelyi események az akkor még közel kétmilliós erdélyi magyarságra?

Ezek a sötét erők hatalmasat profitáltak az eseményekből: csúcspolitikusok, nagy kaliberű vállalkozók, neves, megfizetett szakértők váltak belőlük, miközben az én generációm, az akkori 18–23 év közötti korosztály erdélyi magyarjai ezresével indultak el új otthont keresni, szétszéledve a nagyvilágba. Nem ok nélkül. Az én anyámnak például fél évig telefonálgatott egy román férfi, hogy hiába úsztam meg a forradalom előtt, esti főiskolára való beiratkozással a katonaságot, most úgyis visszatoloncolnak majd Pestről, és a bányában fogom végezni a katonaságot, de előtte börtönbüntetésemet is letöltöm a vásárhelyi utcai harcokban való részvételem miatt.

Azt is készségesen javallotta, hogy menjek minél távolabbra, lehetőleg Kanadába, és akkor talán nem ér utol a román „igazságszolgáltatás” keze, mert szerinte Budapestre is elér, onnan pedig úgyis visszatoloncolnak. Ne feledjük: 1990-ben jártunk, és a 40 év alatt kialakított félelem légköre, a posztkommunista vezetés, a szomszédok besúgásától való rettegés, megfélemlítés légköre kiválóan működött; engem húszévesen is megfertőzött ez a hangulat, két és fél évig nem mertem hazalátogatni a szülőföldemre!

A vásárhelyi eseményekre mondhatni szisztematikusan ráépítették a Ceauşescu-éra félelemmechanizmusát, hiszen Julius Caesar óta tudjuk, hogy az ősvágy mellett az ősfélelem a leghatásosabb eszköz az elvtelen, aljas hatalommegtartás kezében. Kiktől féltek legjobban az akkori szekus főnökök az erdélyi magyar értelmiségen kívül? A fiatal korosztálytól, hiszen ebben a nemzedékben egyrészt még nem tudott kicsírázni a 40 éves kommunista rendszer megfélemlítési módszere, másrészt egy nagyszámú generációval volt dolguk. (Ne feledjük, hogy az 1967–73 között született korosztály volt a legnépesebb az erdélyi magyarság körében is!)

Sötét erők túlsúlyos befolyása

Sokan voltunk és erősek, összetartók, hiszen ma is élő barátságok léteznek olyan iskolatársak, barátok között, akik Budapest után Svédországban, Németországban, Kanadában, Amerikában kezdték újra és állták meg a helyüket. A sötét erőknek akkor sikerült lerombolni az erdélyi magyar fiataloknak a romániai demokrácia kialakulásába, jogaik kivívásába vetett hitét, és szisztematikusan elüldözték őket. Akkor sem Erdély vagy a Székelyföld függetlenségét követeltük, ahogy most sem.

Ma is ugyanazért folyik a harc, ezért nem szabad újra meghátrálnunk, mert a mi jogos igényeink, tisztességtelenül elkobzott, elorzott javaink, életterünk védelme az ő félelemmel bevezetett előjogaik elmúlását jelenti! Ne legyenek illúzióink, ne gondoljuk, hogy ma nem a fiataljaink elüldözése a céljuk, mostanság a gazdaság válságának kihangsúlyozásával, a magyar állami vezetők lejáratásával, „elüldözésével”, a Székelyföld gazdaságának, infrastruktúrájának visszaszorításával, pénzügyi gondokkal riogatva a fiatalokat.

Vajon miért nem készült soha statisztika arról, hogy hány erdélyi magyar fiatal kezdte újra az életét külföldön 1990 márciusa és 1996 között? Ugyanis ilyen hosszú ideig tartott a román politikában és a sajtóban a „sötét erők túlsúlyos befolyása”. Ma is megvan a befolyásuk, ma is kemény gazdasági háttérrel rendelkeznek – az egyetlen különbség, hogy az erdélyi román nép megjárta magát Budapesten, Párizsban, Londonban, és többségük most már nem olyan szinten befolyásolható, mint azok, akik maximum a Ceauşescu-propaganda híradásaiból tudtak a világeseményekről tájékozódni. Viszont az 5-6 éves időszak bőven elegendő volt a hatalomba való beágyazódásukra, az erdélyi magyar kompromisszumok kikényszerítésére, stratégiai privatizációkra, egyházi javaink visszaszolgáltatásának elodázására, és nem utolsósorban a mi részleges önfeladásunkra!

Újra mondom, hogy meghallják, akiknek kell: ne legyenek illúzióink, ezen sötét erők nem tűntek el, most is jelen vannak. Tudjuk, hogy a háttérből ők szervezték a csereháti eseményeket, ortodox templomok engedély nélküli építéseit, a közelmúltban a sepsiszentgyörgyi tüntetéseket és sok mást. Jelenleg éppen a Hargita megyei románság előjogait féltik, lásd a maroshévízi románok gyűlésén folytatott ellenkampányt, gyűlöletszítást; félelmükben újra a buta, hazug félelemkeltéssel élnek. Aki hallgatta és olvasta az utóbbi hetek román médiáját, az tudja, miről beszélek: még a népszerű zenerádióban, az Europa FM-n is diszkrét magyarellenes vélemények hangzottak el 98 százalékban.

Egyetlen, Budapesten élő román hölgy telefonált, aki elmondta, ott senkit nem zavar, hogy ő kitette a román zászlót, és hogy egyik szomszédja piros-sárga-kékre festette a házát. A több tucat román – közöttük szép számban erdélyi – betelefonáló „túlzott” kisebbségi jogainkat nehezményezte, egy román férfi pedig – aki állítása szerint részt vett a ’90. márciusi eseményekben – azt hangsúlyozta, hogy ők is, de mi magyarok is ugyanolyan manipuláció áldozatai voltunk. Szerinte az „UDMR” most is manipulálja a magyarokat, más kisebbségnek nincs saját parlamenti pártja, és most sem tanultunk, túl sokat tüntetünk, követelünk és visszaélünk a többségi nemzet türelmével. Hát itt tartunk jelenleg, hogy még a 20. évforduló tiszteletére bemutatott közös vásárhelyi román–magyar előadáson is azt mondja egyik színész: „Am fost cu toţii manipulaţi!” (Valamennyiünket manipuláltak!)

Nem maradhat el az őszinte szembenézés

Több bolyais osztálytársammal ott voltam, átéltem az eseményeket, és az elüldözött Kincses Elődhöz hasonlóan biztosan állítom: az ottani magyarokat akkor senki nem manipulálta, spontán szerveződtek meg saját életük és családjuk védelmében. Egyik szomszédom 17 éves kislányának és barátjának fejét például azért törték össze meglett román férfiak, mert március 20-án az iskolából hazamenet – mit sem sejtve a készülődő, felhergelt vérszomjasokról – vidáman kacarászva magyarul szólaltak meg.
A sötét erők most más módszerekkel dolgoznak: pénzzel, gazdasági hatalommal, az ortodox vallás és ezáltal egyes állami vezetők segédletével. Szervezkednek, manipulálnak, mert ők bennünk mindig veszélyforrást látnak. Akkor is, ha feladunk mindent, ha teljesen meghátrálunk, számukra pusztán a létezésünk veszély, így ha nem a 21. században és nem Európa közepén élnénk, akkor szisztematikusan kiirtanának. Mint ahogy a szerbek tették Boszniában Európa szeme láttára.

Éppen ezért a képviselőinknek le kell vonniuk a tanulságot. Álljon oda egy emberként minden erdélyi magyar vezető a kezdeményezéshez, fogjon össze, félretéve kicsinyes ellentéteket, sértődöttséget, és ne hátráljunk tovább, hozzuk ki a fényre a sötét erőket, nevezzük meg a felelősöket, mert csak akkor van esélyünk, hogy eltűnjenek, mi pedig fejlődjünk, szaporodjunk a szülőföldünkön. Az őszinte szembenézés, a Görgény-völgyi emberek uszítóinak, Vásárhelyre beszállítóinak megnevezése, megbüntetése nélkül nem lehetséges sem igazi feloldozás, sem békés együttélés.

Az én generációmnak már 14–18 éves gyerekeik vannak. Ugyan mit mondhatnánk nekik, ha hazalátogatnak, vagy végleg hazajönnének? Miután jogos menekültügyi kérelme alapján sokakat befogadták Európa és Amerika demokráciái, most mondják azt, hogy azért kerestek más hazát, mert őket is manipulálták, és hogy a jogos önvédelemből életüket védelmezőkként ugyanolyan felelősök voltak, mint a vérszomjas, gyűlölködő támadók? Eljött az idő, hogy európai képviseletünket latba vetve, parlamenti és külügyi képviselőink, jóakaróink segítségével erősen és határozottan kérjük a felelősök megbüntetését. Kérjük Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben, Washingtonban, mindenütt, ahol kell és lehetséges. Mindezt több tízezren várják – beleértve azok gyerekeit –, akiket az akkori sötét erők forgatókönyve alapján elüldöztek, menekültté kényszerítettek.

Szerző: Lázár Ferenc