Az iszlám nélkül szegényebb lenne a nyugati civilizáció

– A közelmúltban Kolozsváron tartott előadásán azt mondta, az általánosan elfogadott vélekedéssel ellentétben a nyugati civilizációnak nem két, hanem három gyökere van: a zsidó hagyomány, a kereszténység és az iszlám, s ez utóbbi nélkül más volna a Nyugat. Miben lenne más?

–Az iszlám jelen volt az Ibériai-félszigeten, Szicíliában és a Balkánon. A maga idején, bár nem szeretek fejlettnek vagy kevésbé fejlettnek minősíteni egy civilizációt, az iszlám a világ egyik vezető vagy a vezető civilizációja volt a tudományok és a gazdaság szempontjából is. Amikor a legnagyobb európai városok lakossága néhány tízezer volt, Bagdadot vagy Damaszkuszt több százezren lakták. Hihetetlenül fejlett volt a kereskedelem, a kézműipar, nem beszélve a tudományokról. Fénykorában az iszlám nagyon sokat tett hozzá az egyetemes emberi civilizációhoz. Ezt követően egyfajta stagnálás állt be az iszlám civilizációban azzal párhuzamosan, hogy a Nyugat a dinamikus fejlődés útjára lépett, megindult a kapitalizálódás. Ez a muszlim keserűség az oka, hogy anno, amikor a Nyugat még sehol sem volt, az iszlám jelentette a civilizációt, ám napjainkra ez megfordult. Egy francia orientalista, Maxime Rodinson kimutatta, hogy a kapitalizációnak a csírái a középkori iszlámban is megvoltak. A kérdés az, hogy az a fajta dinamikus fejlődés, ami a nyugati civilizációban bekövetkezett, az iszlámban miért nem következett be? Szerintem ennek az oka az volt, hogy az iszlámban is megvoltak a racionalista tendenciák, de ezeket az iszlám ortodoxia háttérbe szorította. Öszszefoglalva: az iszlám nélkül a nyugati civilizáció szegényebb lenne.

–Úgy tűnik, hogy jelenleg is hasonló folyamat zajlik, mintha most is egyre inkább a konzervatív, sőt fundamentalista körök kerülnének túlsúlyba, válnának hangadóvá. Még az arab tavasz is ebbe az irányba mutat.

dr. Rostoványi Zsolt
1952-ben született Pécelen. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott 1975-ben, majd a világgazdasági tanszéken helyezkedett el. 1990-ben a nemzetközi kapcsolatok tanszék vezetője lett. Négy cikluson keresztül volt dékán. 2011-ben a budapesti Corvinus Egyetem rektorává választották. Több mint 250 publikációja jelent meg. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.–Erre találták ki azt a metaforát, hogy az arab tavaszt iszlamista ősz követte. Bizonyos radikalizálódás kétségkívül tapasztalható, vagy legalábbis a radikálisok hangja a legerősebb. Az a baj, hogy az egész iszlámot a radikálisok tematizálják. Ebben szerepe van a médiának is, mert ezeknek az eseményeknek van hírértékük. Az nem hír, hogy egy muszlim rendesen végzi a dolgát valahol Európában, ha azonban valahol felgyújtanak vagy felrobbantanak valamit, már igen. Az arab tavasz első hónapjaiban nem voltak jelen az iszlamisták. A fiatalok nem iszlamista, hanem szociális és politikai jelszavakkal mentek ki az utcára. Néhány hónap elteltével azonban megjelentek az iszlamisták, s a legtöbb helyen, ahol választások voltak, ők kerültek hatalomra. Sokan emiatt beszélnek radikalizálódásról, bár én ezt fenntartásokkal kezelem, mert az iszlamisták sem egységesek, az iszlamizmus esetében sem lehet általánosítani, köztük is vannak mérsékeltek és radikálisok. Egy amerikai iszlámszakértő, Daniel Pipes azt mondja, nem lehet különbséget tenni az iszlamizmus pereme és főáramlata között, ahogy szerinte a nácizmus esetében sem lehetett ilyen különbséget tenni. Szerinte minden iszlamista potenciális gyilkos. Ezzel én messzemenően nem értek egyet, az iszlamizmus ugyanis rendkívül differenciált, akárcsak az iszlamista szervezetek. A Hamaszon és a Hezbollahon belül nagyon komoly viták vannak a követendő stratégia tekintetében, az Egyiptomban hatalomra került Iszlám Testvérek pedig kifejezetten mérsékelt álláspontot foglal el. Szerintem az iszlamizmus fő áramlata napjainkban már mérsékelt.

–Mit jelent tulajdonképpen az iszlamizmus? Az általános interpretáció egyfajta vallási radikalizmusként, iszlám ultrakonzervativizmusként értelmezi.

–Az iszlamizmust sokan az iszlám fundamentalizmussal azonosítják. Az iszlamizmus az állam, a társadalom iszlamizálását tekinti céljának. Azt is mondják rá, hogy politikai iszlám, ideológia, de mozgalom is, mely az iszlám állam megvalósítására törekszik. Nehéz válaszolni arra, hogy mi valójában az iszlám állam, van-e olyan, hogy iszlám gazdaság. Ezek jelszavak, melyeket zászlajukra tűznek az iszlamista mozgalmak. Az iszlamizmus az 1967-es izraeli–arab háború után jelentkezett, s eleinte az iszlamista szervezetek jellemző módon radikálisak voltak, mostanra azonban sokkal mérsékeltebbé váltak, elfogadják a politikai játékszabályokat, és betagozódnak az adott ország politikai rendszerébe. A Hezbollah például indult a libanoni választásokon, bejutott a parlamentbe, a Hamasz megnyerte a választásokat, a Muszlim Testvérek úgyszintén. Szakértők körében komoly vita folyik arról, mit lehet kezdeni az iszlamizmussal, hogyan lehet úgymond pacifikálni. Megítélésem szerint hagyni kell, hogy pacifikálódjon, hogy politikai szervezetté alakuljon át. Ahogy vannak kereszténydemokrata vagy keresztényszocialista pártok, miért ne szolgálhatna politikai szervezetek alapjául az iszlám is?

–A sajtóban rendszeresen jelennek meg olyan hírek, melyek azt sugallják, hogy a muszlimok nem tudnak vagy nem akarnak beilleszkedni a nyugati társadalomba. Ez a nyugati kultúra és az iszlám értékrendje közötti összeférhetetlenségből fakad, vagy inkább szociális, gazdasági okai vannak?

–Azt gondolom, hogy mindkettő. Ugyanakkor nem lehet általánosítani: vannak, akik be akarnak illeszkedni, és vannak, akik nem. A másságot úgy éljük meg, hogy mindenki, aki más, az egyforma, holott ez nem így van, a másság differenciált. Az elmúlt években elég sok erre vonatkozó felmérés készült, arról kérdezték a muszlimokat, hogy elkülönülten szeretnének élni az adott társadalomban, avagy nem. Milyen szomszédságot szeretnének: csak muszlim szomszédokat vagy muszlimokat és németeket vegyesen? A nagy többség vegyes szomszédságot szeretett volna, ami meglepetésként érte a kérdezőket, mert nem ilyen válaszokra számítottak. Akadnak persze, akik elkülönülten akarnak élni, és tetten érhető egyfajta gettósodás, ám ennek az is az oka, hogy az őshonos lakosság egy része nem szívesen látja őket. Óhatatlanul vannak az emberekben fenntartások, intolerancia a mássággal szemben, mely szélsőséges esetben xenofóbia, iszlamofóbia formáját öltheti. Megfigyelhető ez még a liberalizmus fellegvárának tekinthető Hollandia esetében is, ahol Geert Wilders elégetné a Koránt, az általa vezetett holland Szabadság Párt pedig elképesztő módon iszlámellenes. A problémák kiélesedéséhez leginkább mindkét oldal fundamentalistái járulnak hozzá. Mindkét közösségnek a saját szélsőségeseit kellene megfékezni ahhoz, hogy mérsékelni lehessen a konfliktusokat. Másrészt ez nemcsak vallási és kulturális probléma, hanem szociális és gazdasági is, tehát komplex módon kellene kezelni. A Párizs külvárosaiban élők szociális mutatói nagyságrendekkel rosszabbak, mint az őshonos lakosságé, munkát nehezebben találnak. Fontos felismerni, hogy ez nemcsak muszlim, hanem Európában általános bevándorlóprobléma, ugyanis azok az afrikai és ázsiai bevándorlók, akik nem iszlám vallásúak, hasonló gondokkal küszködnek. Azért kapcsolják ezt előszeretettel a muszlimokhoz mert ők a leginkább láthatóak, magas minarettjeik vannak, a ruházatuk alapján könnyű felismerni őket.

–Az iszlámban, pontosabban az iszlám követőinek megnyilvánulásaiban tetten érhető egyfajta brutális, agresszív attitűd. Gondolok itt például a nőkkel való bánásmódra vagy azon reakciókra, melyeket a Mohamed-karikatúrák váltottak ki. Mennyire vallású gyökerű mindez?

–Szerintem egyáltalán nem a vallásból fakad, legfeljebb a vallás egyfajta értelmezéséből. A Koránban nem találhatóak a nőkkel szembeni brutalitásra vonatkozó idézetek. Ennek kapcsán leginkább a tálibokat szokták emlegetni. Annak, amit a tálibok csináltak, a valláshoz vajmi kevés köze volt, annál több az afganisztáni törzsi hagyományokhoz. Természetesen nem mondom, hogy nincs olyan, aki az iszlámot értelmezi így, de ez egy kisebbség, a nagy többség messzemenően elítéli az ilyesmit. Azt gondolom, hogy a többség interpretációját kell a fő áramlatnak tekinteni. A nőkkel szembeni brutalitást elfogadhatatlannak tartom, és a muszlimok elsöprő többsége is így gondolja ezt.

–Miért gondolja azt, hogy az Európai Unió számára hasznos volna Törökország csatlakozása?

–Az oszmán birodalom romjain Kemál Atatürk vezetésével létrejött modern török nemzetállam a saját identitását a nyugati civilizáció részeként határozta meg. A NATO tagjaként Törökország máris a nyugati szövetségi rendszer része, és stratégiailag rendkívül fontos helyen fekszik, ugyanis tőle keletre és délre válságövezetek sora helyezkedik el. Egyáltalán nem volna szerencsés, ha ezek átterjednének az Európai Unióra, Törökország pedig ütközőzóna szerepet tölt be. Az országnak jelenleg iszlamista vezetése van, amely kifejezetten mérsékelt irányvonalat képvisel, ám csírájában léteznek olyan radikális mozgalmak, amelyekről félő, hogy erőre kapnának, ha az EU hátat fordítana Törökországnak. Nem állítom, hogy nem sorakoztathatóak fel ellenérvek, azt is el tudom fogadni, ha valaki ellenzi Törökország EU-tagságát, ám számomra több a mellette szóló érv. Tény, hogy Törökország felvétele esetén az európai identitást át kellene értelmezni, mivel az EU legnépesebb állama egy iszlám ország lenne. Ez nem feltétlenül esik egybe az alapító atyák elképzeléseivel, ámbár ez már a jelenlegi EU-ra is érvényes.

–Mi fordította az érdeklődését az iszlám felé?

–Mindig is érdekelt a mesés Kelet, az Ezeregyéjszaka, olvastam Germanus Gyula könyveit. Tanulmányaim befejeztével lehetőségem adódott arra, hogy ösztöndíjjal Egyiptomba menjek. A végső lökést az adta, hogy beleszerettem az országba, Kairóba. Közgazdászként az arab és az iszlám világ gazdasági kérdéseivel kezdtem el foglalkozni, s rádöbbentem, hogy az iszlám nélkül ezek értelmezhetetlenek. Ahogy belemélyedtem, egyre jobban megtetszett a téma, s aztán ott is ragadtam.