2012. április 06., 10:172012. április 06., 10:17
Az Európai Unió alapjogi chartája kimondja, hogy „az Unió az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul, a demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodik”.
Mivel pedig a méltósághoz való jog nem csupán egy absztrakt alapérték, az alapjogi szerződés részes államai arra vállaltak kötelezettséget, hogy saját belső jogrendjükben a polgáraik méltóságának, becsületének és jó hírnevének védelmére alkalmas intézményeket és eljárásokat bocsátanak a jogkeresők rendelkezésére.
Az alapjogi chartában deklarált emberi jogok nyernek konkrét megfogalmazást az alkotmány alapvető jogokat és kötelezettségeket meghatározó rendelkezéseiben, és ennek tesz eleget a közelmúltban hatályba lépett új román Polgári törvénykönyv (Ptk) is, mely külön fejezetet szentel a személyiségi jogok védelmének. Az új kódex 72. cikkelye szavatolja az emberi méltósághoz, a becsülethez és a jó hírnévhez fűződő jogokat, és mindenkit kötelez e jogok tiszteletben tartására. A törvény biztosítja a kellő jogalapot személyiségi jogaink védelmére, de a helyenként elvont és általános normák, melyeket a bírói gyakorlat fog tartalommal megtölteni, a hatékony alkalmazás céljából már most szükségeltetnek néhány szakmai értelmezést és pontosítást.
Az emberi méltóság olyan minimális elismertséghez való joga az embernek, hogy emberi mivoltát senki ne vonhassa kétségbe, s az ezzel járó kötelező tiszteletet a maga számára mindenkitől megkövetelhesse. Némiképp konkrétabb a becsület fogalma, melynek lényege a személy társadalmi megítélését kifejező értékítéletek összessége, a hírnév pedig a társadalmi gyakorlatban keletkezik, él, létezik, tehát emberi tudattartalom. A jó hírnév védelme a természetes és a jogi személyeket egyaránt megilleti.
A becsület megsértése akkor következik be, amikor a véleményt alkotó által megfogalmazott értékelések nem valósak, torzak vagy következetlenek, illetve ha a közmegítélés szerint a valótlan tényállítás alkalmas arra, hogy a sértett társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolja. De a határvonal meghúzása nem mindig könnyű, hiszen a véleménynyilvánítás szabadságát az alkotmány és a Polgári törvénykönyv is elismeri (Ptk. 70. cikk), minek folytán a negatív értékítélet önmagában attól még nem jogsértő, ha az érintettre nézve sérelmes, illetve ha azzal nem mindenki ért egyet.
A közlés csak akkor válik jogellenessé, ha az értékítélet nem felel meg az ítéletalkotás általánosan elfogadott logikai szabályainak, és valótlan tényt állít, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. A vélemény elbírálása szempontjából tehát nem annyira a sértett személy érzékenysége, mint inkább a tényállítások valóságtartalma a mérvadó. Nyilván nem felel meg az elvárásoknak az olyan értékítélet hirdetése, amely önkényes, túlzó, indokolatlanul bántó, lealacsonyító, ok nélkül becsmérlő, vádaskodó.
Bár a törvényhozó nem kívánta meghatározni az előfordulható esetek körét, nyilvánvaló, hogy a becsületet sértő és hírnévrontó elkövetés módozatait a legtágabb értelemben kell felfogni, amely magában foglalja a gondolatkifejtés minden alkalmas módját, a tipikus, szóban vagy írásban történő információátadás mellett a rajz, ábra, fotó, gesztus stb. útján való kifejezést is. A hírnévrontás mástól szerzett ismeretek továbbadásával is megvalósulhat, mint ahogy az sem feltétele, hogy széles körű terjesztésre kerüljön sor, egyetlen alkalommal való továbbadás is megvalósíthatja a becsületsértést.
A jogsértés megvalósulása szempontjából a híresztelő vétlensége, jóhiszeműsége is közömbös, ennek jelentőséget csak a jogkövetkezmények megállapításánál tulajdoníthatnak a bíróságok. Sajátos esetben a hírnévrontás hallgatással is bekövetkezhet, amennyiben ez a magatartás alkalmas a valóság meghamisítására. Klasszikus példája ennek, amikor tudatják, hogy egy személy ellen büntetőeljárás indult, de azt már nem, hogy az számára kedvezően, felmentéssel zárult.
A magánélethez fűződő jog (Ptk 71. cikk) annak a társadalmi elismerését fejezi ki, hogy mindenkinek alanyi joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását, levelezését és magánbeszélgetéseit tiszteletben tartsák, valamint a személyével kapcsolatos információk fölötti autonómiára is. A magánlakás e jogszabály értelmében minden olyan helyiség, amely magánszemély életvitelét biztosító tartózkodási helyül szolgál, tekintet nélkül a használat jogcímére és a lakás céljára szolgáló helyiség jellegére.
A háborítatlan magánélet jogát biztosítja a személyi titokvédelemről szóló szabály is (Ptk. 74. cikk), miszerint minden természetes személy maga jogosult rendelkezni személyes adatairól, s a belátása szerint tárja fel, vagy tartja titokban személyi adatait mások előtt. A védelem kiterjed az életvitel során keletkezett valamennyi bizalmas információra. Ilyenek például a lakáscímek, telefonszámok, e-mail címek, személyes okmányok és kéziratok vagy az egészségi állapothoz fűződő adatok, mint diagnózis, orvosi kezelés, stb.
Ez azt jelenti, hogy személyes adatokat csak az adott személy előzetes hozzájárulásával szabad felhasználni, illetve ki-ki maga dönt arról, hogy mely adatokat kinek ad meg, enged át. Személyiségi jogot sért, aki illetéktelenül jut más személy magánéleti adatainak birtokába, azokat jogosulatlanul nyilvánosságra hozza, vagy velük egyéb módon visszaél. Az új kódex a képmás és hangfelvétel oltalmát is szabályozza (Ptk. 73. cikk), ami azt jelenti, hogy alapvetően mindenkinek alanyi joga eldönteni, kívánja-e, hogy róla vagy hangjáról felvétel készüljön, s ha igen, a már elkészült felvétel kerüljön-e és hogyan a nyilvánosság elé.
A személyiségi jogok védelmére a törvény sajátos, vegyes jellegű jogkövetkezményeket helyez kilátásba (Ptk. 253. cikk). Így a jogaiban sértett személy az eset körülményeihez képest követelheti: a jogsértés tényének bírósági megállapítását; a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől; a sérelmes helyzet megszüntetését és a megelőző állapot viszszaállítását; az elmarasztaló bírósági határozat közzétételét a jogsértő költségén vagy bármilyen egyéb, az okozott sérelem jóvátételét szolgáló intézkedést.
A jogi norma itt is példálózó jelleggel nevesíti a lehetséges jogkövetkezményeket, teret engedve a bíróságoknak a jogfejlesztő kiegészítésekre. A szankciók sokféleségét egyrészt a személyiségsértő magatartások rendkívüli sokfélesége (indítékuk, célzatuk, súlyuk, következményük alapján) indokolja, másrészt pedig a megsértett személynek biztosít szélesebb választási lehetőséget. A sértett ugyanis maga dönt arról, hogy érvényesít-e személyiségi igényt, és ha igen, akkor a törvény által felkínált lehetőségek közül melyiket tartja sérelme orvoslására a legalkalmasabbnak. Öszszetett a Ptk. szankciórendszere olyan értelemben, hogy a személyhez fűződő jog konkrét sérelmének jellegétől függően a meghatározott szankciók közül egyet, többet vagy valamenynyit is alkalmazni lehet párhuzamosan, az eset körülményeihez képest.
A vétkesség és felróhatóság megállapítása esetén a sértett kérésére a bíróság pénzbeli elégtételt jelentő kártérítésre is kötelezheti az elkövetőt. Ez esetben viszont – mivel a „személyi kár” mértéke pénzben nehezen pontosítható – a kártérítés sem lehet a sérelemmel pontosan egyenértékű. Az ilyen nem vagyoni kártérítés funkciója ezért nem az orvoslás vagy elégtétel, hanem a jogsértő magatartás felróhatóságának fokához mért kárpótlás, egyfajta jóvátétel (kompenzáció).
A bíróság a kártérítés mértékét az eset öszszes körülményeire, a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására tekintettel állapítja meg. A személyiség elleni súlyosabb jogsértések eseteiben a jogkövetkezmények kiegészülhetnek más jogágak (például büntetőjog vagy szabálysértési jog) szerinti szankciókkal is, mert az emberi méltóság védelme az egész jogrend feladata, eszközrendszerében pedig a polgári jog csak az egyik összetevő.
Gulyás József
A szerző nagyváradi jogtanácsos
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok