2011. november 18., 11:542011. november 18., 11:54
A kötet ugyanis azt tárja az olvasó elé, hogyan teszi egyre mohóbbá és gátlástalanabbá az egyre nagyobb hatalom a főszereplőt, aki kicsiben kezdi a politizálást, de aztán egyre magasabbra tör. A múlt hétvégi Nagyváradi Könyvmaratonon bemutatott mű címe önmagáért beszél: Székely az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynak címzett beismerő vallomás formájában írta meg művét, amelyben a főszereplő egyes szám első személyben ismerteti élettörténetét az ügyészekkel, nyolcvanas évekbeli egyetemi diplomaosztójától egészen addig, amíg az ország első embereként kénytelen szembenézni múltbeli tetteinek következményeivel.
A történetet az teszi különlegesen hátborzongatóvá, hogy – mivel tudjuk, hogy a szerző bihari parlamenti képviselőként, majd államtitkárként hosszú ideig belülről tanulmányozhatta a politikai rendszer természetrajzát – a nyilvánvaló túlzások és dramaturgiai szempontok miatt alkalmazott fordulatok ellenére teljes mértékben hihető, hogy a politika valóban olyan ocsmány módon működik, ahogy az a könyvben olvasható. Erre reflektál Székely is az előszóban, amikor arról ír, hogy könnyed olvasmánynak szánta ugyan a regényt, de ahogy a történet kerekedett, az végül a politika világának sötét lenyomatává vált.
A feljelentés valójában nem más, mint a rendszerváltás óta eltelt huszonegy év történetének szikár, sallangmentes stílusú bemutatása egy olyan személy szemszögéből, aki eleinte csak sodródva, majd az eseményeket közvetlenül is irányítva válik saját bukásának okozójává. Betekintést enged mind a rendszerváltást megelőző időszak mindennapjaiba, ahol nyomon követhetjük, hogyan válik a kezdetben idealista, fiatal mérnök a diktatúra hatására opportunista meghunyászkodóvá, majd az átmenet évei következnek, végül pedig szinte történelmi pontossággal szembesülünk az elmúlt tíz-tizenöt év történéseivel – azok egyik főszereplőjének és alakítójának bőrébe bújva.
Megismerjük a politikai fordulatokat előidéző, kezdetben kicsiny, majd egyre nagyobb árulások mozgatórugóit, és a mai politikai élet számos szereplője is visszaköszön a lapokról. Igaz, álnéven, de aki jártas a napi politikában, az játszi könnyedséggel fejti meg, kit rejtenek az olyan nevek, mint a Megállj Gábor tábornok vagy a Patapiosz Hóra, esetleg a Pávai Hadrián. A mű egyébként természetesen Romániában játszódik, ez egyértelművé válik mind a politikai események leírásából, mind a szereplők nevéből, így nem zavarhat meg senkit az ország megnevezéseként használt Tranzícia: 1990 óta már közhellyé vált, hogy Romániában permanens átmenet zajlik, elindultunk valahonnan, de nem egészen tudjuk, hova tartunk, ezért permanens átmenetiségre ítéltettünk.
Kissé megdöbbentő egyébként, hogy a szerző számos, valóban megtörtént eseményt is beledolgozott a történetbe, függetlenül attól, hogy saját pártja, az RMDSZ vagy más román alakulatok sötét ügyleteiről van szó. Így a kötet lapjairól visszaköszön az, ahogy a bihari RMDSZ fölött átvette a hatalmat egy gazdasági klikk, a szintén Bihar megyei berettyószéplaki olajfinomító körüli botrányok is megelevenednek, és a mai kormánypárt, a PDL számos disznósága is felelevenítődik. Mindezek persze nem konkrét történésként említődnek meg, hanem a fiktív főszereplő karriertörténete során, ahogy kisstílű, vidéki pártfinanszírozó oligarchából az ország teljhatalmú urává válik.
Székely nem sajnálta a humort egyébként sötét hangulatú regényéből, a találó álnevek mellett olyan, megkapóan őszinte pártelnevezésekkel találkozunk, mint a Saját Érdek Pártja vagy a Daliás Árulók Pártja. A regény zárásából ugyanakkor a szerző talán már naivnak mondható optimizmusa világlik ki. Az ő következtetése szerint ugyanis a gátlástalan harácsolás és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás óhatatlanul bukáshoz vezet – ami nem egészen törvényszerű, ha csak nem úgy, hogy a még gátlástalanabb politikai riválisok idézik elő, saját karrierjük érdekében.
Mindenesetre A feljelentés nem csupán kellemes olvasmány, de hasznos bédekker is mindazok számára, akik legalább kismértékben szeretnének eligazodni az elmúlt húszegynéhány év történései között. Nem is beszélve a jelenről. Meg a jövőről.
Székely Ervin: A feljelentés. Könyvmester Kiadó, Nagyvárad, 2011