Az atlasz, a lexikon és a rendszerezés utáni vágy

Megesett, hogy a csokik idővel jócskán veszítettek élvezeti értékükből: ha az ember óvatosan beleskelődött a színes papír alá, látszott, hogy vékony fehéres réteg húzódik a barna felületen. De visszacsomagolta, és ennek ellenére az értékes gyűjtemény egyedi darabjaiként tartotta számon az öregedő édességeket a nyolcvanas években a kisdiák.

Manapság nem divat csokit vagy csokispapírt gyűjteni. Hiába is keresnénk az elemista mobiljában halmozódó csengőhangok korszakában a csokispapírgyűjtés tovatűnt okozatait vagy kontextusát. De hasonló lelkesedéssel tölti el a kiskamaszt a gyűjtögetés öröme, és könnyen szenvedélyévé válhat, hogy újabb lehúzós képet ragaszthasson be tematikusan rendszerezett matricás füzetébe, amely külön-külön fejezetet szentel a változatos méretű és arckifejezésű kutyáknak, supermaneknek, Eperkéknek és Spongya Boboknak. Nem nehéz a felnőttnek észrevennie, hogy jócskán akadnak a gyűjtögetésnek egészen másfajta vetületei is.

Egymás mellé kerül Johnny Depp mint Jack Sparrow, Daniel Radcliffe mint Harry Potter, a Kisvakond, Thomas, a gőzmozdony és társai. Piros tollal írja fel a gyerek, kik a legjobb barátai jelen állás szerint az osztályból, illetve feketével, kik halálos ellenségei. Megtörténik, hogy a  piros színnel írt nevek kifürkészhetetlen okokból helyet cserélnek korábban fekete tollal írt nevekkel. Részletes lista készül a kedvenc tanárokról, illetve diákszomorító pedagógusokról, akiket nem tudni, miért is hord a hátán a föld. Készülnek titkos vagy kevésbé titkos felsorolások viszonzott és potenciális szerelmekről, kívánságlisták karácsonyra. Ezek a listák pedig idővel változnak: bővülnek, vagy szinte a felismerhetetlenségig lerövidülnek, sőt akadhatnak olyanok, amelyek nyomtalanul eltűnnek az emlékezetéből.

A kisdiák felhalmozza az iskolában kapott benyomásokat és információkat is, de képlékeny és állandóan változó, folyamatosan átalakuló mindaz, amit számon tart, és aminek kritériumrendszerébe, a gyűjtögetés módszertanába aligha láthat bele a felnőtt. Mint a neveléskutató szakemberek figyelmeztetnek, az  absztrakcióra való képesség korszaka a kamaszkorban következik be, amikor a gyerek megérik arra, hogy rendszerezze az addig elraktározott ismereteket, hogy önszántából keressen törvényszerűségeket.

Addig azonban sem az iskolarendszernek, sem a szülőnek nem lenne szabad túlzott mértékben erőltetnie, hogy a gyerek megadott szabályok szerint rendezze be memóriájának tárházát. Hanem talán sok esetben hagyni kéne, fedezze fel a világot, és raktározza, gyűjtögesse a tudnivalókat külön bejáratú szempontrendszere szerint, saját ritmusának, érdeklődési körének és személyiségének megfelelően. Hogy aztán a kamaszkor küszöbén spontánul, a maga alakította játékszabályok mentén bukjon ki belőle a világ dolgainak  rendszerezése iránti vágy.

Ahogy a kisiskolás kiabált bele a nyári alkony csendjébe, amikor azt játszották, hogy kinek-kinek saját birodalma van, amelynek épp kijelölték határait a hatalmas kertben. „Te ott laksz, és én itt lakom” – szögezte le az egyik birodalom uralkodója. Mire a másik szinte gondolkozás nélkül ismételte meg a közlést, kiegészítve rímes kétsorossá: „Te ott laksz, és én itt lakom. Te atlasz, és én lexikon”.