2013. március 22., 08:332013. március 22., 08:33
A tények azt mutatják, hogy hiába történtek véres, forradalmi megmozdulások, a kommunista vezető réteg – a diktátor feláldozásával – átmentette a hatalmát. Feltételezhetően végig ők irányítottak.
Már a forradalom napjaiban megjelentek olyan pletykák, hogy az új helyzetet kihasználva a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, és a híresztelésekkel könynyű volt meglovagolni a románság zsigeri félelmét. Nagyon komoly erők munkálkodtak azon, hogy a Trianon óta sokszor bevetett „magyar kártya” egy katartikus közös megbékéléssel nehogy erejét veszítse. Ma még csak sejteni lehet, kik álltak a háttérben, de mindenképpen a régi-új hatalom érdeke volt a nemzetiségi kérdés élezése: évezredes módszer ezzel terelni el a közvélemény figyelmét. Valószínű az is, hogy az akcióval a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte próbálta bizonyítani létjogosultságát a demokráciában. Noha Nicolae Ceauşescut 1989. december 25-én kivégezték, ezzel korántsem jött el az ünnep és béke ideje.
Bár a harcok lényegesen csitultak, a légkört még 1990 elején is a bizonytalanság, bizalmatlanság jellemezte. A felfokozott helyzetben olaj volt a tűzre a szélsőséges Vatra Românească fellépése: politikusai Erdély teljes románosításáról beszéltek, és magyar sovinizmusnak bélyegezték a magyar vezetők minden közösségi törekvését. A falurombolás rémálma után Tőkés László és a magyar értelmiség ugyanis szabadabb kulturális élet megvalósításán, az úgynevezett kisebbségi lét „európaivá tételén” dolgozott, demokratikusabb nyelvhasználatot követelt.
1990 januárja–februárja során szórólapok, falragaszok jelentek meg, levelek és telexek érkeztek különböző településekre, amelyek a románokat Erdély „elcsatolásával”, illetve a magyarokat a teljes megsemmisítéssel fenyegették. Szépen lassan gerjedtek az indulatok, kinek-kinek a félelmeire rájátszva a két népet sikerrel hergelték egymás ellen. Érdekes módon a provokáció hatástalan volt azon településeken, ahol valamely népcsoport jelentős kisebbségben volt: az emberek ismerték a magyar vagy a román szomszédot, és nem voltak hajlandók ellenséget látni benne.
Sikeres volt azonban ott, ahol a nemzetiségi megoszlás 50-50 százalék körül volt. Itt a törékeny egyensúly bizalmatlanná tette az embereket, a kérdés „hatalmi színezetet” kapott a szemükben. A légkört jól jellemzi az egyik markáns magyar követelésnek, a magyar nyelvű képzést biztosító Bolyai Egyetem visszaállításának „lecsapódása”: felhergelt román parasztok keresték Marosvásárhelyen Bolyai Jánost és Farkast. Meg akarták őket leckéztetni… Február 10-én mintegy 100 ezer magyar vonult utcára a vegyes lakosságú Marosvásárhelyen. A néma, transzparensek nélküli tüntetésen az emberek egy szál gyertyát és egy könyvet tartottak a kezükben: anyanyelvünket nem adjuk – üzenték.
Március elsején a Nemzeti Szövetség Marosvásárhelyi Ideiglenes Tanácsának elnöke, Ioan Judea ezredes kijelentette, tudomása van róla, hogy Románia területi integritása veszélyben forog. „A magyarok vagy tömegdemonstrációk segítségével akarják majd kikényszeríteni Erdély átadását, vagy katonai csapásra készülnek” – mondta.
Tőkés László március 2-án a román parlamentben emelte fel szavát a román soviniszta uszítás ellen, és figyelmeztetett: a helyzet könnyen súlyosra fordulhat. És fordult is 1990. március 15-én, amikor a Vatra Românească szervezésében több településen – főleg Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben – letépték a magyar nyelvű feliratokat, megakadályozták vagy megzavarták az 1848-as megemlékezéseket. Pedig hosszú idő után ekkor ünnepelhettek volna először nyilvánosan az erdélyi magyarok. A véres események másnap kezdődtek, amikor felbőszült, részeg románok egy csoportjának „szemet szúrt” egy marosvásárhelyi gyógyszertár magyar feliratozása. Hirtelen több száz ember gyűlt össze: magyar lakásokba törtek be, törtek-zúztak, a polgármesteri hivatal épületéről is letépték a magyar nyelvű táblát. A randalírozók magyar vért követeltek, és kötelet Sütő Andrásnak, Tőkés Lászlónak, az utcákon magyarellenes tüntetések folytak. Noha a román értelmiség nagy része kiállt a sovinizmus ellen, a magyarok védelmében, hiába kért segítséget az RMDSZ Bukarestből, hiába küldött napról napra „helyzetjelentéseket”, az ideiglenes román kormány nem reagált.
A soviniszta, magyarellenes tüntetések egyre erőteljesebbé váltak, március 19-én a Vatra Românească már buszokkal szállított Marosvásárhelyre ittas, felheccelt tüntetőket a közeli falvakból. Polgárháborús helyzet alakult ki, a csőcselék letépte a magyar feliratokat, a magyar nyelvű rádióadás beszüntetését követelte. Az erős nyomás hatására Kincses Előd, a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke lemondott tisztségéről. De ez sem volt elég: a felbőszült csőcselék egy magyar csoportosulásra támadt, ahol épp Sütő András beszélt az emberekhez. A magyarok az RMDSZ közeli székházába menekültek. A tömeg rájuk törte az ajtót, felszorította őket a padlásra, az épület berendezését darabokra törte. A magyar vezetők és polgárok – 75 fő – elbarikádozták magukat, és a román kormány segítségét kérték. A katonaság épp akkor érkezett, amikor a magyarokra akarták gyújtani a padlást. Ion Judea ezredes a csőcselék megfékezését és szabad elvonulást ígért Sütőéknek. Ahogy azonban a magyarok kiléptek az utcára, a román tömeg láncokkal, botokkal esett nekik, Sütő András életveszélyes sérüléseket szenvedett. A katonaság mindezt tétlenül nézte.
Nem úgy a vásárhelyi magyarok, akik március 20-án tízezrével vonultak utcára igazságot és Kincses visszahelyezését követelve. A főtéren kezdetben néhány tucat román állt szemben a magyar tüntetőkkel, atrocitás nem történt. A román tömeg azonban egyre nőtt, újabb buszok érkeztek vasvillával, baltával, kaszával és botokkal felfegyverzett, soviniszta indulattal és sok pálinkával felfűtött román paraszttal. A két tömeget rendőrkordon választotta el, mindkét oldalon szónokok igyekeztek nyugtatni a sokaságot. Egyszer csak a román fél áttörte a gyenge kordont, és kezdte kiszorítani a térről a fegyvertelen magyarokat. Ők azonban feltépték a padok léceit, ezekkel visszaverték a támadást. A hadsereg lezárta a városba vezető utakat, és csak a szervezetten érkező román buszokat engedte be Marosvásárhelyre. Bekapcsolódott a környékbeli magyarság is, ők a város melletti falvakban emeltek blokádot a bevezető utakon, sokan közülük pedig Marosvásárhelyre is bejutottak. Az útzáron csak magyarokat engedtek át, a román buszokat feltartóztatták, „utasaikat” sokszor összeverték, Molotov-koktélokkal bírták visszafordulásra. Még a hadsereg páncélosait is megállították, és csak Kincses Előd kifejezett kérésére mehettek tovább.
A tankok azonban meg sem próbáltak rendet tenni, egyenes sorba fejlődve tétlenül szemlélték az összecsapásokat. A főtéren közben a következő támadást még kivédték a magyarok, de egyre nőtt a román túlsúly. Az eseményekről értesülve harcba szálltak a marosszentgyörgyi magyar cigányok is. 40-50 fős csoportokban törtek be a főtérre, és elhangzott a legendás kiáltás: „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!”
A döntő csata éjfél körül indult meg, amikor megérkeztek a felfegyverkezett nyárádmenti székelyek – többségében idős ember, a háborús veterán, Márkus István vezetésével. A tankok sorfalán áttörve megrohanták a román tömeget és kiverték a főtérről. A győztesek elénekelték a magyar himnuszt, és magyar zászlót húztak fel a polgármesteri hivatal épületére. Hajnalban ejtőernyősök szállták meg a várost, megkezdődtek az igazoltatások, letartóztatások, elvették a fegyvereket, vagyis úgy cselekedtek, ahogy napokkal korábban kellett volna: véget vetettek a vérontásnak. A véres események egyedül a román hatalom számára hajtottak hasznot. Újra eldobhatták a román–magyar kiegyezés ideáját, ismét a kezükben tarthatták a „magyar kártyát”.
Az összetűzéseknek három magyar és két román halálos áldozata, valamint csaknem 300 sebesültje volt. A sebesültek többsége is magyar volt, a történtekért azonban kizárólag magyarokat és magyar cigányokat ítéltek el, több mint 20 személyt. Cseresznyés Pál és Barabás Ernő 10-10, Szabadi Ferenc 5 év börtönbüntetést kapott, a cigányokat pedig 6 hónapos nevelőbörtönre ítélték.
Azonban vatrást, románt eddig egyet sem vontak felelősségre.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok