„Ágyúdörgésben, golyózáporban írom e sorokat” (1.)

Második harctéri jegyzetem. 1914. október 17-én hazaérkeztem. Az otthontartózkodásom alatt nem végeztem semmi szolgálatot, hazulról saját kérelmemre áthelyeztek a távíróiskolába november hó 11-én, ahol építőlegénynek lettem beosztva, bárha írnoknak lettem küldve, illetve kérve.

Itten voltunk november hó 27-éig, gyakoroltuk a szükséges vonalvezetést. Ekkor parancsot kaptunk a felszerelésre, amelyet végrehajtottunk 28-án délre. Ettől kezdve várjuk az elindulásra a parancsot, eléggé türelmetlenkedünk, mert teljesen készenlétbe kell állani, nem lehet sehova se kimenni. A parancs az elindulásra megjött, november hó 30-án reggel 5 órakor felpakolóztunk, és a szokásos ima után, a Veres osztályparancsnok biztató szavai után elindultunk gyalog a józsefvárosi teherpályaudvarra, ahonnan szarvasmarha-szállító kocsiba, de kályhafűtés mellett elindultunk háromnegyed kilenckor Hatvan felé, ahol ebédet adtak. Onnan továbbutaztunk Miskolcra este 8 órakor, ahol jó húslevest adtak vacsorára. Vacsora után elindultunk, és éjjel érkeztünk Sátoraljaújhelyre, ahol vonaton aludtunk. Reggel, december hó 1-jén, kedden reggel teát adtak, és délelőtt itt töltöttük az időt.

Délben indultunk innen, és este 9 órakor érkeztünk Nagyberegszászra, ahol két napot, azaz 2-án és 3-án voltunk. Innen útnak indultunk 4-én, azaz pénteken reggel, és estére Fenyvesvölgybe érkeztünk, ahol egy lerombolt zsidó imaházban megháltunk. Persze hideg volt, mert nem lehetett fűteni. Reggel, december 5-én szolgálattételre kivittek Hajósd állomásra, ahol a 22 távírászt kellett felváltani. Persze a vezeték 4 kilométernél fennebb lévén, föl kellett volna menni felváltani őket, de olyan erős tüzelés volt azon a helyen, hogy nem mehettünk föl, hanem csak nekik kellett elhagyniuk a helyeiket, és így a hajósdi állomáson maradtunk. De itten is csak este 11-ig maradhattunk, midőn elrendelték a visszavonulást a 2 kilométerre fekvő Ligetesre.

Magam elég rosszul jártam, mert a gyomrom elrontván gyakran jártam ki, és éppen öltözködtem, amidőn vissza kellett menni. Valamennyien féltünk, mert azon az este a csoportokat mind visszavonták, csak mi maradtunk fent. Leszereltük, és visszavonulás után ismét felszereltük a vonalakat Ligetes községben, ahol már a mi tüzéreink rajtunk keresztül, fölöttünk lőttek. Persze az újonc katonák nagyon idegesek voltak, de én már megszoktam, sőt még aznap délután visszamentem oda, ahonnan az éjjel eljöttünk, mert a jelvényem meg a harisnyám ottmaradt. A többi csodálkozott, mert már ezen hely a tűzvonalba esett, persze éppen ezen a helyen nem tüzeltek, és így minden veszély nélkül megjárhattam. December 6-án a vasárnapot itt töltöttük, ágyútüzelés mellett. Napközben kevés dolgunk akadt, este sem volt nagyon sok, de a hadművelet táviratváltása az egész vonalon forgalomban volt és ezért még aludni sem tudtunk jól, mert aki mélyen aludt, illetve horkolt, azt felköltötték nagy lármával, ami által az is fölébredt, aki tudott csendesen aludni.

Másnap, december 7. hétfő hajnalán korán ágyútüzelésre ébredtünk, és amikor megvirradt, már a fejünk fölött lövöldöztek az oroszok, de a mi tüzéreink is. A magaslatot a mieink tartották megszállva, hanem a munkáscsoportokat vissza kellett vonni, mert nem tudtak dolgozni. Mi pedig a völgyben voltunk, a hátuk mögött, teljes készenlétben, még az ebédet is 11 órakor ettük meg, hogy hamarabb kész legyünk. Délután vonalvizsgálatra, illetve -javításra mentünk ki Fenyvesvölgyre, ahonnan este 12 órakor tértünk vissza, másnap, december 8-án. Kedden szintén korán ágyúdörgés mellett keltünk föl, és szintén ágyúdörgés és golyózápor mellett írom e sorokat. Ezenkívül minden táviratozás, amivel az eligazítást végzik, állandóan folyik.

Közben nagyon tüzel az ellenség, már tesszük meg az előkészületeket a visszavonulásra egészen addig, ameddig az oroszok már jártak, illetve először pusztítottak. Elégett falvak, Fenyvesvölgy, Uzsok stb., ahol még megmaradt házak voltak, ott a katonák vagy a ház ablakát égették, vagy a födelét. Délután fél 4-kor a rendes helyről, ahol két nap hullott a golyó, az ellenség helyet változtatott, és a gránátokat egymás után szórta a mi szállásunkra. Egy gránát lecsapott az istálló mellé, amelyben sok katona volt, és szétrombolta, a födelét szétszaggatta, messzire a levegőbe repítette. Szerencsére emberben kárt nem tett, de mind eltakarodtunk a helyszínről, csak a távírós osztag maradt magára, tisztek nélkül.

Később már nemcsak egy oldalról kaptuk a golyót, hanem keleti irányból is egy hegyről, tehát az előbbivel derékszögben. Szerencsére, ez rendesen keresztülrepült a házon, amelybe voltunk, de az előbbi hol elejébe, hol melléje csapódott be, csak az épületet rezegtette, és a földet szórta az ajtó elé és az ablakba, de magában az épületben nem tett semmi kárt. Tehát így bennünk sem, de nagyon falhoz voltunk lapulva a szobába. Kint tett kárt a vezetékben, de ezt napvilágnál nem lehetett kijavítani, csak az éj leple alatt. Besötétedvén a vezetéket helyreállítottuk, és nagyon vártuk a visszavonulásra a parancsot, de ez nem jött. Már féltünk, sőt rá voltunk készülve, hogy elfognak az oroszok, mert a csapatok mind viszszavonultak, és minket még nem rendeltek vissza. Éjjel 12 óra után odajön egy tiszt, és kérdi, hogy miért nem pakolunk és megyünk, hiszen nemsokára itt lesznek az oroszok. Mi erre kezdünk pakolózni, és közben meg is jött a visszavonulásról szóló parancs. Nekifogtunk lebontani a vezetékeket az éj leple alatt, a tábori tüzek szépen világítottak, közben puskák ropogtak, mi meg leszereltük a vezetékeket.

Persze reggelre (december 9., szerda) végeztünk, és visszavonultunk a Csontos nevű községbe, ahol elszállásoltak és megebédeltünk. Este a kollégám valahonnan szalmát kerített, amelyet a katonák a szegény emberek háztetejéről téptek le. Én vigyázószolgálatot teljesítettem 12 óráig.

December 10., csütörtök. Az egész napot otthon töltöttük. Az idő persze nagyon szép volt, este a hegyoldalban tábortüzek égtek. Az este nagyon enyhe volt.

December 11., péntek. Reggel gyönyörű idő, mi még mindig Csontoson vagyunk. Vagy 40 orosz foglyot behoztak, egész nap nem dolgoztunk semmit.

December 12., szombat. Ismét csak a tegnapi munkát végeztük, vagyis nem végeztünk semmit, egyébként ismét vagy 20 foglyot hoztak. Az idő nagyon szép.

December 13., vasárnap. Egész nap nem volt semmi foglalkozás, csak este fél 7-kor kaptam parancsot, hogy menjek két pakk gyertyával Viharos községbe, amely Csontostól 8 km-re van a hegyek között.

Elindultam a koromsötétben egy darabig, de nem láttam, és lámpát gyújtottam, amellyel megvilágítottam az erdei utat. És így haladtam Viharos község kocsmájáig, ahol azonban senki sem tudta megmondani, hol vannak a távírászok. Kénytelen voltam az őrnagytól megkérdezni, aki mellém adott egy katonát, hogy megmutassa. Egy darabig így mentünk, de a lámpát el kellett oltani, hogy az ellenség ne lássa. Mivel hegyre kellett felmászni, de világosság nélkül, nem mehettünk, mert nem láttuk, hogy hova megyünk, és így le kellett tenni arról, hogy a mai estén felkereshessem a távírászokat. Betértem egy kis útszéli kunyhóba, ahol egy ágy volt, az ágy felett lepedő. Volt egy bölcső is, amelyben egy kisgyermek aludt, s ha felébredt, egy nagyobb kislány ringatta, hogy ne sírjon. Az anyja ezalatt pedig nyugodtan aludt. Iszonyú piszkos volt az ágy és a ruhanemű, poloska volt bőven. Megtudtam, hogy a férfit bekísérték Csontosra tanúskodni a bíró lázítása bizonyítására. Az éjszakát ülve töltöttem.

December 14., hétfő. Reggel korán, amint megvirradt, elindultam a távírászok megkeresésére. A hegyen áthatolva olyan mély patakon kellett átmenni a faluba, hogy még napvilágnál is nehéz volt átjutni. Ezer szerencse, hogy éjszaka nem tudtam elindulni és ide eljutni, mert a koromsötétben a nyakam törtem volna. A faluba átmenve megtaláltam a távírászt, aki egyedül lévén csak panaszkodott, hogy tegnap reggel óta nem evett. Én teát főztem, és neki is adtam. A tea elfogyasztása után küldetésemnek eleget téve visszafordultam. Csontosra szerencsésen visszaérkeztem, ahol a napot is töltöttem. Éppen a mellettünk levő épületben tárgyalták le a lázító bíró ügyét, akit kötél általi halálra ítéltek. Az ítéletet a faluban fogják végrehajtani. Az éj nyugodtan telt el. Bent aludtam. Künn iszonyú csúnya idő kezdődik.

December 15., kedd. Eljött a reggel. Csúnya szél és hófúvás, esővel vegyes, a hegyekben hó van. Eltelt a nap. Este kimentünk vonalvizsgálni, ahol kellemetlen helyzetbe kerültem: a koromsötétben belebuktam egy mély árokba, ahonnan nagyon nehezen jöttem ki, és az utat megkeresve tértünk haza, és feküdtünk le aludni.

December 16., szerda. Reggel. Az idő már enyhébb, eső nem esik. Újság csak annyi, hogy a tegnap este lázítással vádolt bírót kötél általi halálra ítélték, és ki is végezték. Amit érdekes feljegyezni: a hadbíróságról kijövet az elítélt a kötelet már a nyakába hozza, arra felkötve. A mellén sárga papírú táblára felírva a következő szavak állanak: „Hazaárulásért utolsó óráit éli”. Négy szuronyos katona kíséri a községbe vissza, ahol az ítéletet végrehajtják. Ott felakasztották, és három napig hagyják így. A nap eltelvén Csontoson aludtunk.

December 17., csütörtök. Reggel kirendeltek Alsórostokra, ahova menve találkoztam öcsémmel. Kevés szó váltását követően újból elváltunk, mi pedig a sáros úton kimentünk, s elfoglaltuk a kitűzött helyet, ahol tejbekávét főztem, és teát öt ember részére, amelyet jóízűen elfogyasztottunk, és lefeküdtünk.

December 18., péntek. Reggel a kirendelt helyen semmi foglalkozásunk nem volt. Én bementem Csontosra, ahonnan élelmiszert hoztam ki, és ismét találkoztam Anti öcsémmel. Adtam neki ennivalón kívül fölösleges ruhát és 100 darab cigarettát. A mai nap eltelt, este pedig vonalvizsgálni kellett menni Viharosra, ahonnan este 11 órakor tértünk vissza.

December 19., szombat. Ismét csak a tegnapi napi henyélés, amelyet délután megszakítottunk azzal, hogy kimentünk Viharosra, ahol az ágyúk kölcsönös tüzelése közben megjavítottuk a rosszul épített vonalat, hogy éjjel ne legyen bajunk. Este pedig már készülődés volt a másnapi ütközetre, majd megérkezett egy egészen új hadosztály Rónai tábornok vezetésével, és éjjel el is helyezték a csapatokat.

December 20., vasárnap. Erős támadás kell legyen minden oldalról. A tüzérség felvonult, annyi, hogy Cernák ezredes tréfás megjegyzése szerint minden oroszra egy ágyú jut.

December 21., hétfő. Már 5 óra 15 perckor jelentették, hogy az ellenség a mi hadszárnyunkon már meghátrált, el is vonult, és az uzsoki szorost már birtokba vesszük. Erre a foglalásra ki van küldve (olvashatatlan név) őrnagy úr, tehát a jobb szárnyon mutatkozik. Nem lesz már nagyobb szabású ütközet. Jelenti Ugnosi őrnagy Viharos községből, hogy este 6 órakor rohanták meg az ellenséget, az állásából kiverték, elfogtak egy tisztet és 200 embert. Meghalt az ellenségtől 25 ember és 1 tiszt, a mieinkből meghalt 18, és megsebesült 160 ember. A tüzérek állandóan lőnek, és délután két órakor ismét rohamra készülnek a csapataink, melynek eredményét nem tudom, mert este 7 órakor bevonultattak Csontosra, ahol a csapatunk kint aludt az út szélén. Én egy kollégámmal egy házban aludtam. n Folytatása a jövő heti Szempontban