A politikus felelőssége

A látszat

Az alig valamivel több, mint egy évre novemberben megszerezhető EP-képviselői mandátumoknak ma még nincs túl nagy súlyuk. Az EP-nek – uniós alkotmány hiányában – egyelőre nincs törvényalkotási jogköre, esetleg ajánlásokat fogalmaz meg, amelyeket a tagállamok vagy a csatlakozásra várók figyelembe vesznek – ha akarnak. Nagyon messze még (?) az idő, amikor az EP az EU valamennyi tagállama számára kötelező érvényű törvényeket alkot; például arról, hogy a nemzeti kisebbségek számára és javára az óvodától az egyetemig terjedő, önálló, de állami költségvetésből működtetett oktatási rendszert kell kötelező módon létrehozni és fenntartani. Amíg nincs ilyen törvényhozói hatáskör, és többnyire csak a reprezentálás a tét, bizonyára a politikai tömörüléseknek sem okoz különösebb fejtörést, hogy kit/kiket indítsanak, főleg befutóhelyeken. A jelöltállítással járó képlékenységet, kiskapuzást is beleszámítva nagy valószínűséggel ezzel is magyarázható, hogy az RMDSZ Operatív Tanácsa által idén januárban a magyar választók megkérdezése nélkül rangsorolt és az aradi kongresszuson márciusban „törvényerőre” emelt eredeti jelöltlista szinte végig alku tárgyát képezte, míg végül szeptember 7-én a szövetség Operatív Tanácsa, 8-án pedig a Szövetségi Képviselők Tanácsa felülbírálta azt. Holott a szövetség alapszabálya szerint jogilag csak egy újabb, akár rendkívüli kongresszus módosíthatta volna az eredeti, aradi döntést. Még akkor is, ha nem Frunda Györgyé és Sógor Csabáé lenne immár szeptember 8-a óta az első két befutóhely, hanem – miként a szeptember 6-i, elszalasztott kolozsvári megegyezést megelőzően valószínűsítették – Markó Béla szövetségi elnök és a hat ellenzéki tömörülés által támogatott Tőkés László foglalta volna el azokat.

Nos, ezért a csiki-csukiért is tűnik olybá, hogy a már beindult választási kampány sem hoz semmi újat, érdemlegeset. Az RMDSZ kihasználja az alkalmat, és azzal fényezi magát, hogy képviselői, államtitkárai és miniszterei közbenjárására sikerült elérni ezt és amazt. (Miért, hát a mi adófizetői pénzünkön és a romániai magyarság elsöprően nagy többségének a jövedelménél sokszorta nagyobb honoráriumért véletlenül nem éppen erre kaptak megbízatást a választóktól?) Az ellenzék pedig természetesen kevesli ezt, hiszen ez a dolga. Miközben erre és Traian Băsescu államfő „magyarbarát”, de valójában egyszerűen csak népszerűséghajhász demagógiájába is kapaszkodva próbálja építeni önmagát.

A lényeg

De mindez „csak” részletkérdés. Mert az EP-jelöltlistára kihegyezett RMDSZ–ellenzék, avagy ha úgy tetszik Markó–Tőkés – tárgyalássorozatnak volt – és remélhetőleg továbbra is van – ennél sokkal fontosabb hozadéka. Mindenekelőtt az, hogy a felek közötti szakadék felett hidat vertek, és a sajtóban közvetített üzenetek helyett érdemben kezdtek tárgyalni. És az, hogy korábbi merevségét, sőt arroganciáját, ha nem is félretéve, de szemmel láthatóan tompítva az RMDSZ csúcsvezetése, illetve meghatározó emberei egyenlő tárgyalópartnerként fogadták el azt a külső ellenzéket, amelyet sokáig egyszerűen nem létezőnek tekintettek.

Ennél nem kevésbé fontos és hasznos fejlemény a következő lépés, vagyis a felek egyetértése az Erdélyi Magyar Kerekasztal létrehozásáról. A szövetség, illetve ellenzéke soraiból fele-fele arányban felállhat végre az a testület, amely a romániai magyarság legfontosabb kérdéseit meg tudja vitatni, az ezekkel kapcsolatos nézet- vagy véleménykülönbségeket közös nevezőre tudja hozni, hogy azokat ajánlatképpen, de a lényeget tekintve a romániai magyarság érdekében és érdekeinek megfelelően rögzített megállapodásként kezelje/kezeltesse és kommunikálja tovább. Kezdve a romániai és a magyarországi, netán uniós támogatási forrásoktól az egész romániai magyarságnak szolgáló autonómiaformákat rögzítő statútum- vagy, ha úgy tetszik, törvénytervezet kidolgozásáig. Vagy fordítva. Ez a fórum mindamellett, hogy rálátást és átláthatóságot biztosíthat, egyben alkalmas lehet arra, hogy az RMDSZ sokszor joggal kifogásolt, ún. szórványközpontú, illetve az ellenzék sokszor joggal bírált tömbmagyar szemléletű gondolkodásmódját a szórványbeli és tömbmagyarságbeli árnyalat-, hangsúly- és igénykülönbségeket figyelembe véve és egyeztetve dolgozzon ki cselekvési terveket. Hiszen másként látszik a romániai magyarság helyzete és jövőképe Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Székelykeresztúrról, Gyergyószentmiklósról, Barótról, mint Kolozsvárról, Tordáról, Aranyosgyéresről, Besztercéről, Bethlenből, Nagyenyedről, Temesvárról, Nagyváradról, Moldvából vagy Bukarestből. A sor folytatható, és a tétel természetesen ugyanolyan érvénnyel megfordítható, hiszen akárhonnan is nézzük, Erdélyben a szélsőségeket leszámítva nem a vagy-vagy, hanem az is-is alapállás szerint lehet és kell gondolkodni, politizálni és cselekedni. Ne nevezze magát romániai/erdélyi magyar politikusnak, aki ezeket az árnyalatokat, hangsúly- és igénykülönbségeket akarva-akaratlanul figyelmen kívül hagyja.

Az RMDSZ, valamint a hat tömörülésből álló külső ellenzék munkacsoportjai között egy éve zajló tárgyalásoknak a tervezett Erdélyi Magyar Kerekasztal tehát a legfontosabb hozadéka. Ezt nem látni, ezt felrúgni vagy veszélyeztetni bárki részéről önös érdekekből vagy netán az erdélyi valóságot csak felületesen ismerő, akár bukaresti, akár budapesti távirányítás nyomán politikai vakságra, de legalábbis rövidlátásra utal.

A szerző lapunk munkatársa