A melankólia,ötven percben

A lassú hiphop-ritmusokat, dzsesszes harmóniákat, mélyre hangolt gitárokat, filmzeneszerű vonósbetéteket, lemezropogást és scratch-technikát házasító, Janis Joplint és Joni Mitchellt egyszerre idéző női énekhanggal elvarázsolt muzsikát akkor az enyhén szólva nevetséges triphop címkével látták el. Két elképesztő stúdióalbummal (Dummy – 1994, Portishead – 1997), illetve egy húsztagú vonóskarral kiegészítve rögzített koncertanyaggal (Roseland NYC Live – 1998) jelentkeztek. Aztán sokáig úgy tűnt, a sajtónyilvánosságot nagyívben kerülő Portishead nem ad ki több lemezt.

A csodálatos hangorgánummal megáldott Beth Gibbons énekesnő a néhai Talk Talkból ismert Paul Webb-bel közösen adott ki egy nagyon szép albumot (Out of Season – 2002), míg két szerzőtársa, Geoff Barrow producer és Adrian Utley gitáros fiatal előadók lemezeinél bábáskodott, hangmérnök párosként. 2007-ben azonban Geoff Barrow internetes blogján bejelentette: a Portishead egy évtizednyi hiátus után mégis visszatér, és új lemezen dolgozik. Nem volt biztató előjel a lassú munkáról és kitűzött dátumok elhalasztásáról szóló több tucat hír, az eredmény azonban egészen elképesztő lett.

Ötven percben 11, alaposan megdolgozott szám, az elmúlt évek munkájának legjava fért csak fel az egyszerűen Thirdre (Harmadik) keresztelt lemezre. Már az első dal hallgatása közben kiderül: a Portisheadet ezúttal sem érdekli a mainstream siker lehetősége: a sötét, enyhén szólva melankolikusnak is nevezhető, cím nélküli második lemez továbbfeszített, kísérleti, de egyenes ágú folytatásáról van itt szó. Szélsőséges, hallgatópróbáló és mégis sikerült, csodaszép, öntörvényű műalkotás ez.

A Third „felvételei” többnyire experimentális, hűvös hangvételű popdalok, melyekben gyakran a különleges ritmus és a nyers hangzású torzított gitár a leghangsúlyosabb elem, de találunk akusztikus gitáros, vagy legalábbis így induló, majd atmoszférikus vagy fura szintetizátorfutamokkal továbbépített szerzeményeket is, melyek sokadszori hallgatásra is meglepőek. Hogy mindebből hogyan kerekedik ki egy nehezen emészthető, de magával ragadó alkotás? Nagyon nehéz megmagyarázni annak, aki még egyetlen dalt sem hallott erről a lemezről. Ha mégis megpróbálnám összefoglalni egy mondatban legalább a hangulatát, ezt mondanám: körülbelül ilyen érzés teljesen egyedül lenni egy kiadós eső után, egy álmatlan hétfő éjszakán.