A kínai aktivistának ítélt béke-Nobel-díj üzenete

Köztudott, hogy a fizikai, kémiai, fiziológiai-orvostudományi és irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, míg a Béke-díjat Norvégia fővárosában, Oslóban adják át. Alfred Nobel szándéka szerint díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbbat tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok összehívásáért és előkészítéséért.”

A díj odaítéléséről egy szűk, öttagú bizottság dönt, melynek tagjait a norvég parlament jelöli ki.
A jelölés már jóval korábban, októberben megszületett, és nemcsak a kínai vezetés, hanem a Kínával szimpatizáló országok csoportjában is nagy ellenszenvet és felháborodást keltett, ugyanis a békedíjat a kínai ellenzéki Liu Hsziao-pónak (Liu Xiaobo) ítélték oda. De kicsoda is valójában Liu Hsziao-pó? Emberi jogi harcos vagy bűnöző?

Ez megítélés kérdése. Kínában az államhatalom felforgatására irányuló felbujtás vádjával jelenleg tizenegy éves börtönbüntetését töltő bűnöző, író. Nyugaton immár béke-Nobel-díjas politikai aktivista. A díjat az emberi jogokért való évtizedes erőszakmentes harcáért ítélték meg számára. Liu 2008-ban társszerzője volt annak a politikai kiáltványnak, amely demokratikus reformokat és az emberi jogokat szavatoló alkotmányt követel Kínában. A bizottság közlése szerint: „A norvég Nobel-bizottság régóta úgy véli, hogy az emberi jogok és a béke közt szoros összefüggés van, ezek a jogok előfeltételei a nemzetek közti testvériségnek, amiről Alfred Nobel végakaratában írt”.

Attól a pillanattól kezdve, ahogy október 8-án nyilvánossá vált a jelölt személye, Kína diplomáciai fronton támadásba lendült, és próbált erőteljes nyomást gyakorolni a bizottságra és Norvégiára annak reményében, hogy változtatnak döntésükön. A békedíj kiosztása mindenképpen rontott a két ország diplomáciai kapcsolatán, a kétoldalú találkozókat lemondta a kínai fél és például egy szabadkereskedelmi kezdeményezést is befagyasztottak.

A kínai küldöttség nem vett részt a kiosztógálán és arra szólította fel korábban a vele szimpatizáló országokat, hogy ne képviseltessék magukat. Ténylegesen több mint tizenkilenc ország valóban távol maradt az eseménytől, zömmel olyan országok, ahol kétséges az emberi jogok tiszteletben tartása. Az ázsiai ország, amennyire lehet, megkísérelte elszigetelni a lakosságot a béke-Nobel-díj hírétől. Minden más Nobel-díjazott neve szerepelt a hírekben, de Liu Hsziao-póról említést se tettek. Ez lett volna a kisebb probléma, de sem Liu, sem a családja nem lehetett ott Oslóban, és nem vehette át a díjat, amelyet távollétében az üresen maradt székére helyeztek, így csak jelképesen oszthatták ki a nagy megbecsüléssel járó kitüntetést.

Jelentős lépés, hogy a bizottság vállalni merte a konfrontációt Kínával. Erre persze számítani lehetett. Kína növekvő világgazdasági súlya senki számára nem újdonság, az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a világ politikai folyamataira egyre nagyobb hatással van és a nemzetközi kapcsolatok alakításában is mind nagyobb teret követel magának. A növekvő ázsiai ország sokakban félelmet kelt. Főleg gazdasági okokból nem szívesen gerjesztik haragra a szunnyadó sárkányt.

Mégis a Nobel-bizottság kiváltotta Kína haragját, bár hangsúlyozták több közleményben is, hogy nem ezzel a céllal adományozták a díjat a politikai aktivistának. Fel akarták hívni ezzel Kína, továbbá más, az emberi jogokat nem tisztelő államok és a világ figyelmét arra, milyen fontos lenne ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartása.

Kínára nemcsak a nemzetközi jogvédő szervezetek, és egyes demokratikus országok (pl. az Egyesült Államok) próbálnak nyomást gyakorolni, hanem most már a nemzetközi tudományos közösség és a nemzetközi közvélemény is. Arra szeretnék ösztönözni Kínát, hogy társadalmi reformokat hajtson végre és nyisson a civil szféra felé. A bizottság azt vélelmezi ugyanis, hogy ha Kína ezt nem teljesíti belátható időn belül, súlyos társadalmi válsággal kell majd megbirkóznia, amit gazdasági követhet. Senki számára nem kell különösebben magyarázni, hogy egy Kínából kiinduló gazdasági válság is tudna mély sebeket ütni a világgazdaságon.

Kínának persze jóval több ideje van arra, hogy rendezze az emberi jogokkal kapcsolatos „problémáit”. A nyugati típusú demokrácia és az emberi jogok betartása nélkül is még hoszszú távon képes lesz megőrizni a gazdasági növekedés ütemét, és képes lesz érvényesíteni érdekeit a nemzetközi porondon. Eddig se hagyta, hogy befolyásolják, és ebben az esetben sem tűnik túl rugalmasnak. A belső társadalmi feltételek régóta változatlanok, illetve csak kis mértékben változtak az utóbbi időben, és összességében még nem érett meg a társadalom, hogy kikényszeríthessen egy ilyen változást.

Szerző: Petró Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének doktorandusa. web.uni-corvinus.hu/~vilgazd/hirlevel