A kampány tapasztalatai

Választási kampányt lehet jókedvbõl és meggyõzõdésbõl, de lehet gyûlöletbõl, félelembõl és kényszerbõl is csinálni. Azt hiszem, hogy leginkább akkor tévedhetünk, ha a lelki tényezõk, a félelem és a kényszer határozza meg kampányunkat. A félelem hatása alatt jó munkát végezni nehéz, mert aki fél, annak az köti le energiáit, hogy miként védje magát, kihez igazodjon, melyik a nyertes csapat, de érdemi megoldások kidolgozására sem ideje, sem energiája nem marad. Aki úgy jelölteti magát közéleti tisztségre, hogy mindig és mindenkinek meg akar felelni, kudarcra van ítélve, mert vannak idõszakok, amikor világos, érthetõ választ kell adni a politika kérdéseire. Aki állandóan egérutat keres, és nem a problémák gyökerét akarja megragadni, az álvitákat, álproblémákat generál, és így eltereli a köz figyelmét a valós problémákról.

Az utóbbi hetekben láthattuk, voltak olyanok, akik felpörgetett impulzussal dolgoztak, érveltek, veszekedtek és erõszakoskodtak, hogy: igen, „most vagy soha”, most kell az RMDSZ-t elbuktatni, mert többet ilyen erõs ellenjelöltünk nem lesz. Most kell kihasználni a felgyülemlett indulatot, a 18 éves frusztrációt. Ezek az emberek a mi kis „tálibjaink”, akik akkor is ki fogják mondani, amit „kell”, amikor a román többségi államhatalom az utolsó magyar iskolánkat zárja be, az utolsó magyar helységnévtáblát cseréli le románra, mert egységes politikai képviselet hiányában majd azt tehetnek velünk, amit akarnak.

De arra való tekintettel, hogy „õszinte meggyõzõdéssel” cselekszenek, nem lehet rájuk haragudni. Nem szabad. Nézzük el nekik, hogy program, megoldási javaslat, valós érdekképviselet helyett kioktatnak kicsit és nagyot, fiatalt és öreget Erdélyben, elkövetik mindazokat a hibákat, amelyek egy részét nem oly régen talán joggal lehetett számon kérni az RMDSZ vezetõin. Természetes, hogy másfél milliós közösségünkben többféle nézet, irány van jelen. Széles a mezõ, sokan elférnek rajta. Szükség is van a véleménykülönbségre, azok ütköztetésére és súlyozására. Szükség van az alternatívákra. Aki azt hiszi, hogy birtokolja az igazságot, vagy mindig csak annak a csapatnak van igaza, és kizárólag az a helyes út, ahová õt az élet besorolta, az téved.

Ez a mostani kampány azonban minden külsõ ellenségeskedés, gyûlölködés ellenére bizakodóvá tett, hiszen az RMDSZ a kõvel dobálók felé kenyérrel tudott visszadobni. Képes volt arra, hogy élettel és energiával teli, jövõképet vázoló és az emberben rejlõ jót megmozgatni kívánó közösségi vállalkozássá változtassa ezt a nehéz helyzetet. Talán egyesek azt gondolják, hogy ezekben a hetekben kicsit jobb, tetszetõsebb képet festettünk magunkról, mint ahogyan azt egy elfogulatlan elemzõ megrajzolta volna – de ez nem róható fel hibaként, hiszen egy választási kampány errõl szól, és nem a zsigeri gyûlölködésrõl. Mindenesetre szívembõl szeretném, ha erdélyi magyar közösségünk, közéletünk az RMDSZ-kampány szellemiségét és lelkületét meghatározó irányba változna az elkövetkezõ években.

Itt korántsem az a kérdés, amit néhányan feltesznek, hogy ki az, aki szereti Erdélyt? Azt hiszem, abban talán megállapodhatunk, hogy mindannyian szeretjük, azonban az korántsem mindegy, hogy hogyan tesszük azt – fogcsikorgatva, gyûlölködve, rombolva vagy elõrelátó, bizakodó, alkotó módon.

Úgy vélem, hogy minden erdélyinek, aki felelõs és jó döntést akar hozni, csak egyetlen és mindenkor igaz példára kell gondolnia: a bibliai Salamonra, aki egy egyszerû próbával el tudta dönteni, hogy ki a gyermek igazi anyja. Ilyen próba elõtt áll az erdélyi magyarság november 25-én, és biztos vagyok benne, hogy bölcs döntés születik.

Borboly Csaba

A szerzõ a Miért elnöke, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.