A bátorság ajándéka

Már két hete annak, hogy véget ért a nagy megmérettetés, de még mindig ez a meghatározó esemény. A magyarság egyértelműen győzelemnek könyveli el a választások eredményét, mások szerint hasznosabb lett volna a vereség, mert ez talán magához térítette volna a magyarságot. A sok egymástól eltérő vélemény közül hadd emeljek ki a sok közül egyet, amely szerint „az RMDSZ becsületét Csíkszék mentette meg, bebizonyítván, hogy egy olyan egységes összeforrt politikai közösség, mely képes a legnehezebb időkben is világos és egyértelmű választ adni mindenkinek.”

Gazda Árpád

2007. december 07., 00:002007. december 07., 00:00

Magam is elismerem többhetes, a profizmus határait súroló, hittel és kitartással végzett kampánytevékenységüket, melynek eredményeként valóban Csíkszék „szerepelt\" a legjobban a Székelyföldön. Amint a jelentésbõl is kitûnik, 30 önkéntes Sapientiás diák 2300 plakátot ragasztott ki, a tömbházakba 11 ezer szórólapot tettek fel az ajtókilincsekre, a kampány utolsó idõszakában pedig három csapat járta Csík vidékét és 10 500 plakátot tettek ki, a szövetség két magas tisztséget betöltõ vezetõje pedig 100 csíkszeredai családhoz látogatott el.

A konklúzióban megfogalmazottakkal kapcsolatban viszont van némi kételyem. Ezek szerint akik Tõkés Lászlóra szavaztak, nem váltak becsületére Csíknak, és nincsenek tudatában a magyar jelennek, nem tudják, hogyan kell cselekedni. Erre a válaszom a következõ:

Van egy közös nagy érdek, és van néhány kicsiny és egymással is harcban álló csoportérdek.

A nagy közös érdek a megmaradás, a Székelyföld esetében egy olyan állapot fenntartása, ahol továbbra is magyarul intézhetjük ügyeinket, és elöljáróink is magyarok, ahol gond nélkül járathatjuk magyar iskolába gyermekeinket. Nemcsak templomainkban, hanem városaink és falvaink fõterein is megtarthatjuk a csak rólunk szóló ünnepeinket, ahonnan nem kell fiataljainknak elvándorolnia más tájakra, hogy munkát találjanak, és ahol – mint évszázadokkal elõbb is – minden minket szolgál. Mindezt egy olyan darabkáján Romániának, ahol mi is otthon érezzük magunkat. Ez hosszú távon csak az autonómiával biztosítható. Ennek a nagy közös érdeknek vagyunk az érdekeltjei, mi, névtelen székelyek sokasága, akik belakjuk e tájat, függetlenül attól, hogy kire szavaztunk.

Ott van a másik, a néhány kicsi és egymással is harcban álló csoportérdek, amelyet szintén a magyarok képviselnek. Õk hozzánk viszonyítva a kisebbség, akiknek mindig sikerül a többség fölé emelkednie. A csoportok egy-egy pártnak felelnek meg, és arra törekednek, hogy a közös nagy érdeket képviselõ többséget egy-egy ilyen részérdek számára megszerezzék. Azt kell szuggerálni, hogy csak ezek az érdekek azonosak a magyar nép érdekeivel. Az elején a nagy közös érdek és a csoportérdekek egybeesnek, de ahogy telnek az évek, és a politikai képviseletbõl szakma, szószólóiból pedig dörzsölt politikusok lesznek, már a hatalom és az ezzel járó elõnyök megtartása a fõ cél. Ekkor következik az az állapot, amikor a részérdek lesz a meghatározó a nagy közös érdekkel szemben.

Ha a vitára késztetõ megfogalmazás nemcsak a „jövevényekre\" – mint amilyen én is vagyok, „háromszéki s méghozzá református\", ahogy egyik tanácsostársam megjegyezte –, hanem mindenkire érvényes itt Csíkban, akkor hát igencsak szégyellhetik magukat a csíkszentdomokosi székelyek, akiknek kétharmada Tõkés Lászlóra szavazott, „rontva ezáltal a csíkiak becsületét\". Talán ezért is vette tervbe a szervezet, hogy a jövõben itt komoly elemzés tárgyává teszi a történteket.

Hadd siessek hát a csíkszentdomokosiak védelmére, akiknek mindig is nagy tisztelõje voltam. Bár csak minden székely és magyar olyan lenne, mint amilyenek a domokosi székelyek. A múlt év nyarán innen indult el egy küldöttség, hogy Törökország déli részén felkeressék az ötszáz éve odahurcolt „magyarokat\", õk állították fel Ázsia egyetlen székely kapuját Madzsarköy (Magyarfalu) fõterén, ez év nyarán pedig õk fogadták a polgármester vezetésével érkezõ ottani küldöttséget, õk rendeztek felejthetetlen ünnepséget számukra, és ez alkalommal õk avatták fel Márton Áron-szobra elõtt a díszes székely kaput. Õk akkor, e jeles napon Tõkés László személyében Márton Áron püspökükre szavaztak, Isten igazságának õrére, az üldözöttek védelmezõjére és népének jó pásztorára, minden erdélyi magyar példaképére. Márton Áron bátorságára, akinek volt mersze Erdély kettéválása után Dél-Erdélyben maradni, megmentve ezáltal az ezeréves püspöki székhelyet a felszámolódástól és a dél-erdélyi hívõ közösséget. Akinek volt bátorsága kijelenteni a katonai törvényszék bírái elõtt, ahol vádlottként állt, hogy nem ért egyet Észak-Erdély Romániához csatolásával, és egy olyan határmegállapodást ajánlott, amely lehetõvé tenné több mint egymillió Romániában élõ testvére visszatérését a magyar nyelvközösségbe. És akinek volt bátorsága, hogy szembeszegüljön a kommunista diktatúra egyházellenes intézkedéseivel, szóban, írásban és papjaihoz intézett körleveleiben biztatva híveit a kitartásra.

Nagy püspökünkhöz hasonlóan Tõkés Lászlónak névtelen református papként is volt bátorsága szembeszállni Temesváron Ceauºescu rémuralmával, és halált megvetõ bátorságának és következetes kitartásának köszönhetõen õ lobbantotta lángra az 1989-es romániai forradalmat. Az eltelt 18 évben minden alkalommal volt bátorsága szembeszállni minden olyan intézkedéssel, amelyek sértették az erdélyi magyarság érdekeit. Volt mersze szólni Nagyváradon és Kolozsváron, Bukarestben és Budapesten, Washingtonban és Brüsszelben.

Ha volt bátorsága szólni akkor, amikor ezért „legkevesebb\" börtön járt, de halál is várhatott volna rá, miért ne lenne bátorsága erre Brüsszelben is?

Ne a csoportérdekek körül forgolódjunk, és ne egymásban keressük a hibát. Próbáljuk meg végre a névtelenek nagy tömegét érintõ közös célokra helyezni a hangsúlyt. Nem a politikai pártok belsõ ügyeire, politikusaira és az általuk vezényelt politikai csatákra vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy az elkövetkezendõ években sikerül-e majd a Székelyföld önrendelkezését, megmaradásunk egyetlen biztosítékát kiharcolnunk. Vegyük a bátorságot, és cselekedjünk. Itt az ideje, hogy ez a lelkes csapat, amely a székelyek ezreit mozgósította a választásokra Csíkországban, bebizonyítsa: kellõ bátorsággal rendelkezik ahhoz is, hogy ugyanolyan szenvedélyességgel szolgálja az autonómia ügyét, mint ahogy képviselte a szövetséget a választások idején. Ez esetben nem lesz elég a „mindennek megfelelés\" vonalán cselekedni. Több kell ehhez. A két püspöktõl kölcsönzött bátorságot kell továbbadniuk.

Végezetül szívleljük meg Márton Áron üzenetét, miszerint mi egymásra utalt magyarok arra vagyunk ítélve, hogy egymásból, egymás által megéljünk.

Beder Tibor

A szerzõ Hargita megyei független önkormányzati képviselõ

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei