A szekuláris dogma és a világosság

A fegyvergyártók virágoznak, az Egyesült Államokban pedig minden tizedik fiúgyermeket megfenyegetnek vagy megsebesítenek fegyverrel az iskolában. Miért ölnek kamaszkorú fiatalok tanárokat, szülőket és diáktársakat? Miként válhatott mindennapjaink részévé a harc és a gyűlölet? A kérdések a közéletben is elhangzanak, de megoldások, úgy tűnik, nincsenek.

Ahhoz „kórszellemet” kellene változtatni. A racionális szakemberek (akadémikusok, pszichológusok stb.) régóta jobbítják a világot, ám munkásságuk eredménye az aggasztóan süllyedő humánérték-mutatókban nyilvánul meg. Márpedig naivitás bízni bármilyen megoldásban addig, amíg ez a „kórszellem” egy kalapba helyezi az őszinteséget a látszattal.

Amíg a lelkiismeretet a „tökéletesíthetőség” nevében gyengeségnek tekinti, az erkölcsöt relativizálja, a pozitív dinamikaként promovált életvakságot pedig díjazza. Ez a „kórszellem” itatja át a meghatározó politikai döntéshozókat, a tanterveket, a tömegtájékoztatásokat, a gazdasági szemléletet és a tudományos publikációk által promovált akadémiai elméleteket. Neve: szekularizáció.

Halott aktivisták

A szekularizált látásmód leginkább Isten ellenében határozható meg. Elnevezése a latin saeculum (e világi, időleges) kifejezésből származik, szembeállítva az időtlen aeternum túlvilággal. Képviselői legitimnek tekintenek minden megnyilvánulást, amely nem sérti mások jogait. Szemükben a házasságtörés, a pénzimádat vagy a szándékos hazugság – ha nem ütközik jogi akadályokba – erkölcsileg rendben van.

Követelik a vadházasság és az egyneműek közti házasság jogi és egyházi elismerését, támogatják a női egyenjogúságot, és meghaladottnak minősítik a kereszténységet. Politikai képviselői leginkább a liberálisok, a szocialisták és a zöldek soraiból kerülnek ki, miközben kulturális befolyásuk meghatározó. Maguk mögött tudhatják a közvélemény-formáló közegek (tanszemlélet, média, világsajtó stb.) döntő többségét, mivel szemléletük a legbefolyásosabb pénzügyi körök támogatását élvezi. Aktivistái a bölcsek közt a legbölcsebbek, akik úgy tesznek, mintha ők lennének az igazság kizárólagos birtoklói, holott bevallottan nem fogadják el, hogy létezik igazság.

Mindent kritizálnak, amit nem uralnak, és mindent elutasítanak, ami érték. Úgy vélik, ők jók, és egy kicsit okosabbak Istennél. Azt viszont nem látják, hogy a majom- és az önszereteten kívül nem tudnak felmutatni mást, csak rombolást, mivel szellemiségük lényege a pozitív humánkonstrukciók ellen irányul. Pálcikaspecialistáik racionális dumákkal igyekeznek becserkészni a bizonytalanokat, a gerendatakarás funkcióját betöltő objektív meséik pedig tovább altatják a megtévesztetteket. Tanítanak, de ők sem értik, hogy mit. Mint ahogy azt sem, hogy a jégszívű szellemiség, ami általuk működik, csak a ködösítést és a lejáratást szolgálja, mert lényegileg halott. Tevékenységük eredménye az emberek elidegenedése, a családok szétesése, az agresszió és az opportunizmus uralma. És mindezt az emberi jogok, a demokrácia és a sajtószabadság nemes eszméinek a nevében érték el.

Értelem KITILTVA!

A felsőbbrendűségi tudat modern ideológiája előszeretettel mossa egybe a technikai fejlődést a humánfejlődéssel. Az antimoralitás azonban statikus és veszélyes gondolkodás. Mifelénk a törvényesített gyengeséget úgy hívják, hogy lejtő. És ma ezen a lejtőn menetel a Nyugat.
Illúziói közt foglalatoskodva nem hallja a sűrűsödő vészjeleket, melyeket riasztója generál. Pedig ha a cirkuszi arénából kilépne, rögtön a szemei elé tárulna a valóság.

Szemébe szökne a brutális jogtiprás példaképeként működtetett Guantánamo, a kreacionista tudósok eretnekekké nyilvánítása, a szekularitás zászlaja alatt masírozó opportunizmus és a testi-lelki paráznaság világméretű terjeszkedése. Szép kis látvány. Miért hallgat a független és szabad sajtó azokról az üldözésekről, melyek az evolucionizmust elutasító tudósok ellen folynak? Azok ellen, akik tudományos bizonyítékok híján nem hajlandók elfogadni ezt a vallásrangra emelt mesét, a modern propaganda által terjesztett „tudományos” dogmát? Hiszen ezeket a tiszta tudomány iránt elkötelezett kutatókat véleményük miatt kiteszik az állásukból, megfosztják a publikációs lehetőségtől, és kirekesztik a szakmai konferenciákról! És hol történik mindez? Az emberi jogok bástyájaként és a demokrácia fellegváraként promovált Egyesült Államokban.

Ott, ahol a Guantánamo bezárását ígérő elnök képtelen véghezvinni akaratát, ahol a zsarnoki hajlamokat ellensúlyozni hivatott média – ha kell, céltudatosan kreált vaskos hazugságokkal – a háttérhatalmi rendszer óhajai szerint dalol és táncol, ahol tudományszínezetű dogmatikákkal fosztják meg a népet az igazságtól, elvágva egzisztenciájuktól azokat, akik elutasítják a nyugati szent tehén imádatát, mert meg merik kérdőjelezni a gyermekkoruktól kezdve beléjük tömött dogmatikák jogosságát. (Akit érdekelnek a részletek, az alábbi linkre kattintva megtekintheti a KITILTVA! – Nincs helye az intelligenciának! című dokumentumfilmet.)

Szekuláris demokráciák

A mindentudás arroganciájával fertőzött civilizáció a totális kontroll felé süllyed, vezetőik pedig szabad sajtóról, demokráciáról, emberi jogokról és esélyegyenlőségről papolnak. Mindent magyarázó bizottságokat hoznak létre, hogy a demokratikus berendezkedés látszatát megőrizzék. Áltatják a népeket, és áltatják magukat, hogy a célokkal álcázott álomképek zsákutcájában jó irányba haladnak. De a valóság átüt a szemfényvesztő magyarázatok selyemhálóin.

A rendszer díjazta vakságot maga mögött hagyó tekintet nyilvánvalóan látja, hogy ez az irány már a korrektség látszatában sem tartható. Látja a hatalmon lévők önkényességét (általában, nem abszolút értelemben), és hogy a pénzvilág mindenhatóságát szolgáló szekuláris demokráciák gerincegyenesítés helyett „répaegyenesítésekkel” foglalkoznak. Észbontó törvények alkotásával juttatnak versenyelőnyhöz cégeket (nagyméretű tyúkketrec és egyéb beteg logikájú standardok), miközben képviselőik a demokratikus múltjuk kváziigazoltságában a világ megváltóinak képzelik magukat.

El vannak tévedve rendesen. Hisznek a tarthatatlanban, a rendszermegújítást javasló mássággal szemben pedig intoleránsak. Illegitim törekvéseik fenntartása végett kettős mércét alkalmaznak – ennek nyilvánvaló példája az a hatalmas kontraszt, mely a mai magyar kormányhoz való viszonyulás és a szekuláris szemléletű korábbi magyar kormányhoz, illetve a szintén szekuláris szemléletű szlovák kormányhoz való viszonyulás összehasonlításában jelentkezik. Ha pedig érdekeik úgy kívánják, akkor kötekedéshez (jogi pálcikavizsgálatok ötpercenként, hosszú időn át, hátsó célok érdekében) és agresszióhoz (nemzetközi lejáratás, beavatkozás a belső politikába) folyamodnak. Erre példa a Magyarországgal szembeni eljárás.

A magyar út ajánlása

A mai magyar kormány a keresztény értékek elutasítása helyett azok beépítésével igyekszik megállítani az ország süllyedését. Ezért számára az opportunizmus szolgálata helyett az emberek szolgálata az elsődleges. Erre kapott felhatalmazást a magyar néptől, amit komolyan vesz. Ennek jegyében igyekszik törvényeket alkotni és konstruktív kapcsolatokat kiépíteni a munkát becsülő termelőkkel, a jóindulatú pénzes emberekkel és a korrekt pénzintézetekkel.

Csakhogy a szekularitás ezt nem tűri. Képtelen elviselni a jót, mivel allergiás a fényre. Gyűlöli Istent, és mindent, ami Istentől származik. Tűrhetetlennek tartja, hogy egy ország alkotmánya úgy kezdődjék, „Isten, áldd meg a magyart!”. Mint ahogy azt is, hogy ez az alkotmány egy férfi és egy nő egybekelésében határozza meg a házasságot.

Nem engedi, hogy az abortusz felé hajló, áldott állapotban lévő asszonyok felvilágosítást kapjanak (pl. eddig csak az Egyesült Államokban több mint ötvenmillió gyermeket gyilkoltak meg, mielőtt megszülethetett volna), mielőtt meghozzák a végső döntést. Irritálja, hogy a tudatlan tévelygő helyett az egészséges ember legyen a modell, mint ahogy az is, hogy az individuum egysége helyett a családi egységet helyezik előtérbe. Összekeveri a mennyiségi és a minőségi tudásformákat, s az így kapott racionális saláta kváziigazoltságában a rabságot szabadságként, a szabadságot pedig rabságként titulálja. Így aztán nem csoda, hogy a március 15-i Rabok legyünk, vagy szabadok? világosságra hívó felhívás baráti jobbját háborús üzenetként fogja fel.

A magyar kormány egyetlen bűne az, hogy nem énekel együtt a kórussal az önkényes pénztulajdonosok gyönyörűségére. Márpedig a kalmáristenek oltárán áldozók szemében ez megbocsáthatatlan. El fogjuk szigetelni – szólta el magát véletlenül a szlovén miniszterelnök másfél évvel ezelőtt. Nem sokra rá elhangzott a homályban az ukáz, mire a közvélemény-formáló laborok jelzéseire érzékeny intelligenciák emésztetlenül falták be az új labortermékeket, saját kreativitásukkal fűszerezve azokat.

Ennek eredményeként kezdte el a magyar miniszterelnök lejáratását a háttérhatalmi érdekek óhajai szerint táncoló független sajtó Washingtontól Berlinen át Budapestig. A homályrendszer elvárásainak megfelelő mértékadó orgánumok és a magát elit értelmiséginek remélő opportunista slepp a kettős mércével mért információktól a vaskos hazugságokig mindenféle kreatív mocsokkal töltötte meg Európát és Amerikát, lejáratván Magyarországot, és nyomást gyakorolva a politikai döntéshozókra. A döntéshozók pedig súlytalan piheként hozták meg a tőlük elvárt döntéseket, nyilvánvalóvá téve azt, hogy az EU-t immár a szekuláris vakság uralja.

Ez a ravasz tiránia felé vezető út nemcsak a magyarokat fenyegeti, hanem Európa minden polgárát. Át kell gondolni, fel kell vetni, meg kell beszélni. Nem szabad „egységes Európát” erőltetni addig, amíg ez a hatalom uralkodik az EU-ban! Nem Magyarországnak kell igazodnia az európai szellemiséghez, hanem az EU-nak a kereszténységhez. De ha az intézményesített önkény továbbra is suba alatt marad, akkor az azt jelenti, hogy – akinek van füle a hallásra, hallja – Európa népeit a homok langyába dugott fejek vezetik... a vesztükbe.

Ez a beteg szellemiség maholnap ráteszi a mancsát az egész világra. Kulcspozíciókba helyezett képviselői nem értik, hogy ők magukat sem képesek megmenteni, nemhogy a világot, mint ahogy azt sem, hogy a bölcsességük bolondság, nemzet- és keresztényellenességük pedig hiábavalóság. Földi ámokfutásukban fel sem merül bennük, hogy az életük csupán illúzió, ők pedig tévútra vezérelt vesztesek. Ezért fontos imádkoznunk értük, szegény gazdagokért.

Minden európaiért, aki technikai fejlődésben, pénzben vagy karrierben méri a lelki gazdagságot és az emberi rációban a bölcsességet. És imádkozzunk magunkért is, mert a lelki szolgaságból egyedül az igazság szabadíthat fel bennünket. Isten, aki mindenható kőszikla és a királyok királya. Akkor is az, ha ezt a mai világtrend tagadja. Aki benne hisz, az sosem csalatkozik. Aki viszont hiábavalóságok után futkos, szolga marad. Azután is, hogy kialszanak a fények, és elfogy a földi cukorka.

De hátha egy opportunista hajlamoknak ellenállni képes lélek itt és most meghallja ezt az üzenetet, és életében először megérti Jézus szeretettel hívó szavát: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.  Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. (Jézus Krisztus)

Lőrinczi Lóránd