A sörről vitázik Brazília és a FIFA

A világbajnokság előkészítésének, szervezésének és lebonyolításának szabályozását rögzítő törvény elfogadását sürgeti Brazíliában a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), noha annak tartalmát illetően nincs egyetértés a dél-amerikai ország és a futballszervezet között.

MTI

2012. január 18., 08:172012. január 18., 08:17

 „Eljött a pillanat. Meg kell szülni a törvényt, a kilenc hónap eltelt” – fogalmazott Jérome Valcke főtitkár egy sajtótájékoztatón, amelyet Aldo Rebelo brazil sportminiszterrel együtt tartott. A politikus bejelentése szerint a brazil törvényhozásban márciusban kezdődik majd meg a szavazási procedúra. Brazília és a FIFA egyelőre nem jutott közös álláspontra a csökkentett árú jegyek számát illetően, illetve a tekintetben sem, hogy lehet-e majd sört árusítani a 2014-es vb stadionjaiban. A nemzetközi szövetség nem értékeli azt az elképzelést, melynek értelmében a 60 évesnél idősebb brazil állampolgárok, illetve a hazai diákok féláron juthatnának belépőhöz. Valcke korábbi nyilatkozata szerint a FIFA az idősekre vonatkozó kedvezményt még elfogadná, a diákokat illetően viszont minimum 25 dolláros árat tartana elfogadhatónak. A csökkentett árú jegyek az összes belépő tíz százalékát tennék ki.

A futballszövetségnek az is fontos lenne, hogy kapható legyen sör az arénákban – mivel szerződése van az egyik nagy gyártóval –, miközben a hatályos brazil jogszabály szerint tilos alkoholos italok árusítása a sportlétesítményekben. A legutolsó törvénymódosítási javaslat ugyanakkor már tartalmaz erre vonatkozó lehetőséget, s ha elfogadják, műanyag pohárban forgalmazható lesz majd sör. Arra a kérdésre, hogy az eddigi szervezők közül Brazília-e a legtöbb speciális igénnyel előálló ország, Valcke igennel felelt a sajtótájékoztatón. „Be akarjuk bizonyítani, hogy nemcsak a labdával bánunk jól, hanem szervezőként is megálljuk a helyünket, és az eddigi legjobb világbajnokságot hozzuk össze” – nyilatkozta ugyanakkor Ronaldo, a vb-k legeredményesebb góllövője a szervezőbizottság képviseletében.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei