2011. november 29., 11:182011. november 29., 11:18
A 2008-as parlamenti választások eredményeinek ismeretében – amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora bizonytalansági tényező van a rendszerben – a romániai politikai elit egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a választási törvényt módosítani kell.
A módosítást úgy tűnik, a 2012-es választások előtt nem sokkal hajtják végre, ennek oka a romániai politikai gyakorlat egyik – Európában nem egyedülálló – sajátosságában keresendő: a hatalmon lévő politikai pártok választási sikerességüknek rendelik alá a választási rendszer reformját, ezért a lehető legkésőbbi időpontban szeretnék kialakítani azt a jogi keretet, amelynek segítségével maximalizálhatják a parlamentben és az önkormányzatokban elnyerhető mandátumok számát.
Egyelőre nem tisztázott az új választási törvény elfogadásának módja, ám a kormánypártok képviselői nem zárták ki a kormányzati felelősségvállalással történő elfogadást sem. Ebben az esetben az elhúzódó parlamenti procedúrát kikerülné a kormány, amelynek során az ellenzék várhatóan bizalmatlansági indítványt nyújtana be, majd alkotmányossági kifogást emelne a törvénytervezet ellen. A törvénytervezet elfogadásának időpontját ugyanakkor nem a procedurális okok, sokkal inkább a koalíciós pártok közötti egyezkedések fogják meghatározni.
A tervezet részleteinek kialakítása, a körzethatárok megrajzolása, a kompenzációs lista működésének meghatározása mind olyan kérdések, amelyek alapvetően befolyásolják a választási rendszert, ezért a nemrégiben beharangozott koalíciós egyezség ellenére további feszültségek várhatók a kormánypártok között. A felek ugyanakkor – ebben a kérdésben is – együttműködésre vannak ítélve, hiszen a jelenlegi rendszer a PD-L számára egyértelműen kedvezőtlen, az RMDSZ pedig – amennyiben az eddigi képviseleti arányokat az új rendszerben is biztosítottnak látja – láthatóan nem szeretné, ha a választási törvény kérdése koalíciós szakítópróba lenne.
Megállapítható, hogy a választási rendszer megváltoztatását célzó jogszabály-módosítás az a téma, amely az összes politikust a legérzékenyebb pontján érinti: milyen feltételekkel lesz lehetséges egy újabb mandátum elnyerése a jövő évi választásokon?
Az alábbiakban a rendelkezésre álló korlátozott információk alapján elemezzük az új rendszer működését, felvázoljuk azokat a legfontosabb változásokat, amelyek a jelenlegi választási törvényhez képest tapasztalhatók lesznek, továbbá újraszámolva a 2008-as választási eredményeket megpróbáljuk azonosítani a tervezet pártokra gyakorolt hatását. Végül külön tárgyaljuk az RMDSZ szempontjából fontos tényezőket, illetve az erdélyi magyar politikai verseny lehetőségeit.
A koalíciós pártok választásitörvény-tervezetének egyelőre csak az alapelképzelései ismertek, a részletek még nem. Annyit lehet tudni, hogy a képviselők létszáma 300-ra csökken, a szenátoroké pedig 88-ra. A szenátorokat egyszerű többségi rendszerben választják majd meg, a képviselőket pedig egy vegyes választási rendszer segítségével.
A létszámcsökkenés miatt egyértelmű, hogy a választókerületeket újra kell rajzolni, és a 2008-as tapasztalatok alapján biztosak lehetünk benne, hogy jövőre sem marad el a gerrymandering, sőt, a térképészkedés lesz a végeredmény szempontjából legfontosabb tényező.
Mivel a felsőházi képviselet elve alapvetően megváltozik, Romániában is a területi elv lép a személyi elv helyére, összetétele radikálisan megváltozik. Minden megye két-, minden bukaresti kerület egy szenátorral rendelkezik majd. Éppen ezért a szenátus esetében a pártok mandátumszerzési esélyei gyakorlatilag az új kerülethatárokon múlnak. Ilyen körülmények mellett a szenátusra vonatkozóan túlzottan spekulatív volna előrejelzésekbe bocsátkozni – csupán annyit állapíthatunk meg, hogy az eddigieknél jóval aránytalanabb kimenetelre lehet számítani a tisztán többségi rendszer miatt. A szenátusra vonatkozóan nem áll módunkban részletesebb elemzést, szimulációt készíteni.
A képviselőház esetében az RMDSZ nyomására a választási rendszer nem válik teljesen többségivé. Az arányos képviselet elve a kompenzációs kosár révén érvényesül. A visszaosztás ellensúlyozza az egyéni választókerületekben kialakuló aránytalanságot. Emellett a testület létszáma sem csökken olyan mértékben, mint a felsőházé, így lehetőség nyílik az új rendszer szimulálására a 2008-as választási eredmények felhasználásával.
Az eddig kiszivárogtatott információk alapján úgy tűnik, hogy a 300 képviselői mandátum 65%-át osztják majd ki az egyéni kerületekben, a fennmaradó 35%-ot pedig a kompenzációs listán – az egyéni választókerületekben keletkező töredékszavazatok összegzése után. A választás egyfordulós lesz, vagyis a szavazatok relatív többségével már mandátumhoz lehet jutni.
Bár nem vennénk rá mérget, ameddig a végleges törvényszöveget nem látjuk, a jelenleg elérhető információkra alapozva úgy véljük, hogy ezúttal valóban az egyéni választókerületekben megszerzett támogatottság dönti majd el a 195 egyéni mandátum sorsát, ellentétben a jelenleg érvényben lévő választási törvénnyel, amelynek megfelelően 2008-ban az egyéni választókerületek csak azt döntötték el, hogy a pártok mely jelölteknek juttatják az egyes megyékben megszerzett mandátumaikat, de a pártok által megszerzett mandátumok számának (vagyis a parlamenti erőviszonyok) eldöntésében nem játszottak szerepet.
A kompenzációs kosár szerepe a reform nyomán fel fog értékelődni, ugyanis jóval nagyobb mértékű aránytalanság ellensúlyozása a tét, mint az eddigiekben. Egy ilyen vegyes rendszer elméletileg arányosabb eredményhez vezet, mint a szenátus esetében, de aránytalanabbhoz, mint az eddig érvényben lévő romániai választási rendszerek.
Jelenleg a képviselőháznak 334 tagja van, közülük 18-an a nemzeti kisebbségeket képviselik. A 2008-as választási törvény szerint 315 „rendes” mandátum volt meghatározva a lakosság számához viszonyított képviseleti arány értelmében, ám végül eggyel több mandátum került kiosztásra, mivel Arad megyében a PDL-nek többletmandátumot osztottak ki egy, az egyéni választókerületekre vonatkozó speciális szabály értelmében. Erről lásd bővebben Székely István Gergő és Bognár Zoltán elemzését.
Egyelőre nem teljesen világos, hogy a tervezett 300-as létszámba a kisebbségek képviselőit is bele kell-e számítani, és ha igen, akkor a többségi vagy az arányos mandátumok közé. Az első változatot valószínűbbnek véljük, továbbá azt tartanánk logikusabbnak, hogy ezeket a helyeket többségi logika szerint osszák ki, speciális egyéni választókerületekben, megtartva a jelenleg is hatályos szabályt, amelynek értelmében a kisebbségi szervezetek elindíthatják ugyanazt a jelöltet minden egyéni választókerületben. Ennek ellenére megvizsgáljuk a másik lehetőséget is.
Függetlenül attól, hogy pontosan hogyan is néznek majd ki a végső sarokszámok, ki szeretnénk hangsúlyozni, hogy a létszámcsökkenés a képviselőház esetében nem tekinthető jelentősnek. Ha a 300 tartalmazza a kisebbségek mandátumait is, akkor a csökkenés 11 százalékot tesz ki, ha viszont a 18 kisebbségi képviselőt a 300-ra rá kell számolni, akkor csupán 4,5 százalékkal csökken a képviselők száma. Hozzá kell tenni, hogy a 2011-es népszámlálással kapcsolatos várakozások jelentős lakosságcsökkenést vetítenek előre. Amennyiben Románia lakossága egymillióval csökkenne, a jelenlegi jogszabályi keret értelmében is (amely 70.000-es képviseleti arányszámot ír elő) kb. 14 fővel csökkennie kellene a képviselők számának. Nem kizárt azonban, hogy a lakosság száma ennél lényegesebben is megcsappant.
A szenátussal ellentétben a képviselőház létszáma nem fog jelentősen csökkenni.
A 2008-as választásokig a mandátumok elosztása a pártok között alapvetően két szakaszban történt (2008-ban az elosztás tartalmazott egy egyéni választókerületesnek álcázott harmadik szakaszt is, ám ennek a végeredményre gyakorolt hatása minimális volt).
Első körben a megyék szintjén osztottak ki 4-12 mandátumot, a megye lakosságának függvényében (továbbá Bukarestben még 28-at, és 4-et a külföldön élő románok számára). Ez a legnagyobb maradék elve szerint történt: kiszámoltak egy kvótát (a küszöböt teljesítő választási szereplők szavazatainak összege osztva a megyének jutó mandátumok száma), majd minden párt annyi mandátumot kapott, ahányszor teljesítette a kvótát.
Ezután a kvóta egész számú többszörösét el nem érő voksokat töredékszavazatokként egyetlen országos listán összesítették pártonként, akárcsak a megyék szintjén kiosztatlanul maradt mandátumokat. Második szakaszban ezeket a mandátumokat a legmagasabb átlagok módszerével (d’Hondt) osztották ki, országos szinten.
A 2008-as választásokkor az egyéni választókerületek kialakításának dacára – amennyiben senki sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát – nem az volt a döntő, hogy melyik jelölt milyen eredményt ért el választókerületében.
Az új rendszerben azonban mindenki, aki első helyen végez, képviselővé válik. Így kerül be a parlamentbe vélhetőleg 177 képviselő (vagy 195, ha a kisebbségi képviseletet mégis rá kell számolni a 300-ra). A fennmaradó 105 helyet az egyéni kerületekben alulmaradó pártok között osztják ki, vélhetően az eddig is alkalmazott d’Hondt módszerrel.
Látható, hogy 2008-ig a rendszer pártlistákkal operált (2004-ig ezekre is szavaztunk, 2008-ban egyéni választókerületesnek álcázták ugyan a rendszert, ám az eredmény a pártok „rejtett” listáinak támogatottsága szerint alakult ki). A listák, amelyekre 2008 kivételével közvetlenül is szavazhattunk, területi, vagyis megyei listák voltak, a kompenzációs lista pedig országos szinten létezett, ám erre nem szavazhattunk közvetlenül, ide csak a töredékszavazatok gyűltek össze. A kompenzációs listát nem úgy kell elképzelni, hogy a pártok előre eldöntötték, hogy kit tesznek fel rájuk, hanem azon múlott az összetétele, hogy mely megyében hány jelöltet juttatott már be a párt az első szakaszban, és mekkora volt az illető megye hozzájárulása a párt országos töredékszavazataihoz.
Az új koncepció értelmében csak az országos kompenzációs lista marad, a megyei listákat most már valóban felváltják az egyéni választókerületek. A töredékszavazatok az egyéni kerületekben veszítő jelöltektől érkeznek majd – vélhetőleg csak azoktól, akiknek a pártja teljesíti a parlamenti küszöböt.
A koalíció tervei alapján úgy tűnik, hogy csak olyanok kerülhetnek be a parlamentbe a kompenzációs listáról, akik az egyéni kerületekben megméretkeznek. Függetlenül attól, hogy a kompenzációs lista fizikailag is megjelenik-e a választási folyamatban, a pártok bebiztosíthatják általa, hogy olyan vezető politikusaik is bejussanak a parlamentbe, akik esetleg nem alkalmasak arra, hogy egyéni választókerületet nyerjenek, vagy pedig kénytelenek rizikós kerületekben indulni.
A készülő rendszerrel kapcsolatosan még sok a kérdőjel, ám újraszámolva a 2008-as választási eredményeket az új szabályok szerint, képet alkothatunk a tervezett rendszer bizonyos hatásairól.
Természetesen ismét szeretnénk hangsúlyozni, hogy a legfontosabb döntés még hátravan: az ismert paramétereknél nagyságrendileg nagyobb hatása lesz a választókerületek újrafelosztásának. Ezek ismerete nélkül minden hasonló szimuláció meglehetősen spekulatív gyakorlat, bár néhány lényeges összefüggést feltárhat.
Mivel a kormánykoalíció tervezete szerint minden jelölt, aki az élen végez egyéni választókerületében, mandátumhoz jut, a 2008-as eredmények alapján megválasztottnak tekintettünk minden képviselőt, aki az első helyen végzett (függetlenül attól, hogy relatív vagy abszolút többséggel).
Ezt követően a pártok által így elért mandátumarányt egyszerű hármasszabállyal átszámítottuk arra a helyzetre, amelyben nem 315, hanem csak 177 (illetve 195, ha a kisebbségeket nem vonjuk le) mandátumot osztanak szét az egyéni győztesek között. A fennmaradó 105 mandátum kiosztásához először kiszámoltuk minden párt töredékszavazatait, összeadva azoknak a jelöltjeiknek a szavazatait, akik alulmaradtak egyéni választókerületeikben, majd ezekre az összegekre alkalmaztuk a d’Hondt módszert (ennek lényege, hogy minden párt eredményét elosztjuk az 1, 2, 3… n osztósorral, majd az első legnagyobb 105 hányadosra adunk egy-egy mandátumot). A végeredményt a két komponensben kiosztott mandátumok összege adja. Természetesen csak azokat a pártokat vettük be a számításba, amelyek teljesítették a parlamenti küszöböt (PDL, PNL, PSD-PC, RMDSZ).
Az egyéni választókerületek eredményeit az 1. táblázat foglalja össze:
A 2. táblázat a végeredményt tartalmazza, vagyis az egyéni választókerületekben megszerzett és a kompenzációs mandátumok összegét.
Látható, hogy az eredmények a PDL szempontjából kedvezőbbek lettek volna 2008-ban, az RMDSZ nagyjából megmaradt volna ugyanazon a képviseleti szinten, míg a PSD és főleg a PNL mandátumokat veszítettek volna.
A PDL 2008-ban az egyéni választókerületek lényegesen magasabb arányában szerzett relatív többséget, mint amekkora az országos százalékos támogatottsága volt és ahány mandátumra szert tett. Ráadásul ezt olyan körülmények között, hogy a választókerületek határait a PNL-RMDSZ koalíció és a PSD húzták meg (a PDL pedig arra panaszkodott, hogy mindez ellenük irányult). Ennek oka az, hogy a PDL esetében a szavazóbázis földrajzilag valamivel koncentráltabb, mint a PSD vagy a PNL esetében.
Természetesen 2011-12-ben a politikai helyzet más. Elsősorban a választók pártpreferenciái sokat változtak, a PDL jelentősen meggyengült három év népszerűtlen intézkedésekkel teli kormányzás után. Másrészt, a PSD és a PNL létrehozta az USL szövetséget, ami egy egyszerű többségi választási rendszer kontextusában igen jelentős különbséget jelent, hiszen a szavazatok immár kevésbé fognak megoszlani a PDL ellenfelei között, ennek szavazóbázisa már földrajzilag koncentráltabb.
A megváltozott körülmények ellenére valószínűsíthető, hogy a PDL támogatottsága földrajzilag még mindig jobban koncentrált, mint a PNL vagy a PSD esetében. Az egyszerű többségi rendszerrel a PDL arra játszhat, hogy még mindig vannak olyan zónák, ahol erős maradt (főleg Erdélyben és Bukarestben), és a választókerületek további „testreszabásával” – amit ezúttal ők maguk hajthatnak végre – most is elérhető volna, hogy az egyéni mandátumok nagyobb arányát szerezzék meg, mint amekkora a százalékos támogatottságuk országos szinten.
Az ellenzék fragmentáltsága esetén ez minden bizonnyal nyerő stratégia volna, az USL megjelenése miatt azonban a helyzet bonyolultabbá vált. Ugyanakkor kérdéses, hogy az USL szövetség egyben marad-e a választásokig (meg tud-e egyezni a két nagy párt a jelöléseket illetően, főleg olyan körülmények között, hogy a helyhatósági megmérettetést a parlamenti választás időpontjára halasztják).
Az új egyfordulós választási rendszer kétségtelenül az USL egységének fenntartására ösztönzi az ellenzéki pártokat.
A választókerületek földrajzi alapon történő elosztása külön indulva ugyanis nem merülhet fel megoldásként, hiszen a rendszerben csak egy szavazat van (ellentétben például a magyarországi vagy a németországi rendszerrel), így, aki nem állít egyéni jelöltet, nem számíthat töredékszavazatokra sem. Az egyetlen biztos megoldás tehát a választási koalíció. Úgy tűnik, a PDL is egyre inkább két erős politikai blokk megméretkezésében gondolkodik, és kevés kétségünk lehet afelől, hogy a választásokig a PDL is mindent el fog követni egy jobboldali politikai blokk kialakítása érdekében.
Az RMDSZ szempontjából a rendszer nagy valószínűséggel biztosítja az eddigi képviseleti arányokat, azonban csupán egy kedvező választókerületi kialakítás mellett. A kedvező körzethatárok vélhetően szerves részét képezik a PDL és az RMDSZ közötti paktumnak.
Látható, hogy az újraszámolásban az RMDSZ kompenzációs mandátumainak száma igen alacsony. Ez az etnikai szempontból viszonylag kedvező körzetkialakításnak köszönhető, ami lehetővé tette, hogy az RMDSZ jelöltjei a jelentős magyar lakossággal rendelkező körzetekben általában az első helyen végezzenek. Az érem másik oldala azonban az, hogy az Erdélyen kívüli megyékből alig érkezhet töredékszavazat, így az RMDSZ azt viszi csak a kompenzációs listára, amit az alacsonyabb magyar lakosságarányú erdélyi választókerületekben összegyűjt. Ha viszont a körzethatárok egy esetleges etnikai alapú gerrymandering következtében kedvezőtlenül alakulnának, az egyéniben megnyert mandátumok száma lecsökkenne, míg a töredékszavazatok száma megnőne. Ám a kompenzációs mandátumok száma csupán durván fele az egyéni mandátumokénak, ezért a képviselet ereje elsősorban az egyéni körzetek határainak kedvező kialakításán múlik majd. Emiatt az RMDSZ ereje a képviselőházban elsősorban a biztos egyéni választókerületeken múlik, és csak másodsorban az arányos kompenzáción.
A Szövetségnek tehát arra kell alapoznia, hogy a körzethatárokat ezúttal is – 2008-hoz hasonlóan – számára kedvező módon húzzák meg. Erre utalnak azok a nyilatkozatok is, amelyek 7-8 szenátorral kalkulálnak. Megyénként két szenátorral ugyanis az etnikai térszerkezet csupán 6 biztos helyet tesz lehetővé: két-két mandátumot Hargitában és Kovásznában, és egyet-egyet Marosban és Szatmárban.
Ahhoz azonban, hogy Biharban vagy Szilágyban is meg legyen egy szenátor a kettőből, miközben e megyék lakosságának csupán hozzávetőlegesen egynegyede magyar, szükség van arra is, hogy a körzethatárokat az RMDSZ érdekeinek megfelelően húzzák meg. A többi megyében (még Kolozsban sem) nincs esély magyar szenátorra.
Szintén fontos elem, hogy az eddig 6 plusz 3-as alternatív küszöböt 6 vagy 3-as alternatív küszöbbé szándékozik alakítani a koalíció. Ez ismét kizárólag az RMDSZ érdekeit tükrözi, és egy további biztosítékot kínál arra az esetre, ha nem sikerülne kiegyezni az EMNP-vel és az MPP-vel. Az alternatív küszöb enyhítése azonban az RMDSZ riválisainak is jól jöhet.
A magyar-magyar verseny kockázatossága az egyéni választókerületekben nehezen becsülhető fel a körzethatárok ismerete nélkül, ezért ezzel nem foglalkozunk. A kompenzációs szisztéma hatása ellenben megvilágítható a korábbi szimuláció enyhe módosításával.
Jóllehet az egyéni választókerületek száma a parlament mindkét háza esetében csökkenni fog, az alternatív küszöb jelenlegi formájában is nagy valószínűséggel elégséges mentőöv volna az RMDSZ számára. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a tömbmagyar zónákban mindenhol alulmaradjon az EMNP-vel vagy az MPP-vel szemben. Fontos tényező, hogy az RMDSZ részt vesz a körzethatárok újrahúzásában, miközben a másik két magyar pártnak erre nincs módja. Az alternatív küszöb módosítása azonban arra utalhat, hogy az RMDSZ saját választási teljesítményét illető optimizmusa nem töretlen. Emellett a koncepció jelenlegi változatából, az alternatív küszöb könnyítéséből az is kiolvasható, hogy az RMDSZ nem feltétlenül tekinti opciónak a magyar összefogást.
Amennyiben magyar-magyar versennyel kalkulálunk, és két magyar pártnak is sikerül teljesítenie az alternatív küszöböt, mindketten részt vennének a kompenzációs folyamatban, ám a töredékszavazatok szétoszlanának. Így a pártok egymás ellen indulva összesen kevesebb kompenzációs mandátumhoz jutnának, mint közösen indulva, mivel a d’Hondt módszer a nagyobb pártokat részesíti előnyben a kisebbekkel szemben. Ha a magyar töredékszavazatok 2:1 arányban oszlanának szét, a kompenzációs szakaszban az erősebb párt 3, a kisebb viszont csupán egy mandátumot szerezne. Ha a magyar töredékszavazatok tökéletesen feleződnének, mindkét párt 2-2 kompenzációs mandátumot szerezne. Mindkét esetben a PNL-hez vándorolna egy mandátum, amely közös indulás esetén a magyar képviseletet erősítené. Ez az egyetlen mandátumnyi veszteség nem tűnhet annyira jelentősnek, ám emlékezzünk, hogy ez alacsony töredékszavazat-szám mellett érvényes. Az összefogás eredményéhez viszonyított veszteség könnyen megemelkedhet, ha több magyar többségű egyéni választókerületben is nem magyar párt jelöltje szerez mandátumot. Ilyen helyzetekben ugyanis nem csak az egyéni mandátum vész el, hanem a töredékszavazatok is megosztva kerülnek fel a kompenzációs kosárba, ahol a közös induláshoz viszonyítva szuboptimális módon konvertálódnak további mandátumokká.
Szerzők:
Székely István Gergő, politológus
Illyés Gergely, politológus, a Quaestum Analysis igazgatója
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok