„Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben (1.)

Emiatt a „multikulturalizmust”hirdető és arra építő BBTE-re különösenerős és folyamatos az odafigyelés.
A történések – ésfőképpen a háttérben feltételezhetőenmeghúzódó katolikus egyházi ésromán nemzetpolitikai érdekek – értékeléseés tényleges elemzése azonban nem könnyűfeladat. A szűk egy hónapos sajtóvisszhangratámaszkodva apró darabokból, mintegymozaikszerűen kell kirakni egy többé-kevésbéösszefüggő képet.
Ha az előzményeket keressük,akkor a BBTE díszdoktori politikájára érdemesodafigyelni. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy eddig olyankatolikus méltóságok kapták meg akitüntető címet, mint Franz König, Walter Kasper,Joseph Ratzinger, Erdő Péter és Jakubinyi György.Az adományozási gyakorlat ismeretébenkétségtelen, hogy a tudományos munka mellettfontos szerepet játszott az egyházi méltóságimivolt.
Amikor a nyilvánosságteljes mellőzésével zajló betagolódásitárgyalásokról az első, nagyon részlegesinformáció kiszivárgott, Potyó Ferencérseki helynök anyagi okokról és azállamilag elismert oklevél kecsegtető lehetőségérőlnyilatkozott, amit végeredményben akkreditációvalis lehetett volna rendezni – feltéve, ha van ehhez megfelelőtanári kar. Ugyanakkor kiemelte a papokat érintő„megalázó helyzetet” és „hátrányosmegkülönböztetést” a „hittanárképzőtvégzett fiatallal szemben”. Mindez természetesen egyolyan klerikális szemléletmódot tükröz,amely az egyéni kiválóságot a papistátusból eredezteti, és fel sem tételezi,hogy a teológia terén adott esetben a (laikus) hittanárakár képzettebb is lehet, mint maga a pap.

Elterelő hadművelet

Az anyagi megfontolásokategyébként Jakubinyi érsek is hangsúlyozta.Megítélésem szerint azonban az anyagi okokravaló hivatkozás nem volt más, mint elterelőhadművelet. Az egyházmegyei vezetés ily módonigyekezett a kialakult helyzet teljes felelősségét ahívekre hárítani, bennük bűntudatotébreszteni, lefegyverezni az esetleges kritikákat, ésegyértelművé tenni, hogy az egyházi hatóság„objektíve” egy olyan kényszerhelyzet nyomásáravolt kénytelen cselekedni, amely helyzetben ezt láttaaz egyetlen helyes és lehetséges megoldásnak. Azérsek ugyanakkor azt az illúziót igyekezettkelteni, hogy ura és irányítója atörténésnek, amelyben valójában nekicsak a figuráns szerep jutott. Ez eléggé jólkörvonalazódik Jakubinyi érsek és OvidiuPecican egyetemi szóvivő ellentmondásoshelyzetértékeléséből. Miközbenugyanis az érsek „első ilyen jellegű megbeszélésről”nyilatkozott, addig a szóvivő a tárgyalásokbefejeződéséről és „elvi megállapodásról”tájékoztatott. Ez gyakorlatilag azt is jelentette, hogya nagyközönség tulajdonképpen egykétségtelenül hosszas – és részbenvagy egészben titkos (a négy erdélyi egyházmegyepüspökei jóváhagyásával ésa teológia tanári kara beleegyezésével),közvetlenül a Vatikán képviselőivelfolytatott – tárgyalási folyamat záróakkordjávalszembesült, hirtelen és teljesen váratlanul. Azérseki zavarodottságon kívül azonban aködösítés nyilvánvaló szándékátis megtaláljuk egyrészt Marton József, a BBTERómai Katolikus Teológiai Kar dékánjaazon kijelentésében, miszerint „a dolog mégképlékeny, egyelőre nincs semmi konkrétum”,másrészt pedig Potyó Ferenc érsekihelynök nyilatkozataiban (még augusztus 21-én is),amelyek megerősítik ugyan a tárgyalások tényét,ellenben az integráció pontos feltételeirögzítésében még a teljesnyitottságot sugallják.
A nyilvánossággalszembesülni kényszerülő érsek kezdetizavarodottsága és a szóvivő tárgyilagosmagabiztossága valószínűsíti azt afeltételezést, hogy a kiszivárogtatásforrása a BBTE-n keresendő. Az információkövetkeztében ugyanis több törésvonalkezdett körvonalazódni egyrészt az egyházmegyeivezetés és a hívek (legalábbis egyrétege), másrészt pedig az erdélyikatolikus egyház és a magyar protestánsfelekezetek között. A törésvonalak azonban –legalábbis látszólag – nem nagyon mélyültekel, mert az erdélyi magyar sajtó a puszta híradásontúlmenően nem tematizálta az eseményt, azRMDSZ-közelinek tekintett orgánumok pedig érdembennem is vettek tudomást róla. Ezen nem kell csodálkozni,hiszen Markó Béla még csak meg sem lepődötta történteken. Feltehetően tudott a tárgyalásokról,hiszen azok minden bizonnyal román politikai/kormánykörisegédlettel folytak.
Az érsek a későbbiekbena teljes elzárkózás és a hallgatásstratégiáját választotta, ellenben a hírmelegében adott, anyagi okokra hivatkozó indoklásjoggal veti fel azt a kérdést, hogy aCeauºescu-korszakban mégis hogyan volt lehetséges afenntartás? A nagyon mérsékelt sajtóvisszhangés egy eléggé erőtlennek tekinthető társadalmimocorgás (nyílt levél) következtébena hittudományi főiskola helyzetéről kiadott hivatalostájékoztató azonban önmagáértbeszél, és közvetve megválaszolja akérdést. Az érsekség minden bizonnyalgyorsan belátta a hívekre áthárítaniszándékozott felelősség tarthatatlanságát,és ezért nem is hivatkozott anyagi okokra, miközbenmegkísérelte utólag megmagyarázni amegmagyarázhatatlant.
A hivatalos tájékoztatótmegelőzően egyetlen egyházi személy reagált ahívek levelére: Darvas-Kozma József csíkszeredaiplébános. Írásában tulajdonképpena „tudó” oktatja ki azokat a „tudatlanokat”, akiklaikusként hangot mertek adni aggodalmaiknak éskételyeiknek, jóllehet az ő feladatuk kimerül(ne)a vitathatatlan igazságok csendes meghallgatásábanés kötelező elfogadásában. Azinfantilizáltnak hitt hívek között azonbanvoltak, akik nem tűrték szótlanul a kioktatást,és írásban fejezték ki nemtetszésüket.

Átértékelődötthelyzet

A sajtónyilvánosságotés a hívek nyílt levelét követőenaz egyházmegyei hatóság mégis a hallgatásmegtörésére kényszerült. Ugyanakkor azis világos volt, hogy a nagyközönség ésa magyar hívek előtt lehetetlen feltárni, hogy arendszerváltozást követően a romániaikatolikus egyház helyzete egyházpolitikailagátértékelődött. A Vatikán ugyanis aromániai katolikus egyházat egységben látjaés kezeli. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a romángörög katolikus egyházszervezet intézményesvisszaállításával, a teológiaioktatás megszervezésével és a nemzetközikapcsolatrendszerek tudatos és következetes kiépítésével(amit Jakubinyi érsek nem tett meg) a romániaikatolikus egyházi vezetés szintjén –számbelileg és minőségileg – túlsúlybakerült a román elem. A paradigmaváltástkétségtelenül érzékelték/érzékelikRómában is, ahol a modern Románia megalakulásaóta megfigyelhető a román (nyelvű) katolicizmusmegteremtésének az igénye. Mivel a román(görög és római) katolikus egyházivezetés egyidejű nemzeti és vatikánielkötelezettsége vitathatatlan tény, a Szentszékpedig a jövőt minden bizonnyal a romániai katolicizmusromán elemében látja, a kölcsönösérdekeknek és a geopolitikai, geostratégiaimegfontolásoknak köszönhetően mind a Vatikán,mind pedig a román állam harmonikus együttműködésretörekszik. Ezen együttműködésnek ameghatározásában és kidolgozásábana romániai magyar katolikus egyházi vezetők márnem jutnak szerephez. Mindezt azért is könnyű megtenni,mert Jakubinyi érsek rómahűségénekköszönhetően vele elég közölni atényállást, amit ő ellenvetés nélkülelfogad.
Véleményem szerint jelenesetben is ez történt. Az uniós csatlakozásidátum kimondásának 2006 őszérehalasztásával a Vatikán számárakedvező fordulatot ve(hete)tt a római katolikusszemináriumoknak (Iaºi és Gyulafehérvár)az állami egyetemekbe történő integrálásárólfolyó tárgyalás. A gyors siker érdekébena román fél engedményeket te(hete)tt, felmérvea megállapodásnak a külvilág feléfelmutatható pozitív hozadékát.Ugyanakkor az sem mellékes, hogy ezzel gyakorlatilag erősödötta nemzeti alapokon álló balkáni-bizáncitípusú államegyházi rendszer. Ebben atörténetben szerintem ezért is nem zárhatóki az államegyházi rendszert előnyben részesítő,a Vatikánban pedig komoly befolyással bíróOpus Dei eszmeiségéhez közel állóromán katolikus (csángó janicsár) papságlobbitevékenysége. A történelmi helyzetfelkínálta pillanatban a vatikáni politikai ésa román nemzeti érdek ismét találkozott,egyébként nem először a történelemfolyamán. Sokat mond, hogy a román sajtógyakorlatilag semmi érdemi információt nemközölt a történésekről. Ily módonkétségtelenül elejét vették mindenolyan kellemetlen megjegyzésnek és/vagy polémiának,ami az ügy kapcsán esetleg megnyilvánulhatottvolna.
Mindezeket egybevetve nem tartomkizártnak, hogy Jakubinyi érsek kényszerhelyzetbekerült, hiszen ha Gyulafehérvár kimarad azintegrációból, akkor túl nyilvánvalóváválik a politikai játszma. Pillanatnyilag azonban az avisszás helyzet alakult ki, hogy a BBTE kiszivárogtatásánakköszönhetően ismert a hittudományi főiskolaintegrációjának ténye, miközbenteljes mértékben ismeretlen a mikéntje.Ugyanakkor semmiféle hivatalos információval nemrendelkezünk a Iaºi-i papnevelő intézet egyetemiintegrációját illetően. Mindez feltehetőenazzal is magyarázható, hogy Iaºi-ban nem állfenn az a gyulafehérvári tudathasadásos helyzet,hogy ugyanabban az intézményes keretben, ugyanazokkal adiákokkal és tanárokkal, kétkülönálló(ként elhitetni akart)intézet működjön. Gyulafehérváresetében a helyzetet tulajdonképpen a papnevelésmagyar jellege teszi ilyen bonyolulttá és érzékennyé.

A kommunikációlehetőségei

Amennyiben elfogadjuk, hogy Jakubinyiérseket a Vatikán egy tényszerű kényszerhelyzetelé állította, akkor ő a kommunikációkét, egymástól nagyon különbözőlehetősége között választhatott:

a) bátor és nyíltőszinteséggel felvállalja a sajátszerepnélküliségét számolva annaknyilvánosságra kerülésével, hogybizonyos oktatáspolitikai kérdésekben MartonJózsef dékán meghatározóbbfajsúllyal bír, mint maga az érsek;

b) mutyizó bürokratizmussalmegpróbálja elkenni, kimagyarázni és/vagyelhallgatni az ügyet.

Jakubinyi érsek ez utóbbimegoldást választotta. Mivel kétségtelenülmeglepte a BBTE-hez való csatlakozás kérdésekörüli, egyébként tényleges társadalmivitát nem gerjesztő felmorajlás, ellenben személyesennem mert kiállni a nyilvánosság elé, ígya személytelen sajtótájékoztatómögé bújt, és a hívek után,csúsztatásokról beszélve, a sajtótigyekezett okolni a kialakult helyzetért. Ellenben az, akiténylegesen csúsztatott és félrevezetettaz maga a gyulafehérvári érsekség volt.Hiszen az ellentmondás a hivatalos tájékoztatóbanis tetten érhető: „kapcsolatfelvétel” említése,illetve annak kijelentése, hogy Zenon Grocholewski bíboros,a Nevelési Kongregáció prefektusa éppenazért utazott (…) Kolozsvárra, hogy megbeszéléseketfolytasson az integráció ügyében”. Azérseknek tehát óhatatlanul tudnia kellett, hogyitt nem egy folyamat kezdetéről, hanem annak lezárásárólvan szó, ahogy azt a bíborosnak adományozottbukaresti díszdoktori cím és a 2006. augusztus25-én megkötött megállapodásbeszédesen igazolják.
Egyébként az a tény,hogy a BBTE az integrációs tárgyalásokutolsó menetét mintegy összekötötte egyhivatalos ünnepséggel – a jezsuita kollégiumalapításának 425. évfordulójával– egyrészt a siker biztonságérzetét,másrészt pedig a nyilvánosság kerülésénekszándékát sugallja. Az utolsó pillanatignem akartak semmit kockáztatni. Egy „holtidős”bíboros-prefektusi látogatás a BBTE-n pedigkétségtelenül felkeltette volna az érdeklődést.Az egyetem tehát – döbbenetes cinizmussal – csakisakkor szivárogtatta ki a vélhetően tét nélküli,valamiféle utolsó egyeztető tárgyalásravonatkozó információt, amikor az egyházmegyeivezetés számára, mint lehetőség, márcsak a mindenképpen presztízsvesztéssel járómagyarázkodás és a kellemetlen helyzet maradt.

Folytatása a jövő heti Szempontban.

Ez a vallás-geopolitikai elemzésrésze annak a tanulmánynak, amely az EurópaiÖsszehasonlító KisebbségkutatásokKözalapítvány (www.eokik.hu) keretébenkészült. Az anyag teljes egészébenmegtalálható: http://ahet.ro/dossziek/oktatas-tudomany/nemzet-es-egyhazpolitika-erdelyben.-814-101.html..

Jakab Attila

A szerző vallástörténész,az Európai ÖsszehasonlítóKisebbségkutatások Közalapítványmunkatársa