Ember és környezet viszonya: szabályozásra szorul

Ember és környezet viszonya: szabályozásra szorul

„... Amikor a természetet szépnek látjuk, mi is ott vagyunk, tehát a szépség a természet és a mi közös alkotásunk. A szemlélt természetben benne vagyunk mi is, aminthogy a természet is bennünk van, mint szemlélőkben.” (Tavaszi Sándor)
2007. szeptember 21., péntek

Az axiómák vonzásában

KÖNYVESPOLC Mintha mindent a kétszerkettő bizonyosságával tudna meg a világról az, aki Halmosi Sándor annapurna déli lejtőin című kötetét olvassa: a lírai én vallomásos, helyenként szentimentális felhangú szólamát minduntalan a lét főbb kérdéseiről szóló, cáfolhatatlannak beállított, axiómaszerű szentenciák szakítják meg. A szerző előtt álló legnagyobb kihívás tehát, hogy lehet-e úgy beszélni szerelemről, életről, érzelmekről és...
Az axiómák vonzásában
Az axiómák vonzásában
2007. szeptember 21., péntek

Az axiómák vonzásában

2007. szeptember 21., péntek

Dióbél visszaüt

Frédibéni Károly Árpád híres vendéglője felett már napok óta nem borult be az ég, egész egyszerűen azért, mert már jó egy hete, hogy a buldózerek, légkalapácsok és hatalmas, jólirányzott betongömbök csapásai alatt a vendéglő végképp átadta magát az enyészetnek, legalábbis a szó fizikai értelmében (mert amúgy a szellem és az emlékezés terében éppen akkortájt kapta meg véglegesen az őt megillető magas helyet és helyezést – mitologikusan szólva,...
Dióbél visszaüt
Dióbél visszaüt
2007. szeptember 21., péntek

Dióbél visszaüt

2007. szeptember 21., péntek

A giccs reciklálása: művészi program

Beszélgetés Ujvárossy László grafikusművésszel. "Mindenből kiragyog az isteni rend, ahogyan Szent Ágoston mondta: splendor ordinis. Ma is az érdekel, hogy a szépség előkerüljön, mert ez gyógyító hatású. Úgy vélem, hogy ez olyan program, amellyel életem végéig foglalkozhatok."
A giccs reciklálása: művészi program
A giccs reciklálása: művészi program
2007. szeptember 21., péntek

A giccs reciklálása: művészi program

2007. szeptember 21., péntek

A politikus felelőssége

Nem hiszek a nagy kibékülésekben, de az okos és hasznos megállapodásokban igen. Ezért sajnálom, hogy nem jött létre az RMDSZ és itthoni magyar ellenzéke közötti, papírra vetett megegyezés. Nem kimondottan az európai parlamenti választásokon indítandó, elpackázott közös jelöltjegyzék miatt, habár az – akár a tulipán jegyében – elképzelt és a Romániában pillanatnyilag létező valamennyi magyar politikai vagy politizáló tömörülés, de legfőképpen a...
A politikus felelőssége
A politikus felelőssége
2007. szeptember 21., péntek

A politikus felelőssége

2007. szeptember 21., péntek

Tájkép tárgyalás után, csata előtt

Az erdélyi magyar rendszerváltás megegyezés hiányában egyelőre elmarad. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – mindeddig az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének monopóliumával rendelkező pártja – és választói – mindeddig az erdélyi magyar választópolgárok többsége – közötti sajátos viszony alakulása szempontjából az elemzők két fontos eseményt jegyeztek ebben az évben.
Tájkép tárgyalás után, csata előtt
Tájkép tárgyalás után, csata előtt
2007. szeptember 21., péntek

Tájkép tárgyalás után, csata előtt

2007. szeptember 14., péntek

A média szerepe a gyerekek fejlődésében

Kósa Éva Ha gondolatban összehasonlítjuk a mai gyerekek fejlődésének és felnevelkedésének körülményeit a néhány évtizeddel és az évszázadokkal ezelőtti feltételekkel, az egyik döntő különbséget abban találhatjuk, hogyan szereznek a gyerekek a világról tapasztalatokat. Az elektronikus tömegkommunikáció – és elsősorban a televízió – napjainkra jellemző elterjedése előtt a fejlődés első éveiben a fizikai és társas világ működésére...
A média szerepe a gyerekek fejlődésében
A média szerepe a gyerekek fejlődésében
2007. szeptember 14., péntek

A média szerepe a gyerekek fejlődésében

2007. szeptember 14., péntek

Kína vidám arca

Giles Merritt Kína „arca” akár az ország Achilles-sarka is lehet. Ahogy gazdasági szuperhatalomként – az ázsiai tigriseket, és a nyugati szamarakat messze lehagyó sárkányként – új státuszának fényében sütkérezik, Kína hibásan alulértékeli saját szerkezeti hiányosságait. A kommunista vezetés még csak meg sem említi, nemhogy hangsúlyozza az ország problémáit.
Kína vidám arca
Kína vidám arca
2007. szeptember 14., péntek

Kína vidám arca

2007. szeptember 14., péntek

Atomvita – korlátok és fenyegetések

Jimmy Carter Több, az utóbbi ötven évben született atomfegyver-egyezmény felmondásával az Egyesült Államok ellentmondásos jelzéseket küldött Észak-Koreának, Iránnak és más olyan államoknak, amelyek rendelkeznek a nukleáris fegyverek előállításához szükséges műszaki feltételekkel. Az Indiának nemrég javasolt megállapodási tervek tovább bonyolítják a helyzetet, és még mélyebben aláássák az Atomsorompó-egyezmény által biztosított globális békét.
Atomvita – korlátok és fenyegetések
Atomvita – korlátok és fenyegetések
2007. szeptember 14., péntek

Atomvita – korlátok és fenyegetések

2007. szeptember 14., péntek

Milos formában

Jakab-Benke Nándor Goya az utókornak talán a Fekete festmények szériájával mond a legtöbbet. Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy mi ihlette ezt a tizennégy képből álló, mai szemmel is ijesztő sorozatot. Ezt az ihletdús korszakot festette most filmvászonra az egyre ritkábban alkotó és egyre inkább (kosztümös) életrajzokban gondolkodó Milos Forman.
Milos formában
Milos formában
2007. szeptember 14., péntek

Milos formában

2007. szeptember 14., péntek

Utószezon

Utószezonban nyaralni olyan, mintha turkálóban vásárolnál ruhát: mások által levetett nyári élményeket próbálhatsz magadra, morogta Vanek B. Eduárd házfelügyelő és magántitkár. Ne nyavalyogjon már annyit, szippantott dühösen vékony cigarettájából Turgyelán Józsefné, maga azt a kevéske pénzt is leláncolt lábtörlőkbe fektetné. Mert pénzhez jutott a lépcsőház, bérbe adták a földszinti szárítót egy cégnek, emiatt hívták öszsze a Blokkalattin...
Utószezon
Utószezon
2007. szeptember 14., péntek

Utószezon

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. szeptember 14., péntek

A hamisság elviselhetetlen bűn

Születésnapi beszélgetés a 75 éves Horváth Arannyal Édesapja, a költő Horváth István egy teljes egyetemi ciklust Bartók György filozófus professzor, rektor mellett dolgozott. Vannak emlékei ebből az időből? Túl kicsi leányka voltam ahhoz, hogy megfigyelhettem volna kettejük kapcsolatát. Később azonban annyit hallottam édesapámtól, hogy – költőként – úgy tekintett rá a professzor, mint bármelyik diákjára. Néha külön is foglalkozott vele, hogy...
A hamisság elviselhetetlen bűn
A hamisság elviselhetetlen bűn
2007. szeptember 14., péntek

A hamisság elviselhetetlen bűn

2007. szeptember 07., péntek

A beszélő kéz

Beszélgetés Kovács Ildikó bábrendezővel Kovács Ildikó - 1927-ben született Sepsiszentgyörgyön. A középiskolát szülővárosában végezte, majd Kolozsváron koreográfiát tanult. 1949-ben szegődött a kolozsvári Bábszínházhoz, ahol három évi marosvásárhelyi megszakítás után, nyugdíjazásáig dolgozott. 1984-től Magyarországon majd itthon számos bábdarabot és nagyszínházi előadást rendezett. Hazai és külföldi bábfesztiválokon díjazták. Kisvárdán...
A beszélő kéz
A beszélő kéz
2007. szeptember 07., péntek

A beszélő kéz

2007. szeptember 07., péntek

A túlélő szörnyeteg

Antal Balázs Bár a Dr. Vérdíj olyan, ma már kissé avíttasnak tűnő ötletből indul ki, mint a nukleáris háború valóra vált rémképe (és nem tudom, hogy 1965-ben, amikor a regény megjelent, nem volt-e szintén már az), mégis, nem ezért és nem ettől olyan nyomasztó ez a regény, mint a fene.
A túlélő szörnyeteg
A túlélő szörnyeteg
2007. szeptember 07., péntek

A túlélő szörnyeteg

2007. szeptember 07., péntek

Meg6ó felmérés

Megvallom őszintén, nem szeretem, ha az orvosok sokat macerálnak. Annál is inkább, mert miután az egyik ismerősöm elmesélte, hogy szívinfarktusának diagnosztizálása előtt milyen tüneteket észlelt, rájöttem: az összes tünetegyüttes közül a legnagyobb hajlamom a hipochondriára van. A beszélgetés után három nappal ugyanis éppúgy zsibbadt a bal karom, és szorított a mellkasom, mint az ismerősnek, és a háziorvosom kemény meggyőző munkájába, no meg komoly...
Meg6ó felmérés
Meg6ó felmérés
2007. szeptember 07., péntek

Meg6ó felmérés

2007. szeptember 07., péntek

EP-lista: hogyan tovább?

Kincses Előd Az európai parlamenti képviselőjelölés kapcsán Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság volt elnöke, Csoóri Sándor író, a Magyarok Világszövetségének volt elnöke és jó néhány hasonló értékrendet valló, jövőnkért aggódó magyarországi személyiség megszólította az RMDSZ vezetését.
EP-lista: hogyan tovább?
EP-lista: hogyan tovább?
2007. szeptember 07., péntek

EP-lista: hogyan tovább?

2007. szeptember 07., péntek

A Magyar Gárda és a nagy pártok stratégiája

Miután augusztus 25-én megalakult a Magyar Gárda, a szervezetről folytatott politikai vita még élesebbé vált. A jól ismert koreográfiának megfelelően a kormányoldal a Fidesz egyértelmű elhatárolódását követeli, a legnagyobb ellenzéki párt pedig figyelemelterelésről beszél, és Gyurcsány Ferencet hibáztatja a különböző gárdák megalakulása miatt. Mindkét oldalon zavart okoz azonban, hogy a régi érvek nem felelnek meg teljesen a kialakult helyzetnek.
A Magyar Gárda és a nagy pártok stratégiája
2007. szeptember 07., péntek

Egy népvándorlás anatómiája

Szabó Miklós A történeti és régészeti megközelítés különbözősége Az orosz évkönyvek legrégibb, ún. Nesztor-krónikának nevezett verziójában a 898. év eseményei között a következőt találjuk: „Vonultak a magyarok Kiev mellett a hegyen keresztül, amelyet ma magyarnak nevezünk. Megérkezvén a Dnyeperhez, megállottak sátraikkal...
Egy népvándorlás anatómiája
Egy népvándorlás anatómiája
2007. szeptember 07., péntek

Egy népvándorlás anatómiája