Bertens (balra) jobbnak bizonyult Halepnél
Fotó: WTA/Twitter
A holland Kiki Bertens nyerte a Madridban zajló, több mint hétmillió dollár összdíjazású salakpályás tenisztorna női versenyét, miután a szombati döntőben 6:4, 6:4 arányban legyőzte Simona Halepet.
2019. május 11., 22:002019. május 11., 22:00
2019. május 11., 23:082019. május 11., 23:08
Vereségével a román versenyző nem tudott élni az eséllyel, hogy ismét elfoglalja a világranglista első helyét. Halep ezzel 3-3-ra áll Bertens ellen az egymás elleni meccsek tekintetében. Legutóbbi találkozójukon, Cincinattiben a holland lány 2:6, 7:6 (6), 6:2 arányban győzött. Salakon eddig 1-1-re álltak, Bertens nyert 2012-ben Fesben, Halep 2017-ben Rómában.
Ez volt Halep negyedik döntője Madridban, 2016-ban és 2017-ben megnyerte a tornát, 2014-ben vereséget szenvedett Marija Sarapovától.
Az Agerpres hírügynökség szerint Halepnek ez volt karrierje 35. fináléja, eddig 18-at nyert meg. Simona a következő tornákon győzött: 2013-ban Nürnberg, 's-Hertogenbosch, Budapest, New Haven, Moszkva és Szófia; 2014-ben Doha és Bukarest; 2015-ben Sencsen, Dubaj és Indian Wells; 2016-ban Madrid, Bukarest és Montréal: 2017-ben Madrid; 2018-ban pedig Sencsen, Roland Garros és Montréal. Halepnek van még egy páros WTA-torna győzelme, ezt Irina Beguval együtt szerezték 2018-ban Sencsenben.
A román lány pályafutás során 17 döntőt veszített el: 2010 és 2011-ben Fezben (Marokkó), 2012-ben Brüsszelben és Madridban, 2014-ben Roland Garrosban és a világbajnokságon (WTA Finals), 2015-ben Torontóban és Cincinnatiban, 2017-ben Romában, Roland Garrosban, Cincinnatiban és Pekingben, és 2018-ban az Australian Openen, Rómában és Cincinnatiban, 2019-ben Dohában és most, Madridban.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
1 hozzászólás