Úszás: tizenhárom a magyar igazság

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hat arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel, összesen 13 medállal zárták a budapesti úszó-Európa-bajnokságot a magyar versenyzők, akik így az éremtáblázat negyedik helyén végeztek a franciák (7 arany, 7 ezüst, 6 bronz), az oroszok (7-3-1) és a britek (6-6-6) mögött.

Boros Miklós

2010. augusztus 16., 10:252010. augusztus 16., 10:25

A csütörtöki éremesőt két magyar szempontból „csendesebb” nap követte az Európa-bajnokságon, a vasárnap azonban már ismét a hazai versenyzőkről szólt a Margitszigeten. Pénteken a dobogóról 2 másodperccel leszoruló Kis Gergő 800 gyorson elért negyedik helye volt a legjobb magyar eredmény, szombaton viszont Mutina Ágnes begyűjtött egy bronzot 200 gyorson. Ugyanebben a számban az öt nap alatt ötödik döntőjét úszó Verrasztó Evelyn ötödik lett, az olimpiai bajnok olasz Federica Pellegrini pedig nagy fölénnyel, majd másfél másodperces előnnyel győzött.

A leghosszabb medencés számokban duplázott a francia Sebastien Rouault és a dán Lotte Friis: előbbi a férfi 1500 után 800-on is nyert, míg utóbbi a női 800 után nyerte meg magabiztosan a másfél kilométeres versenyt is. A szombati nap az addig szerényebb eredményeket elérő olasz és orosz úszókról szólt: Pellegrini után Fabio Scozzoli is nyert férfi 50 mellen, míg utóbbiak négy számban is győztek Jevgenyij Korotyiskin (100 pillangó), Sztanyiszlav Donyec (200 hát), Anasztazija Csajun (200 mell) révén, illetve a 4×200-as férfi gyorsváltó révén.

Vasárnap délután már csak döntőket rendeztek, s az érdeklődést az is bizonyította, hogy a jegyüzérek is megjelentek a Széchy Tamás-uszodánál. A program igen pörgősen indult, tíz perc alatt három 50 méteres számban is bajnokot avattak, a női gyorson győztes svéd klasszis, Therese Alshammar immár 63. érmét nyerte világversenyeken, és mivel a vegyesváltóval hozzátette a 64.-et, csupán egyre van a szlovák Martina Morávcová rekordjától.

Ezután viszont szinte felrobbant a lelátó, hiszen az utolsó magyar érdekeltségű női versenyszámban, 200 pillangón beigazolódott az előfutamok alapján kialakult papírforma, a kettős magyar győzelem. A táv legnagyobb részében ugyan Jakabos Zsuzsanna vezetett, az utolsó hosszon azonban beindult a csupán negyedikként forduló Hosszú Katinka, és félelmetes hajrával nyerte meg harmadik aranyérmét.

Ezzel ő lett az Eb legeredményesebb női úszója, rajta kívül csak Alshammar, Friis és az orosz mellúszó Julija Jefimova nyert meg két egyéni számot. Utóbbi a váltóval is elsőként ért célba, de éppen az ő korai rajtja miatt a végén a versenybírák kizárták az oroszokat. Alig tíz perc múlva pedig jött az újabb magyar duplázás, Cseh László hatalmas fölénnyel nyerte meg – zsinórban negyedszer – a férfi 400 vegyest, mögötte pedig az első felnőttvilágverseny-döntőjét úszó Verrasztó Dávid ért célba.

A teljes magyar dobogót alighanem csupán a versenykiírás akadályozta meg, amely szerint egy országból csak két versenyző juthat a döntőbe, mivel a délelőtti előfutamokban Kis Gergőé volt a harmadik legjobb idő, alig 3 századmásodperccel elmaradva Verrasztótól. Cseh díját a szám másik négyszeres Európa-bajnoka, Darnyi Tamás adta át. Az úszósikerek mellett műugrásban is szereztek egy bronzérmet a magyarok: Barta Nóra 291.75 ponttal lett harmadik női 3 méteren, két orosz versenyző, Nagyezsda Bazsina (324.10) és Anasztaszija Pozdnyakova (316.40) mögött. A hatfős román csapatból csupán Dragoş Agache állhatott fel a dobogóra, aki nagy meglepetésre, a szélső pályán versenyezve lett ezüstérmes 50 méteres férfi mellúszásban. A veterán gyorsúszónő, Camelia Potec 1500 és 400 méteren is negyedikként csapott a célba.

Férfiak

800 m gyors:
1. Sebastien Rouault (francia) 7:48.28 perc,
2. Christian Kubusch (német) 7:49.12,
3. Samuel Pizzetti (olasz) 7:49.94,
4. Kis Gergő 7:51.93,
...
8. Gyurta Gergely 7:59.95.
100 m gyors:
1. Alain Bernard (francia) 48.49 mp,
2. Jevgenyij Lagunov (orosz) 48.52,
3. William Meynard (francia) 48.56.
100 m pillangó:
1. Jevgenyij Korotyiskin (orosz) 51.73 mp,
2. Joeri Verlinden (holland) 51.82,
3. Konrad Czerniak (lengyel) 52.16.
200 m hát:
1. Sztanyiszlav Donyec (orosz) 1:57.18 perc,
2. Markus Rogan (osztrák) 1:57.31,
3. Benjamin Stasiulis (francia) 1:57.37.
50 m mell:
1. Fabio Scozzoli (olasz) 27.38 mp,
2. Dragoş Agache 27.47,
3. Lennart Stekelenburg (holland) 27.51.
4×200m gyorsváltó:
1. Oroszország 7:06.71 perc,
2. Németország 7:08.13,
3. Franciaország 7:09.70.
50 m gyors:
1. Frederick Bousquet (francia) 21.49 mp,
2. Stefan Nystrand (svéd) 21.69,
3. Fabien Gilot (francia) 21.76.
400 m vegyes:
1. Cseh László 4:10.95 perc,
2. Verrasztó Dávid 4:12.96,
3. Gal Nevo (izraeli) 4:15.10.
4x100 m vegyes:
1. Franciaország 3:31.32 perc,
2. Oroszország 3:33.29,
3. Hollandia 3:33.99,
...
7. Magyarország 3.38.73.

Nők

200 m mell:
1. Anasztaszija Csajun (orosz) 2:23.50 perc,
2. Sara Nordenstam (norvég) 2:24.42,
3. Rikke Möller Pedersen (dán) 2:24.99.
100 m pillangó:
1. Sarah Sjöström (svéd) 57.32 mp,
2. Francesca Halsall (brit) 57.40,
3. Therese Alshammar (svéd) 57.80,
...
6. Dara Eszter 58.79.
200 m gyors:
1. Federica Pellegrini (olasz) 1:55.45 perc,
2. Silke Lippok (német) 1:56.98,
3. Mutina Ágnes 1:57.12,
...
5. Verrasztó Evelyn 1:57.90.
1500 m gyors:
1. Lotte Friis (dán) 15:59.13 perc,
2. Grainne Murphy (ír) 16:02.29,
3. Erika Villaecija (spanyol) 16:05.08,
4. Camelia Potec 16:17.67.
50 m hát:
1. Aljakszandra Heraszimenija (fehérorosz) 27.64 mp,
2. Daniel Samulski (német) 27.99,
3. Mercedes Peris (spanyol) 28.01.
50 m gyors:
1. Alshammar 24.45 mp,
2. Hinkelien Schreuder (holland) 24.66,
3. Halsall 24.67.
50 m mell:
1. Julija Jefimova (orosz) 30.29 mp ,
2. Kate Haywood (brit) 31.12,
3. Jennie Johansson (svéd) 31.24.
200 m pillangó:
1. Hosszú Katinka 2:06.71 perc,
2. Jakabos Zsuzsanna 2:07.06,
3. Ellen Gandy (brit) 2:07.54.
400 m gyors:
1. Rebecca Adlington (brit) 4:04.55 perc,
2. Ophélie Etienne (francia) 4:05.40,
3. Friis 4:07.10,
4. Potec 4:0781. 
4x100 m vegyes:
1. Nagy-Britannia 3:59.72 perc,
2. Svédország 4:01.18,
3. Németország 4:03.22.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem
2025. július 31., csütörtök

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen

Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen
2025. július 31., csütörtök

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért

Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért
2025. július 31., csütörtök

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon

Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon
2025. július 31., csütörtök

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki
2025. július 30., szerda

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon
2025. július 30., szerda

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja

Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja
2025. július 29., kedd

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson

Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson
2025. július 28., hétfő

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon

Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon