Sorin Cigan elképzelése Gheorghe Hagi akadémiájának mintáját követné, és fontosnak tartaná, hogy az a politikától, egyházaktól független egyesületként működjön.
Fotó: Forrás: Hagi Akadémia
Gheorghe Hagi futballakadémiájának mintájára, de magyarországi kormánytámogatással szeretné a nagyváradi labdarúgást újjáéleszteni Sorin Cigan. Az egykori játékos a politikától független, a Szatmáron létrehozandó Partiumi Futballakadémiánál nagyobb projektjének megvalósulásáét lobbizik.
2020. január 10., 12:522020. január 10., 12:52
Futballakadémia épülhet Nagyvárad közelében magyarországi kormánytámogatással – mondta Sorin Cigan a Gazeta Sporturilor sportnapilapban csütörtökön megjelent interjúban. Az egykori futballista 8 millió euró alaptőkére számít az építkezéshez, hogy utána évi 2-4 milliós költségvetésből működjön az utánpótlásképző. „A cél, hogy idővel egy csapat a romániai másod- vagy harmadosztályban szerepeljen. Szégyenletes, hogy egy ilyen projekthez itthon nem találni támogatást” – fogalmazott a Magyarországon edzőként dolgozó korábbi csatár.
Erről Sorin Cigan a Krónikának beszélt csütörtökön, hozzátéve, hogy már másfél éve dolgozik elképzelése megvalósításán. Gheorghe Hagi akadémiájának mintáját követné, és fontosnak tartaná, hogy az a politikától, egyházaktól független egyesületként működjön. „A magyar kormány a határon túli magyarok támogatását nézi, de a politikum nem lesz bevonva” – mondta. Jómaga a márciusban bejelentett és Szatmárnémetiben létrehozandó Partiumi Futballakadémiánál is nagyobb projektet dolgozott ki, és lát arra esélyt, hogy megkapja az ahhoz szükséges támogatást. „Problémát a román kormány jóváhagyása okozhat” – véli Cigan, aki szerint, ha megvalósulna az elképzelése, az csakis a helyi közösség hasznára válna, hiszen elkeserítőnek tartja, hogy az egykoron bajnok és a válogatott számára kiváló játékosokat kinevelő Nagyvárad labdarúgóéletét „tönkretették”.
Lapunk információi szerint az edző a debreceni Loki klubjával partnerségben dolgozna az akadémián, de ezt Cigan cáfolta.
Egy nagyváradi akadémia létrehozásának hírét legutóbb tavaly tavasszal rebesgette a bukaresti sajtó, ám akkor hamar kiderült, hogy a Partiumi Labdarúgó-akadémia nem Bihar megyében, hanem Szatmár megyében lesz. Az az intézmény a felcsúti Puskás Akadémia égisze alá tartozó székelyföldi futballakadémia mintáját követi majd, miközben Cigan szakemberekre bízná, de eltérő rendszer szerint működtetné saját intézményét azzal a hasonlósággal, hogy a magyarországiaknak előjoga lenne a váradi futballiskolában kinevelt játékosokra. Egyelőre konkrét határidő nincs az ehhez szükséges, esetleges kormánytámogatás elbírálására.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!